Nagy Horváth Ilona : Két korty között

 

 

Sokadik nap kelt fel nélküled,

megzabolázott gondolat

feszeget itt-ott.

Teszem a dolgom,

még a tévét is bekapcsolom,

inkább a hírek,

csak ne a belső filmet

lássam…

…ahogy ültödben mögéd lépek,

válladtól induló kezem

a hasadig szalad,

és tovább,

utat keresve bőröd felé

a kíváncsi ujjak,

s a nyakadba súgom,

harapom,

ugye lehet,

hogy most azonnal

hozzád bújjak…

…iszom egy korty kávét,

kiűzni ízed emlékét

a számból…

…és ha már épp az ajtóban állsz,

útonálló leszek.

Eléd lépek,

persze,

a magas sarkú cipőmben,

mert anélkül

épp csak az orrodig

érek.

Elfúló lélegzettel

kortyollak,

kabátod lefejtem,

földre lököm.

Fogam közé veszlek,

és magammal húzlak

oda, hol nincs

idő,

így nem is kell

menned,

és semmi mást,

csak engem szeretned,

de azt nagyon,

és nem engedlek

vissza,

míg egy csepp kétség

is gyötör,

hogy van olyan gyönyör,

amit még nem kaptam meg tőled…

…remeg a csésze is, kilötyög,

míg öntöm, a tej…

…s ha ma nem dolgozol,

még fekszel.

De ébren vagy, ez biztos,

nézed a tévét,

a takaró alatt csak a pőre te.

Akkor föléd hajolva

vágyat csókolok, lehelek rád,

míg csak szót nem téveszt

a szád,

majd lóvá teszlek,

magamba öltöztetlek,

indulok messzire innen,

hol elfogy a lélegzeted,

és a tér,

fuldoklom én is.

Csípőm markoló kezed

szorításán érzem,

nem csak nekem van végem,

ívbe feszít a leírhatatlan

közös vérkör,

egyetlen hatalmas szív

kamráinak őrjítő

vonaglása,

finom lüktetése,

míg a szelíd halál el nem éri,

s eszmél külön létre a mi,

lesz belőle egy én és egy te,

elnyúlva egymás mellett

verítékruhában…

…sokadik nap kelt fel nélküled,

de jól bírom, minden rendben, csak

még ezt a kávét kell valahogy meginnom,

akkor felébredek…

 

Legutóbb szerkesztette - Nagy Horváth Ilona
Szerző Nagy Horváth Ilona 301 Írás
Bemutatkozó /DÉEMKÁ - Elágazások antológia/ Hozzávetőlegesen 2008-ban dezertált konyhaszolgálatos: Nagy Horváth Ilona. Precízebben: született Nagy Ilona, elálélt úgy száz évig, majd egy mérsékelten csendes lázadással újjászületett mint Nagy Horváth Ilona, amikor is klaviatúrt ragadva elkezdett önkifejezni vagy mi. Lőn forradalom, szabadságharc, szabadság… harc… Kívülről nézvést valami ilyesmi. Bentről bonyolultabb. Azt hiszem, leginkább mégis szabad vagyok. Egyedül magam határolom magam, ugyanúgy tartozom mindenkihez, ahogy senkihez. Nem hiszek sem a korban, sem a vérben, az emberekben hiszek, s ennél fogva semmiképp nem nekik, egyedül magamnak. Emberi természetem szerint ezért aztán magamhoz és a magaméihoz tartozom a legszilárdabb kötelékekkel, így ha finoman akarunk fogalmazni, márpedig egy antológia megtisztelő mezőnyű sűrűjében miért ne tennénk, kötődéseimből – egy sima, egy ordított… - nem jönne ki túl hosszú sál, még lustával szedve sem. No ezen rövid, mondhatni szűkre szabott sál fojtogatásában hörgöm, hajigálom, szerkesztem, álmodom, illesztem, jajgatom, bogozom, szaggatom össze írásaim, csapongó – fentebb cizelláltabb megfogalmazásban szabadnak aposztrofált – valómnak megfelelően mindenféle jármódban, ahogy épp a kedvem hozza, időmértékben, szabadlábon, szimultán, spontán és mindenhogy, azért a korty levegőért, amit ilyekor nyerek. Vezérelvem, hogy az embernek ne legyenek elvei, gondolatai legyenek. Katonagyerek voltam – szoktam még elmondani, látszólagos, de leginkább időszakos terminátorságom soványka magyarázataként, hiszen mikor még csak én tudtam, hogy vagyok, anyám, apám katonaként szolgálta a hazát. Suttyomban fogantam és állítottam össze magam belőlük, lett is meglepi: nem elég, hogy a testvéremnek csak féltestvére lettem, még csak nem is keresztelhettek Jóskának. Némi vállvonogatás után anyám nevét kaptam, meg a nővérem ruháit. Ilyesformán a már igen korán igen alacsony népszerűségi indexemre való tekintettel hamar természetes lett, hogy a fegyvert mindig, minden körülmények között fel kell venni, és nem tenni le, amíg egyvalaki is áll. Nagy meggyőződéssel szoktam bemutatkozó gyanánt lerángatni magamhoz József Attila sorait: „ s szivében néha elidőz a tigris meg a szelid őz”, mert noha az őzet eleddig nem látta senki, jelentem, én hiszek az őzben. És bár a külvilág számára még ez is felfedezésre vár, mondhatni, titok: valójában királylány vagyok.