Szendrői Csaba : Bámulatos

 

Karton világot adjatok, csak soha ne essen az es?

Puha falához verhessem önmagam minden reggelén

Bels? kollázsom kibuggyanó nedves halmait

Szépen kupacba rendezve mondhassam ez vagyok én.

 

Posztmodern posztóján a terül? világnak horizontjáig

Rakásomból lakomázva fogam törtéig csinálom szüntelen

Eltolható id?keretben úszom én, faltól falig remegve húzom

Szabadulni világi sémáktól tüntetésemben, elt?ntetésemben.

 

Akarom a felszívódást, ajkaim harapják darabokra magam,

Túllódulni gyengeségen, er?tlen id?be habozni fel,

Kortalanná évülni, míg magára ismer a sorstalan sokaság,

Míg elvonulni mindenki magától, a puszta létezést?l mer.

 

Rávágni az ajtót a teljesen nyilvánvalóra könnyedén,

Rázárni a reteszt és hallani, ahogy törnek a tányérok,

Megmagyarázni egyenként a rút hasztalannak,

Isten lát, ha istent látsz, nem csak bámészkodsz…

 

Legutóbb szerkesztette - Szendrői Csaba
Szerző Szendrői Csaba 261 Írás
Csendben akarok lenni, de csak beszélek, néha beszélni akarok, olyankor hallgat a lélek, néha tekerem a szót is, néha csak elszívom a mondókám, néha csak gitározom az izomrostjaimon, olykor kísérem is gordonkán...