KK31
Felhőkarcoló akartam lenni,
nem tudtam még, hogy a földdel
fontosabb barátságban élni.
Így aztán porom se kérte a drága föld,
amikor megannyi emeletnyi zuhanás megölt.
Csupán kolostorok mindenkiért imádkozó Klarisszáiban
bízhattam, hogy értem is összekulcsolódhat egy-egy kéz,
de ez olyan sablonos, mint a mindenki egyért – egy mindenkiért.
Pedig távol állnak tőlem testőri szlogenek, mit érdekel, a bölcs, mit költ,
amikor madarakat csodáltam mindig az égben, s feledtem, őket sem becsüli a föld.
Madártemető – macskaszáj,
macskaszáj – madárjaj,
én meg felhőkarcoló,
csúcsokon levegőhiánnyal küszködő,
meg még anyám belém ivódott mondataiba reménykedő,
csupán egy verzió van, ha jön a repülő;
nincs semmi baj, csak valahol sok a kártevő.
