H.Pulai Éva : Ünneplik az élő klasszikust

Tréfa cím? világhír? regény írója, az évtizedek óta Franciaországban él? cseh Milan Kundera április 1-jén ünnepli nyolcvanadik születésnapját.

 

Brnói m?vészcsaládban született, apja zongorista és zenetudós volt. Egyetemi tanulmányai megkezdése el?tt ? maga is dzsesszt játszott, majd a híres prágai filmm?vészeti akadémián végezte tanulmányait, ahol kés?bb világirodalmat adott el?. 1948-ban belépett a kommunista pártba, de miután tiltakozott a személyi kultusz ellen, 1950-ben kizárták. 1956 és 1970 között ismét párttag volt.

 

Költ?ként indult, nemzedékének els? képvisel?jeként emelte fel szavát az irodalmi sematizmus ellen. 1960-ban megjelent A regény m?vészete cím? tanulmánykötete, majd 1963-ban a Kulcstulajdonosok cím? drámája. Els? regénye, a sztálinizmus visszásságait szatirikus-ironikus eszközökkel ábrázoló Tréfa 1967-ben hatalmas botrányt kavart. A f?h?s tréfának szánt képeslapját („Az optimizmus az emberiség ópiuma. Az egészséges lélek ostobaságtól b?zlik. Éljen Trockij!”) a párt nem vette tréfára, s tett róla, hogy a könyv elt?njön a könyvesboltok és a könyvtárak polcairól.

 

Kundera jelent?s szerepet vállalt az 1968-as prágai tavasz eseményeiben, emiatt a „normalizálás” idején elbocsátották, eltiltották a tanítástól, könyveit eltávolították a könyvtárakból, publikálni nem engedték, s kizárták a pártból is. Második regénye, az Az élet máshol van is csak Párizsban jelenhetett meg 1973-ban francia nyelv? kiadásban, m?véért Médicis-díjat kapott.

 

1975-ben vendégtanárnak hívták Franciaországba, az író feleségével együtt Rennes-be települt át, ahol az egyetemen 1980-ig összehasonlító nyelvtudományt oktatott. 1976-ban Párizsban jelent meg nagy sikert aratott szatirikus regénye, a Búcsúkering?. 1979-ben A nevetés és felejtés könyve cím? kötete miatt a cseh kormány megfosztotta állampolgárságától. A francia állampolgárságot 1981-ben kapta meg.

 

Ezt követ?en folyamatosan láttak napvilágot m?vei Franciaországban, világsikert aratott A lét elviselhetetlen könny?sége, amelyb?l film is készült. Utolsó, Franciaországban cseh nyelven írt regényét, a Halhatatlanságot 1990-ben adták ki, ezt követ?en m?veit csak francia nyelven írja. Ezek (Lassúság, Azonosság, Nemtudás) nem találtak egyértelm? fogadtatásra a kritikusoknál, akik szerint az író elvesztette a humorérzékét Franciaországban.

 

Munkásságát több rangos kitüntetéssel is elismerték: 1985-ben Jeruzsálem-, 1987-ben Nelly Sachs-, 1994-ben Jaroslav Seifert-, 2000-ben Herder, 2001-ben Paul Morand-, 2007-ben Ladislav Fuks-díjat kapott.

 

2008 ?szén méltatlan vita bontakozott ki személye körül: azzal vádolták, hogy 1950-ben besúgó volt, s miatta tartóztatták le egy kollégiumi lakótársn?je barátját. Az író tagadta a vádakat, s világszerte Nobel-díjas és más neves írók álltak ki Kundera ártatlansága mellett.

 

Forrás: kulturpart.hu

 

 

 

Milan Kundera

A lét elviselhetetlen könnyûsége

(Budapest, Európa K. 1992)

Ford.: Körtvélyessi Klára

(részletek)

.

Az örök visszatérés gondolata rejtélyes, és Nietzsche zavarba ejtette vele a többi filozófust: micsoda képtelen gondolat, hogy amit már egyszer átéltünk, egyszer ugyanúgy megismétlõdhet, és hogy ez az ismétlõdés is ismétlõdhet a végtelenségig. Mit akar mondani ez a zavaros mítosz?

.

