Inaktív : Eltemetett szül?, városom

2010.07.01. Inaktív Egyéb 20
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás

 

Jégvirágos autóban kucorogtam. Kabátomon könnyeztek a hópelyhek. Lecsuktam a szemem. Piros szoknyámon elpirultak a pöttyök, amikor az ?szi tárlaton egy meztelen n? képe el?tt álltunk veled. Neked nem panaszkodhattam már el, hogy Ati (? inkább anyával járt a piacra) 12 éves koromban meglesett. Álarcként szürkült arcára az ablaküveg. A Bál a Savoyban  „gombiván”-ja tetszett. A „bánbán”-os nem. Véresre vakartam a végére a térdemen a sebet. Akkor súgtad anyának, hogy rólunk is jelentenek. Nem értettem. Én szerettem az iskolában felírni a táblára a hiányzók nevét. Te az óraszíjaddal játszottál. Szívesebben néztem. Az 57. születésnapodra kaptad. Én ötvennel voltam kevesebb. Eljött a kártyatársaság. A vacsora el?l a diófára menekültem. Megértetted. „La Bella mangolica” akartam lenni. Ezt még elmondhattam az évzáró után. A Lóci óriás lett. Ez butaság. Ugye?! Hiányzott, hogy felemelj. Már nem tehetted. „Rosszalkodik a szíved” – mondtad. Én is szoktam. A kertben a futórózsa szirma ?szre hasonlított a b?rödre. A m?v. ház el?tt a balett után egyet a hajamba t?ztél. Nagymamának a bibliában volt lepréselve. Én az olvasókönyvembe rejtettem. Miután meghalt, nekem adtad a rózsafüzérét. Másnapra véletlen szétszakadt. Mint egy ér a szívedben, magyarázta anya, amikor éjszaka a kórházból hazaért. Akkor az egyszer bújhattam Ati mellé. Rámölelte a félelmét. Szívünk ritmusára nyikorgott az ágy. Libab?rös lett a leped?. Letakartak téged is. Nem láttam semmit. Szerettem a vakot játszani melletted. Tudod. Szempillámra a fagy madeirát hímzett a temet?ben.

Legutóbbi módosítás: 2010.07.01. @ 09:55 :: Inaktív
Szerző Inaktív 201 Írás
Inaktiválást kérte - Archivált szerző Hullámvonal vagyok tengerkék szemedben, csillaggá válunk, ha elernyedtem - mondhatta édesanyám édesapámnak, mikor megfogantam Hódmezővásárhelyen. S ma már a második kamaszkorom élem. Férjem és fiam elengedtem, mert ideje volt, hogy megtalálják önmagukat a világban. Ahogy nekem is. A hatvanas évek titkaiban nyugodt gyermekkor ölelésének emléke kísért a kamaszkor mindenttudniakarok világába, annak ellenére hogy édesapámat 8 éves koromban eltemették. Csak most értem meg, hogyan vonult át hiánya az életemen. A társban apát kerestem, s a virágokat soha nem szerettem, hiszen sírgödrébe egy rózsát dobattak 1963-ban velem. Egy családi festő barát, Füstös Zoltán és szüleim társaságának tagjai, színházi előadások, kiállítások feledtették a bennem meggyökerező hiányát. Gimnáziumi tanáraim mutattak utat a kamaszlánynak, merre milyen elvárásokkal induljon el a felnőtté válás útján. nszerelmes, az irodalmat és művészeteket szerető, tanáraimat tisztelő éveim meghatározták pályaválasztásom. Tanár lettem. -Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mivelni kötelesség. -Diploma munkám Kölcsey Parainesis-ének elemzése volt, és elképzelt unokahúgomnak magam is írtam egy intést, buzdítást -mellékletként-. Csak ma vagyok képes arra, hogy felfogjam, mit adott nekem mindaz, amit kisfelnőtt koromig átéltem. Felelősségteljes felnőttkor következett annak minden örömével, fájdalmával. Szerelem, munka, munka, munka. A legnagyobb csoda a szülés, a fiammal való egységtudat érzése. Majd munkahelyek sora. (Miért? Hogy minél többet tapasztaljak?) S ismét tanulás. Német nyelvtanári és könyvtári asszisztensi végzettséget szereztem. "Őstől örökölt szenvedély"-em, érzékenységem meghatározta nevelői pályám. Szerettem és viszontszerettek. Három éve megírt első versem óta a célom az, hogy írásaimmal is tanítsak, és nőként a szeretet, a szerelem, az erotika csodáját megmutassam. 2010. májusában felvettek a Szegedi Írók Társaságának tagjai közé. A Szegedtől Szegedig antológiában 2011-ben három kisprózám jelentették meg, és az Irodalmi Jelen Nyitott ajtók antológiájában "egypercesem" lett a címadó írás. Legyen tiéd örökre legalább egy írásom!