H.Pulai Éva : Buda, 1686. szeptember 2.

Nyomtatás

A török már 1541- t?l benn van Budán, a híres török utazó, Evila Cselebi, aki 1660- as évek elején járt ott, élvezetes stílusban rögzítette tapasztalatait:

„…a budai vár, (melyet a német királyok egyike építtetett), a Duna nyugati partján, magas halmon, sziklák fölött, keletr?l nyugatra terülve fekszik. A hozzáért? ember el?tt nem titok, hogy e vár néhányszor ostromot látott… Óráról – órára húsz váraga deressel és bottal az ?rséget végigjárta. Ha valamelyik ?rt kissé elszunnyadva találják, felébresztik és nyolcvan botot ütnek rá, az álmát kiverjék.

E vár ugyanis az egész keresztény nemzetnek szemében van. S?t, úgy tesznek, mintha Buda az övék volna.”

A törökellenes háború során talán az 1686. esztend? volt az az év, amikor a keresztényi szolidaritás a leger?sebben hatott Európában, hogy a kereszt jegyében való hívásra több ezer önkéntes jött el Buda alá, parasztok, kézm?vesek éppúgy, mint a kontinens leghíresebb famíliáinak tagjai. Számukat nehéz meghatározni, a korabeli források beszámolók általában 5-6000 f?re becsülik a táborban lév? önkénteseket.

Lotharingiai Károly herceg – a f?parancsnok – az el?z? év hadisikereire építve, Buda ostroma mellett szállt síkra, míg régi ellenfelei, köztük els?sorban Badeni Hermann, az Udvari Haditanács elnöke, viszont inkább Székesfehérvár és Eger elfoglalását javasolták. Emellett voksolt a már jó ideje önálló f?vezérségre áhítozó Miksa Emánuel bajor választófejedelem is.

Az érvek és ellenérvek párharcából meglehet?sen zavaros és nehézkes haditerv bontakozott ki.

Végül, május 31-én – mondhatni az utolsó utáni pillanatban -, Lotharingiai Károlynak egy vacsora alkalmával sikerült meggy?znie a császárt tervének helyességér?l.

Buda visszafoglalása

A hadjárat megindult: Károly herceg június 13-án csapataival Párkánynál átkelt a Dunán, és a másik parton vonult Buda felé.

Miután az el?z? év harci sikerei megtisztították a vár hadászati el?terét, a felvonuló er?knek nem kellett komolyabb harcba bocsátkozniuk. Ezért közel egy hónappal a kit?zött id? el?tt, viszonylag pihenten és veszteségek nélkül értek a vár alá.

A város és a Vár körülkerítését – Pest városának elfoglalása után – mintegy 25000 katona hajtotta végre, míg a vár megvívásához mintegy 38000 gyalogos és 4000 gyalogsági harcra is kiképzett dragonyos állt rendelkezésre. Szükség is volt rájuk, mert a várban lév? oszmán er?k létszámát a fegyverforgató lakosokkal együtt 10-12000 f?re becsülték.

A július els? felében egyre s?r?söd? tatár-török portyák miatt Lotharingiai Károly herceg további jelent?s lovas és gyalogos er?sítéseket küldött Buda és Pest déli er?terébe.

Lotharingiai Károly

Miután a felderít?k jelentették, hogy Hatvan táján 4000 török készül támadásra, ezért Mercy tábornagyot 2-3000 lovassal és több száz gyalogossal a város hely?rségének meger?sítésére küldték. A hirtelen támadásokat megel?zend?, egy 600 f?s naszádos hajdúkülönítmény, Kalocsa-Földvár térségéig a Dunán lehajózva, a lovasság támogatásával a folyó két partján felégette és elfoglalta a török palánkokat, többek között Ercsit, Adonyt és Kalocsát.

A Víziváros ez alkalommal is viszonylag könnyen került a szövetségesek kezére, ám okulva az 1684. évi tapasztalatokból, úgy határoztak, hogy ezúttal két helyen rohamozzák meg a várat. Északon, a Bécsi kapu és az Esztergomi rondella között a lotharingiai herceg csapatai, délen, az úgynevezett Nagyrondellánál, Miksa Emánuel egységei készítették az ostromm?veket.

Mivel a török felment? sereg mind jobban közeledett, a szövetséges hadvezetés augusztus harmadikától egyre újabb támadást rendelt el, de a roham a bajorok kezdeti sikere ellenére sem hozott számottev? eredményt.

Mire Szulejmán nagyvezír derékhada megérkezett Budához, összesen 30000 keresztény katona várta a tábor küls? védm?vei mögött.

A nagyvezír augusztus 14-én szánta el magát az ütközetre. Terve az volt, hogy nem frontálisan támad, hanem Budakeszi fel?l egy er?s hadtesttel megkerüli a keresztény sereg északi szárnyát, így juttatva er?sítést a várba. Az utat elzáró kis létszámú horvát és magyar lovasokat majdnem bekerítették, de a lovasság zöme Pálffy János Károly vezetésével visszaszorította a támadókat. Ekkor Lotharingiai Károly déli irányból 20000 emberrel megindult a sáncok mögül a török centrum felé, mire a nagyvezír visszavonta csapatait.

Friedrich Scherffenberg hadtestének beérkezése után a tüzérség már oly mértékben megrongálta a falakat a támadásra kijelölt pontokon, hogy szeptember 2-án elrendelték a harmadik, általános rohamot.

Délután három órakor indultak meg a tüzérség által l?tt rések felé a rohamoszlopok, és nem várt gyorsasággal alig két óra alatt elfoglalták a várat. A különböz? források szerint a császáriaknak az el?z? rohamokhoz képest csekély volt a vesztesége: 400-600 halott és mintegy 400-500 sebesült. Több mint 4000 török halott maradt a földön a harc és a szövetségesek azt követ? öldöklése után.

Egy rohamban részt vev? lovag így számolt be az eseményekr?l: ” Egy er?teljes rohammal sikerült a várost fegyver erejével elfoglalnunk. A törökök minden oldalról megtámadtatva csak gyenge ellenállást tudtak kifejteni…”

Az utolsó budai basa, Abdurrahmann is h?si halált halt a rája bízott vár védelmében. Az Iskola téren egy maréknyi török tiszt kérte, hogy meneküljön, de ? kivonta gy?zelemhez szokott görbe kardját és megsuhintva annyit mondott: „Ha nem tudtam megtartani uramnak a reám bízott várat, úgy van rendjén, hogy én itt haljak meg.”

És azzal szemberohant a támadó szövetséges katonákkal.

Ezzel Buda vára hetvenhét napos ostrom és több mint 20000 katona – köztük legalább 2000 magyar vitéz – elvesztése után felszabadult a száznegyvenöt évig és három napig tartó török megszállás alól.
Ez történt 323 évvel ezel?tt.

Kavyamitra Maróti György