Nagy igyekezetemben, hogy korrekt maradjak,
inkorrekt lettem végképp.
Bár a teológia, nem ismeri a megbocsáthatatlan
fogalmát, és ekképp,
a b?n is talán túlhaladott eszme lett.
Hisz ha mindenre van bocsánat, és
csak kérni kell meg hinni,
talán Hitler is fent ül valahol, lábat
lógázva, és röhögve a csuhás csürhén.
No de elkalandoztam. Térjünk vissza
a tárgyra, bár
(már megint egy ellenvetés)
ha úgy nézzük, a tárgy is divatjamúlt, és
modernebb lenne, ha ugrálnék
a témák között, de annak mindig verg?dés a vége.
Nem baj. Ez most a divat:
a higanygerinc jól bevált fogalom marad
azt hiszem, a téma, és köpönyegváltással együtt.
Mir?l is beszéltünk?
Mindegy. Ha nem ér ki a lap széléig,
versnek hívhatom, akárhogy is
alakul a vége, s a lényeg,
éppen ez.
Esetleg beszélhetnék a megcsalásról,
vagy a hazugságról,
de egyik sem
kellemes, vagy hízelg? jellememre nézve.
De kit érdekel a jellem?
Ma már a lényeg a kellem,
meg a báj, és ebb?l szorult belém b?ven.
Egocentrizmus. Valami ilyesmit vágtak
a fejemhez minap, nem sértésnek szánták,
ténymegállapítás volt csupán és nem is fájt.
Mert így van, és eddig is,
büszkén hangoztattam fennkölt rímekbe bújtatva,
önértékelésem súlyos túlértékelését.
Képzavar, és szóismétlés.
Mindegy (már megint)
Hisz modernek vagyunk, s egyszer majd,
mint kit hátba döftek, mi is lerogyunk,
hiába a technika, s a sok
fordulat(szám).
Hátulról vágják a kést belénk,
ha más nem hát az aggkori
végelgyengülés.
Vagy egy barát, ha egyéb tettes nem akad.
De lassan, talán abba is hagyom,
mert versem, túlhaladott eszme lett,
Együtt velem.
Hiába no! A divat mindig, áldozatot követel.
