Emberölt? messzeségben a múlt.
Nem tudom felidézni az arcodat,
Az illatod a formalinba fúlt,
Délután van. Sohasem volt pirkadat.
Oltár volt az ágy, ráhullt a véred,
-Rozsdás makula a fehér leped?n;
Fakó, pedig szerettelek téged,
Els? els?, romolatlan szeret?m.
Azt mondtad: „Ha már elfelejtetted
Mi történt, itt marad ez.” – pír volt arcodon.
S a leped?t a szekrénybe tetted.
„Vigyázz rám!” – aztán kint sírtál a balkonon.
Csontkezével érzem, a múlt felém nyúl.
Hideg víz, szappan. A folt egyre fakul.
Legutóbbi módosítás: 2010.07.21. @ 12:30 :: Károssy Attila
