– Mire neked az írás, Angi?
– Hogy olvassák. Szeressék, vagy ne szeressék. Csak moccantson bennük valamit.
(N?k Lapja)
Máté Angi 1971-ben született Vajdahunyadon. M?veit többek között a Látó, a Kortárs és az Irodalmi jelen publikálta. Költ?ként és prózaíróként is tevékenykedik.
2009-ben Volt egyszer egy város cím? meséjét Aranyvackor-díjjal jutalmazták. A szintén 2009-ben, a Koinónia Kiadónál megjelent Mamó az els? önálló kötete, amelyet bár gyerekeknek is ajánlanak és számos gyermekirodalmi eseményen hallhattunk bel?le és róla részleteket és elemzéseket, biztos hogy nem(csak) gyerekkönyv.
Tamás Zsuzsa a 2010-es Könyvfesztivál el?tt a tavalyi év gyermekirodalmi megjelenéseit összegz? és értékel? írásában így jellemezte a Mamó cím? kötetet:
„Címér?l mégis két gyerekkori olvasmányélményem jutott eszembe. El?ször is Michael Ende Momo cím? meseregénye, amelyben Momo, a történet magányos h?se, egy kislány, felveszi a harcot a szürkék seregével, egy szál virág és egy tekn?sbéka társaságában. Másodszor felrémlett egy Mamika cím? könyv is (szerz?je Peter Härtling), amelyben Kalle, egy árván maradt kisfiú nagymamájával, Mamikával él, ám a regény úgy ér véget, hogy Kallénak föl kell készülnie a nagymama halálára is. Ezt a második asszociációt gyorsan elhessegettem.
Pedig közel jártam az igazsághoz. Mamó egy nagymama, a könyv beszél?je pedig egy kislány, akinek apja nincs, anyja meghalt, és sokáig úgy hiszi, vannak, akik nagyanyától születnek. Miután megtudja az igazságot – „és ezt mamó úgy mondta, mintha nem akarná kiengedni a szájából, szorítósan, és nem szeretett a szeme” –, állandósul benne az önvád, a b?ntudat. „A jók után vágytam: kellett mamónak az olyan teste, mi mellett nem jön a félés, az ? beszéde, mi magyaráz, a puhasága, ami finom. Mindezeket attól az öregasszonytól vártam, aki valami miatt nem akart engem. Sem ?, sem a szeretet, sem a tudás, sem az élet.”
Ahogy a fenti idézetb?l is látszik: Máté Angi beszéde is egyfajta mesebeszéd. A Volt egyszer egy város nyitómondatai talán túlzott hasonlóságot mutattak Mosonyi Aliz szekrénymeséivel. (csak nem a Mari nev? szekrényben, hanem a városban lakott „egy sötétség, egy autó, egy kemence, egy hideg, egy csend, egy pocsolya, egy csend, egy pléhcsupor és volt annak a városnak széle és közepe”). A Mamó különös mondatai azonban meggy?z?en bizonyítják, hogy Máté Angi világteremt? mesebeszéde csupa kacifánt – hol erdélyi kacifánt, hol gyermeki kacifánt –, és ezek a kacifántok teljes önállósággal és élni akarással gabalyodnak egymásba, hogy sosem látott mintázatot alkossanak.
A gyermeki hangvételr?l, amely az egész könyvet jellemzi, érdemes elmondani, hogy nem csupán abban különbözik a manapság külön lírai irányzattá fejl?d? „svéd típusú gyerekversekt?l”, hogy prózává áll össze. (Lírai prózává, egyébiránt. Ez a két mondat például – tördelés kérdése – akár vers is lehetne: „Nem tudom a kezét mamónak, sosem hagyta mellettem, mindig valahol a magasban kalimpált velük. Vagy csattintott, de olyankor túl közel volt már a szememnek, hogy megjegyezhesse.”) A szöveg der?je csak részben a nyelv der?je – s hogy egyáltalán der?s, az külön szívszorító. Átsugárzik ugyanis az árvácska-hangon a hitelesség, a világ szövegbe szedett érzékelésén az a szomorú tény, hogy ez a gyerek nem tudja, mennyire rossz neki, hiszen alig sejt (nemhogy tapasztalna) a maga mindennapjainál jobbat. Írói bravúr ez, hiszen a szerz?nek bizonyára rekonstruálnia kellett azt a régi szemléletet, s felednie kellett azóta szerzett tudásokat, tapasztalatokat, hogy kizárólag a mamóval töltött kevés, ám annál meghatározóbb évekre koncentrálhasson.
„Máté Angi h?se árva kislány, aki zord nagyanyjával, Mamóval egy kid?lt-bed?lt, kék falú univerzum lakója. Mégsem afféle árvagyerekes-ríkatós lelki horrortörténet ez, sem puszta tudósítás a szeretetlenség poklából. Az elképeszt?en tömény kisprózákból nem holmi sivárság árad. A titok az író világ-újrateremt? nyelvezete, amely egyszerre egyedi és erdélyi, gyermeki és m?vészi, csodásan hajlékony és mulatságosan naiv. Mamó „korcbaszedett’ arca felett lobogós hajon „csicsonkáznak” a „hajuziga-bogarak”, a templomi szentek „mutatják a szomorút, ki magukból”, „Nemzetközi N?napkor ott állnak a legszebb anyákok, a legszebb fejükkel, ruháikkal”, temet?ben pedig „járulnak a népek, mintha lerónivaló sajnáljaik lennének”. A túlélés eszközei a varázsigeként örvényl? szavak. Sok jó könyv jelenik meg manapság, ám ritka az olyan, amelynek a helye el?re ott állna kitöltetlenül a magyar irodalom polcán. A Mamó ilyen szín a palettán. Csak most, hogy van, jövünk rá, mennyire hiányzott!”
Lackfi János
A Mamó tehát „gyerekkönyv”: egy kénytelen-végtelen bölcs gyerek könyve.”
Az Bródy-alapítvány kuratóriumának elnöke Márton László, a kuratórium tagjai: Mikola Gyöngyi, Saly Noémi, Balázs Eszter Anna és Mészáros Sándor.
Eddig Bródy-díjban részesült: Simon Balázs, Szilasi László (1995), Hamvai Kornél (1996), Farkas Péter, Salamon András (1997), Zoltán Gábor
(1998), Ajtony Árpád és Varró Dániel (1999), Jusztin Harsona (2000), Szálinger Balázs (2001), Grecsó Krisztián (2002), Dragomán György (2003), Murányi Zita és Nagy Gabriella (2004), Gazdag József (2005), Szakács István (2006), Harcos Bálint (2007), Dunajcsik Mátyás (2008), Hunçík Péter (2009).
A regényért járó díjat október 22-én 19 órakor, a M?csarnokban adják át a nyertes szerz?nek.
A díjátadó ünnepség keretében, a többi díjra esélyes szerz? mellett, felolvas Máté Angi.
Forrás:
litera.hu
prae.hu
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:39 :: H.Pulai Éva