Kavyamitra Maróti György : Hiszem, hogy voltál

Nyomtatás

Sose látlak – bizonyára -,

soha többé kedvesem.

E világon jöhet bármi,
a mi évünk nem jön el.
Szelek j?nek, es?k hullnak:

besötétül a világ.

Komor éjben, zoral estben,

hogy találhatnék reád?

Sose látlak! Tudom én jól.

Épp most robban föl a Hold,

let?nik szép Nap az égr?l,

elpusztulnak csillagok.

(Azért csak voltál, és leszel is,

meglétem véghatáráig, és túl

azon is. Újra- újralétek furcsa,

különös útveszt?in velem leszel.
A „karma” hihetetlen játék. Hiszen

megláncolt hajad, illatod, ízed,

mozdulatod, hangod és kezed.
Karmába láncolva leszek veled.
De addig… Addig motyogom):

Sose látott ágyad mellett

hideg éjben susogom

ugyanazt a régi nótát,

ami egyszer íratott:

„Nikoletta, Nikoletta:

neved dúdolja a szél.
Kicsi lelkem, idevárlak,

gyere gyorsan: sose félj!”