Laura Alen : Villámlás éjjel

… lelkét vihar dúlja,

párnáját riadtan fogja,

  sötét szoba foglya

 

 

rémálmait álmodja újra, meg újra,

éjjelek romjain tagjait vonszolva

     virradva zsibbadtan vádol,

éjszaka fekete árnyait nem ?zi el távol,

        repedés súg falon,

keser?n elönti fájdalom,

                         halomba rakja.

Szemével követi, nem ereszti

sebeit nem kötözi senki,

                      … senki!

Simítatlan lelke alámozdulna,

      félelem izzad, halálszag árad szerte.

   Ellenség mindenki — félelmek betege,

magának szigorú ítésze,

    süllyed egyre mélyebbre.

Szemek el?l bújni, elmúlni fénytelen!

 hazugságtól menekülni reménytelen.

Az igazság jön — a törvény nélküli.

 

S már ez sem érinti,

hogy nem fog fájni neki,

… mert nem fog,

Nem fog!

                (— szuggerálja magát)

(egyenes gerinccel elfogad mindent)

   (elfogad már mindent)

(elfogad…)

 

Csak magát áltatja néha,

az élteti,… és viszi át másnapba,

még ez segít,

      és segít az írás,

                  a sírás.

 

… hát sír is hosszan

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Laura Alen
Szerző Laura Alen 0 Írás
Boldog az, aki lenni is tud, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndje, és titkok tudójává válik.