Kavyamitra Maróti György : Veronai szerelmesek

 

1451 júliusának idusa. Kis köztér Veronában, rejt?zköd?, csöndes kis tér. Néhány lombos fa sátortet?zik a tér fölé, de átengedi az arany napsugarakat, azok meg szorgalmasan melegítik a tér homokját.

Lent, a lombok alatt két nyolcéves forma fiúcska játszik, elmélyült csöndben építik homokvárukat.
Mézszínhajú, tószínszem? az egyik, sötétfekete haja, arabos fény? szeme van a másiknak.
Kedves, lágy arcú mindkett?.

Fejecskéjük homlokuknál összeér, szót alig váltanak, jól értve egymást építik a várat.

Most egy lányka bukkan föl az egyik sikátorból, átfut a téren, hosszú, sötét haja lobogva száll mögötte.
Hatéves lehet.
Egyáltalán nem tör?dik a fiúkkal, átgázol a homokon, szétrúgja a majdnem kész várat, és már huss! ott sincs.
A fiúk leveg? után kapkodnak, és bámulnak az elporzott lányka után.
Kisvártatva aztán leveg?höz jut, és megszólal a sötét hajú:
„Benvolio! Ki volt ez a kis pisis? Tudod?”

A mézszínhajú fej bólint, és csodálkozva néz a másikra:

„Hát te nem ismered, Romeo? Júlia volt, a Capuleték Júliája!”

A kis Romeo egy ideig arrafelé néz, amerre a lány elt?nt, aztán sóhajt egyet, öklével a leveg?be vág, és azt mondja:”

„Uhhh! Én hogy utálom ezt a lányt!”

 

Legutóbb szerkesztette - Kavyamitra Maróti György
Szerző Kavyamitra Maróti György 400 Írás
1951-ben Boldog Sarlósasszony napján születtem. A keresztségben kapott nevemen kívül még az ÃÂrja Majtreja Mandala buddhista rendben kapott nevemet használom előtagként, melynek jelentése: a Költészet Barátja. Voltam segédmunkás, szerszámkészítő szakmunkás, tanár. Jelenleg semmi vagyok: sok-sok érműtétem után leszázalékoltak, igazi semmit-tevő lettem. Ezért írok. Hej,ha csak még egyszer tanterembe léphetnék... Dehogy írnék én ilyen-olyan írásokat: elmondanám a teremben, és az jó lenne. Lettem hát (a drága Arannyal ellentétben) énektanárból éneklő. Elvált vagyok, két nagy gyermek apja, és nagyapja egy gyönyörűségnek, Kamillának, Millának.