Horváth István : SZAVAK NÉLKÜL

 

tágas tér
boltívek
időtlen csillogás
símuló csöndben
sóhajok
csituló morajlás
valaki föláll
körülnéz
illedőn kívácsi
tekintet
gyérült padsorok
– pedig valahol
itt kell lennie –
a magasban
imbolygó gyertyaláng
arcát
kezével takarja
s a szelíd hűvösség
símogat

Legutóbb szerkesztette - Horváth István
Szerző Horváth István 125 Írás
Horváth István vagyok. Műszaki végzettségem van, de nem vagyok technokrata. Sőt. Tizenöt éve, hogy írok. Azóta számomra színesebb, gazdagabb lett a világ. De inkább versben folytatom... NEM VAGYOK ÉN ÍRÓ... Nem vagyok én író csak olyan afféle, maga sóhajából, sehová sem való, ki-gondolom-formán, ritmusra tátogó. Ki bennem fölsejlik, ne vedd kérlek zokon, nem lehet mindenki jóbarát vagy rokon. Óvjad kezem s lábam zörgő magányomban, egyik rögeszmémet, másikra ne váltsam. Ha így is elfogadsz, ilyen kérgesedten, ima s kérés nélkül, áldjon meg az Isten.