Kavyamitra Maróti György : Nagyon fáj, Attila!

 

Nagyon fáj, tudod? Még mindig
nagyon fáj!
Pedig hány éve is annak már?
Fölkeltél az asztaltól, felvetted másoktól
kapott kopott kabátod.
Köszöntél Etusnak
és a gyerekeknek.
Zsebedbe három utolsó
leveled tetted,
és megindultál a sáros-havas úton
a szárszói posta fele.
Elindult akkor minden:
nemzet pusztulása, szerelmek halála,
az ember hallhatatlan magánya,
de te már mentél visszafoghatatlan.
Nem mondom én – hogy mondhatnám? –,
hogy megérdemelted sorsodat. De
hogy várható volt, azt tudom: és tudtad.
Hisz még nem nagy az ember, és te törpék
közt voltál hatalmas.
Csak hát k?be
tejfoggal haraptál; mindig siettél –
bár el nem maradtál -, és nem csak
makacsul mondtad, élted is vélt igazad.
És töltött fegyver helyett – mit az ember
szívének szegezhet – a vonatkereket vetted.
Nagyon fáj, tudod? Pedig hány éve
is már annak?
Bár születtél volna Indiában,
hol éjjel a vadak zöld szeme
cikkan a dzsungelen által, és
nem ezen a Tiszatájon,
hol vadak közt élted le életed.
Bár ott ülhetnél még csillámló
sziklafalon, és kedves vacsorád
melegét élveznéd: ami Neked
sohasem jutott!

 

Legutóbb szerkesztette - Kavyamitra Maróti György
Szerző Kavyamitra Maróti György 400 Írás
1951-ben Boldog Sarlósasszony napján születtem. A keresztségben kapott nevemen kívül még az ÃÂrja Majtreja Mandala buddhista rendben kapott nevemet használom előtagként, melynek jelentése: a Költészet Barátja. Voltam segédmunkás, szerszámkészítő szakmunkás, tanár. Jelenleg semmi vagyok: sok-sok érműtétem után leszázalékoltak, igazi semmit-tevő lettem. Ezért írok. Hej,ha csak még egyszer tanterembe léphetnék... Dehogy írnék én ilyen-olyan írásokat: elmondanám a teremben, és az jó lenne. Lettem hát (a drága Arannyal ellentétben) énektanárból éneklő. Elvált vagyok, két nagy gyermek apja, és nagyapja egy gyönyörűségnek, Kamillának, Millának.