Böröczki Mihály - Mityka : Dal diólevélre

 

A szám maradt gyerekkoromnyi tátott,

és ingem, gatyám összemaszatolt,

most bűn gubancol, kifosztottan állok,

de nem lett gazdag, aki megrabolt.

 

Egy diófának szoktam elmesélni,

hogy ősztől, téltől fölösleges félni,

a csonthéj alatt ép gerezd lapul,

 

s a roppanás zajában szenvedélynyi

erő ígéri jó tavaszt fog élni,

és újra nő, bár tudja – újra hull.

 

*

 

Sokat tűnődtem – igaz mi se volna,

ágon levél nő, törzset görcs gyötör,

s a fa is tudja, ha földig hajolna,

nem nyújtózhatna jókedvére föl.

 

Ahogy levél hull avarbarna bolyba,

a zaj a zajjal zizzenést pöröl,

és mintha Isten hangszere dalolna,

a szín a hanggal összetündököl.

 

Így valahogy húrozom föl a lelkem,

világ-viszályom, földízű szerelmem,

míg kibújik a dal a csönd alól.

 

Még eldúdolom – hozzám kezesedjen,

majd lassú széllel világgá eresztem

– egy vén diófa várja valahol.

Legutóbbi módosítás: 2009.12.10. @ 07:39 :: Böröczki Mihály - Mityka
Szerző Böröczki Mihály - Mityka 1003 Írás
1946. Vaszar. Gyönyörű gyerekkor. Iskola. Szeged. Felhőtlen fiatalság. Érettségi. Budapest. Műszaki Egyetem. Kemény kitartás. Diploma. Pápa. Dac és hit. Neki az Ismeretlennek. Vasút. Versek. Vonatok. Pályagörbület. Végállomás. Szombathely. Napilapok. Hetilapok. Folyóiratok. Önálló kötetek. Fénytörések. Vadkörtefák. Vesszőfutás. Antológiák. Ünnepek. Hétköznapok. Két gyerek. Befejezés. Kezdés. Új élet. Szerelem. Öröm. Harmónia. Jegenyék. Stációk. Végtelen út. Vagyok. Tűnődöm. Létezem. Élek. Írok. Anyám templomba jár. Szeretem a vadkörtefákat.