Szilágyi Hajni - Lumen : Légtánc

 

Velem sír ma az alkony,

az ellopott idő szótlan ül ajkamon,

kereslek, kutatlak, hogy hazatalálj

ringó álmaim bölcsőjébe.

Tenyered arcom néma oltára,

ujjaiddal finoman körberajzolsz,

testem ívét követve játszol a fénnyel,

magamnak tudlak minden rezdülésben.

 

Árvára gömbölyödő testem

szíved rejtett zugaiba rekedt

csenddel álmodik.

Csituló szél simul az ég horizontjára,

gyere, ugorj velem ebbe a

szédítő mélybezuhanásba,

szakítsd ki belőlem ezt a fáradt csendet,

hogy légtáncunk kábulatában,

szelíd bujasággal ölelhessem tested.

 

Esendő szeretőkké szerelmesedünk,

sóhajként feszülünk egymásba,

ölelésed sejtelmes, pillantásod vad titok,

ruhátlan csenddé vetkőzzük önmagunk.

Ne hagyd elveszni szememből

kóborló csillagunk játszva-fényét,

hisz ezek a mámorba bújt pillanatok,

védtelen pőreséggel keringőznek

céda világunk omladozó peremén.

 

Az éjben alvó árnyak ölében,

szökik az idő, halványul a lét,

egyre szűkebb az estvilág kapuja,

mennyeket szaggató fájdalommal

mélyen kong felettünk a hajnal dobja.

Talán mi is ott vagyunk már valahol,

Isten előtt állva, egy jelre várva,

hogy egyszer(csak) beleboldoguljunk,

mindhalálig szerelemmel

a félszeg magánnyá bábozódó

szívbe-dobbanásunkba.

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 310 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"