Az örök visszatérés mítosza per negationem azt mondja, hogy az élet, mely egyszer s mindenkorra eltûnik, s mely nem tér vissza, árnyékhoz hasonlít, nincs súlya, eleve halott, és ha ez az élet szörnyû, gyönyörû, magasztos volt, e szörnyûség, szépség vagy magasztosság nem jelent semmit. Ugyanúgy nem kell tudomást vennünk róla,mint két afrikai állam XIV. századi háborújáról, mely semmit sem változtatott a világ arculatán, jóllehet embertelen kínok közepette háromszázezer néger vesztette benne életét.

.

Változtat-e valamit a két afrikai állam XIV. században vívott háborúján, ha a harc az örök visszatérés folytán számtalanszor megismétlõdik?

**************************************************************************************************************************

Szögezzük le tehát, hogy az örök visszatérés gondolata bizonyos perspektívát jelent, melyben a dolgok másnak mutatkoznak,mint amilyennek ismerjük õket: mulandóságuk enyhítõ körülménye nélkül jelennek meg. Ez az enyhítõ körülmény ugyanis megakadályoz bennünket abban, hogy bármilyen ítéletet hozzunk. Hogyan ítélhetnénk el valamit, ami elmúlik? Az elmúlás pírja a nosztalgia varázsával ragyog be mindent: a guillotine-t is.

.

A minap hihetetlen érzelmi megnyilvánuláson kaptam rajta magam: egy Hitlerrõl szóló könyvet lapozgattam, és némelyik fénykép láttan elérzékenyültem: ugyanis a gyermekkoromat idézték fel bennem, mely egybeesett a háborúval; néhány rokonom Hitler koncentrációs táboraiban pusztult el, de mi volt a haláluk ahhoz képest, hogy Hitler fényképei éltem tovatûnõ idejére emlékeztettek, az idõre, mely nem tér vissza.

.

Ez a Hitlerrel való kibékülés mélységes erkölcsi perverzió bizonyítéka, mely összefügg a visszatérés tényét lényegileg tagadó világgal,mert az ilyen világban minden elõre megbocsáttatik, következésképp minden cinikusan meg is engedtetik.

******************************************************************************************************************************

Ha életünk minden másodperce a végtelenségig ismétlõdne, úgy oda lennénk szögezve az örökkévalósághoz, mint Krisztus a keresztfához. A gondolat hátborzongató. Az örök visszatérés világában minden mozdulatra a felelõsség elviselhetetlen súlya nehezedik. Ezért nevezte Nietzsche az örök visszatérés gondolatát a legsúlyosabb tehernek. (das schwerste Gewicht).

.

Amennyiben a legsúlyosabb teher az örök visszatérés, ennek hátterében az életünk csodálatosan könnyûnek mutatkozhat.

.

De vajon a nehéz valóban szörnyû, a könnyû pedig valóban csodálatos?

.

A legsúlyosabb teher ránk nehezedik, leroskadunk alatta, földhöz lapít bennünket. Csakhogy minden korok szerelmi költészetében a nõ arra vágyik, hogy férfitest súlya nehezedjen rá. A legsúlyosabb teher tehát egyben az élet legnagyobb beteljesülésének a jelképe is. Minél nehezebb a teher, annál közelebb kerül életünk a földhöz, annál valóságosabb és igazabb.

.

Ezzel szemben a teher teljes hiánya azt okozza, hogy az ember könnyebbé válik a levegõnél, immár csak félig valóságos, s bár mozdulatai szabadok, semmi jelentõségük sincs.

.

Akkor hát mit válasszunk? A nehezet vagy a könnyût?

***************************************************************************************************************************

Mi jobb: ha Terezával él, vagy ha egyedül marad? Nincs lehetõségünk ellenõrizni, melyik döntésünk jobb, mert összehasonlításra sincs módunk. Az ember mindent elõszörre és felkészületlenül él át. Mint mikor a színész egyetlen próba nélkül játssza a darabot. De vajon mit ér az élet, ha az elsõ próbája már az élet maga? Az élet ezért mindig olyan, mint a skicc. Habár a skicc sem pontos kifejezés, mert a skicc mindig valaminek a felvázolása, elõkészület a képhez, míg az életként értelmezett skicc semmire sem jó, vázlat kép nélkül.

