Sonkoly Éva : Ölelő szavak

A kislány hallássérültnek született, harmadik gyerekként a családban.*

 

A kislány hallássérültnek született, harmadik gyerekként a családban.

Egyszerű helyen, ahol az „ilyen” gyerek csak akadályozza a felnőttek „normális” életét.

Így aztán korán állami gondozásba került, de nem mondtak le róla teljesen a szülők, ki tudja, mit hoz az élet címmel.

Iskolánk óvodájába csecsemőotthonból jött. Amikor úgy látszott fejlődése, hogy előkészítő első osztályba mehet, ahol két évig alapokat kap az első osztály anyagához, akkor ismerkedtem meg Annával.

Biztos pontot keresett az életében, valakit, akihez tartozhat, hiszen azt látta, hogy társai minden hét végén hazautaznak. Őt csak szünetekre vitték haza, de korábban hozták vissza. Hogy közben milyen szavakat hallott, s lelke hányszor tört, azt csak ő tudta volna elmondani, de akkor még nem voltak szavai. A siket jeleket tanulta. Abból is a praktikusakat, szépeket.

Hozzám különösen vonzódott, valahogy megérezte, hogy társ nélkül élek. Ez később tudatosult is benne, akkor már beszélgettünk.

Addig azonban rögös útja volt. Néha úgy kellett ülnöm, állnom, hogy ha Anna szeme összeszűkül, a feldöntött pad senkinek ne okozzon sérülést.

Egy hétvégére hazavittem. Este, amikor visszaindultunk, rájöttem, hogy hibát követtem el. Zokogott egész úton, s jelelte, hogy velem akar maradni. Azt gondolta, örökre viszem haza. Lassan megértette, hogy ez nem lehetséges.

Volt olyan kolleganőm, aki nyíltan szemembe mondta, hogy semmi sem lesz Annából, rossz példa vagyok számára a divatos ruháimmal, sminkemmel.

Én az említett dolgok mögött csak mosolyogtam.

Nyolc év múlt el együtt, az utolsó két évet másik osztályban fejezte be, én kisebb gyerekeket kaptam.

Általános iskolai bizonyítvánnyal, továbbtanulási lehetőséggel indult Budapestre. Jelenleg is ott él, egyedül, szakmát tanult, lakása van. Sms-ben tartjuk a kapcsolatot ma is.

Iskolánk fennállásának 110 éves évfordulóján láttam utoljára.

Valami igaza volt a kolléganőmnek. Anna haja festett szőke lett, ruhája a legutolsó divat szerinti, tűsarkú csizmájában határozottan várt rám.

    Nevetve „anyunak” szólított. Első kérdése az volt:

    — Szeretsz még ?

    Akkor eszembe jutottak Tamkó Sirató Károly sorai:

 

           Hangok

 

        Pipitér,

        pipitér.

        Hosszú nyárra

        kicsi tél.

        Ki-ki mint él

        úgy ítél

        Ki tudja azt,

        ki mit ér?

 

    Anna beszél, hangokat tanult iskolánkban, s az életet.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 563 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"