Fecske Panna : Füstté vált karcsú alakod

 

Átlépve kétkedők falán,

mérföldes sorsok kígyóznak,

gyönge fuvallat áll ellent,

elsöpri hamar a zajló forgatag.

 

 

Minek tennéd oda az ételt?

idő már nincs rá,

menni kell, feledni kell,

emberi mivoltot, erkölcsöket.

 

 

Valahol lemállott ruhád,

csupasz melled hófehér,

még látom magam előtt,

ahogy kora nyári éjen fölém hajolt,

most dermedt idegen,

csontjaid közt éked elsorvadt.

 

 

Halad tovább a sor,

ringó csípőd vonalát figyelem

meredten, már nem szorít a vágy,

ágyékom éhsége tovaszállt,

csak úgy látlak, mint húst

a vasárnapi asztalon.

 

 

Görnyedten vonszolod magad,

csigolyáról csigolyára hallom

kínjaid,

volt egy virágos kendőd,

úgy szeretted, ha hajad

kibomlott alóla,

már nincsenek ében fürtök, koponyád

megcsúfoltan villan a sápadó fényben.

 

 

Hosszan bámulok utánad,

nem mozdulok, csontomba reccsen

a fájdalom, nem mozdulok,

túlexponált pillanat, ahogy a nap

szemembe tűz, üres a kanyar,

ahol eltűntél.

 

 

Nehéz szagot hoz a szél,

talán patkány szorult a konyhán,

megégett…

pedig tudom,

füstté vált karcsú alakod.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:09 :: Fecske Panna
Szerző Fecske Panna 250 Írás
Lehetne ide sok mindent írni, de a mi voltam az már nem érdekes, ami vagyok az még képlékeny, ami leszek azt még nem ismerem...