***************************************************************************************************************************

Az esemény annál jelentõsebb és kivételesebb, minél több véletlen szükségeltetik hozzá.

.

Csakis a véletlent foghatjuk fel üzenetként. Ami szükségszerûen történik, ami várható, ami naponta ismétlõdik, az néma. Csak a véletlen szól hozzánk.

.

Ahhoz, hogy a szerelem felejthetetlen legyen, úgy kell röpködnie körülötte az elsõ pillanattól a véletleneknek, mint a madaraknak Assisi Szent Ferenc vállainál.

***************************************************************************************************************************

Amikor felkereste Tomast, Tereza a hóna alatt egy regényt szorongatott; a regény elején, különös körülmények között találkozik Anna és Vronszkij. Állnak a peronon, ahol éppen a vonat alá esett valaki. A regény végén Anna veti magát a vonat alá. Ez a szimmetrikus kompozíció, melynek elején és végén ugyanaz a motívum bukkan föl, önöknek talán nagyon “regényesnek” tûnik. Úgy van, egyetértek, de csak azzal a feltétellel, ha a “regényes” szót nem azonosítják a “kitalált”, “mesterkélt”, “élettõl idegen” szavakkal. Mert pontosan így vannak komponálva az emberi életek is.

.

Úgy vannak komponálva, mint egy zenemû. A szépérzéktõl vezérelt ember a véletlen eseményt motívummá változtatja, mely immár megmarad élete kompozíciójában. Az ember visszatér hozzá, ismételgeti, változtatja, kidolgozza, akárcsak szonátájának témáját a zeneszerzõ. Anna másképp is eldobhatta volna magától az életét. De az állomás és halál motívuma, ez a szerelme születésével feledhetetlenül összefonódó motívum vonzotta õt komor szépségével a kétségbeesés pillanatában.

.

Anélkül, hogy tudna róla, az ember a lesötétebb reménytelenség pillanataiban is a szépség törvényei szerint komponálja életét.

.

Nem kifogásolhatjuk tehát, ha a regényt megigézi a véletlenek rejtélyes találkozása, joggal kifogásolhatjuk viszont, ha az ember a mindennapi életében vak az ilyen véletlenek iránt, s élete így elveszti a szépség dimenzióját.

*************************************************************************************************************************

Említettem már, hogy a metaforák veszedelmesek. A szerelem metaforával kezdõdik. Azaz: a szerelem akkor kezdõdik, amikor a nõ belevési elsõ szavát költõi emlékezetünkbe.

*************************************************************************************************************************

Lehet, hogy pont azért nem tudunk szeretni, mert arra vágyunk, hogy bennünket szeressenek, vagyis a másiktól várunk valamit (szeretetet), ahelyett, hogy követelmények nélkül fordulnánk hozzá, és beérnénk puszta jelenlétével.

.

És még valami: Tereza elfogadta Karenint olyannak, amilyen volt, nem akarta a saját képére változtatni, elõre tiszteletben tartotta kutyavilágát, melyet nem akart tõle elvenni, nem féltékenykedett titkos kalandjaira. Nem azért tartotta a kutyát, hogy átalakítsa (ahogy a férj a feleségét, a feleség pedig a férjét akarja átalakítani), hanem csupán azért, hogy megtanítsa az elemi nyelvre, mely lehetõvé teszi, hogy megértsék egymást, és együtt élhessenek.

.

Meg aztán: A szeretet, mely Terezát Kareninhez fûzi, önkéntes, senki nem kényszerítette rá.

De fõképpen: Nincs olyan ember, aki idillel ajándékozhatná meg a másikat. Erre csak az állat képes, mert azt nem ûzték ki a Paradicsomból. A szeretet, mely a kutyát az emberhez fûzi, idilli szeretet. Nincs benne nézeteltérés, szívettépõ jelenet, nincs benne fejlemény. Karenin az ismétlõdésen alapuló életével vette körül Terezát meg Tomast, és ezt várta tõlük is.

.

Az emberi idõ nem körben forog, hanem egyenes vonalban fut elõre. Ez az oka, hogy az ember nem lehet boldog, mert a boldogság az ismétlõdés utáni vágy.

 

Forrás: tvnetwork.hu

 

 

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző H.Pulai Éva 1142 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva