H.Pulai Éva : Eposzmagyarítót ünneplünk

Százötven éve született Vikár Béla nyelvész, etnográfus, a leghíresebb, legm?vészibbnek tartott Kalevala-fordítás elkészít?je.

 

A Somogy megyei Hetes községben született, ahol apja volt a református lelkész. A pécsi gimnáziumi évek alatt magánszorgalomból megtanult gyorsírni, kés?bb ez a tudás vált els?dleges pénzkereseti forrásává. Érettségi után a budapesti tudományegyetemen nyelvészetet és irodalmat hallgatott, megtanult finnül, a finn nyelvészet és néprajz b?vkörébe került, s elhatározta, hogy lefordítja a finnek nemzeti eposzát, a Kalevalát.

 

El?bb újságoknál volt gyorsíró, majd 1889-t?l az Országgy?lési Gyorsiroda alkalmazottja, kés?bb vezet?je lett, innen ment nyugdíjba 1921-ben. 1889-ben a saját költségén indult tanulmányútra, Finnországban gyalog, lovon és szánon járta a falvakat, s figyelmesen hallgatta, s kés?bb le is jegyezte, ahogy a parasztok dalolták a Kalevala énekeit. Oroszországban meglátogatta Zichy Mihályt, aki felhívta figyelmét a XII. században élt grúz Rusztaveli Sota regényes eposzára, a Tarielre. Az I. világháború idején grúzul is megtanult, s lefordította az eposzt, amely 1917-ben Zichy illusztrációival jelent meg magyarul Tariel, a párducb?rös lovag címmel.

 

1890-ben kezdte meg népköltészeti gy?jt?munkáját Somogy, Baranya és Tolna megye falvaiban, eleinte gyorsírással jegyezte le a szövegeket, 1895-t?l az Edison-féle fonográfot is használta. Az 1900-es párizsi világkiállítás egyik szenzációja volt ott kiállított 300 fonográfhengere, s az ezek alapján készült folklorisztikai térkép, amely két népballada elterjedését szemléltette. 1907-ben két kötetben adta ki A magyar népköltészet remekei cím? népdal-antológiát, majd számos, a népköltészettel foglalkozó cikket és tanulmányt adott közre.

 

1909-re készült el a Kalevala varázslatos szöveg? végleges fordításával, amelyr?l a finn tudósok is a legnagyobb elismeréssel szóltak. Egyikük szerint ha elveszne a finn nyelv? Kalevala, Vikáréból lehetne visszafordítani eredetire. Néhány évvel kés?bb Kozma Andorral és Zempléni Árpáddal létrehozta a La Fontaine Társaságot, s ?k hárman lefordították La Fontaine 253 meséjét, a kötet 1926-ban jelent meg. Mindemellett Vikár költ? is volt, finoman ironikus, olykor csipkel?d?, közvetlen hangú verseiben der? és mély humanizmus szólalt meg.

 

A német megszállás után sokan keresték fel, akik veszélyben voltak, vagy alig jutottak munkához, ? pedig igyekezett kapcsolatait felhasználva segíteni. Egy bombázás alkalmával leomlott pesti otthona, s ekkor kénytelen volt Dunavecsére költözni özvegy n?véréhez. Itt is halt meg 1945. szeptember 22-én.

 

Forrás: kulturpart.hu

 

VIKÁR BÉLA GYÃ?°JT?ÚTJAI NYOMÁN

 

[Gergely Pál, A Néprajzi Társaság 1946 december 18-án tartott Vikár-emlékülésén elhangzott el?adás, Csikós Tóth András énekbemutatásaival. Megj.: Ethnographia (1947), 82. old.]

Hajlott alakját sokszor láttuk az Akadémián, amint ülésekre sietett, vagy a felolvasó asztalnál. Különösen a Néprajzi Társaságot és az elnöklete alatt állott La Fontaine- és Goethe-Társaságot szerette. Több más magyar és külföldi társaságban is buzgólkodott, de most csak a Társaságunkban kifejtett munkásságát ismertetem (különösen a folklore terén), melynek alapító tagja és els? titkára volt. Vikár Béla széleskör? munkássága legismertebb körébe tartozik pompás Kalevala-fordítása, melyet az Akadémia adott ki. A finn és észt, valamint a nyugati nyelveken kívül a grúz nyelvet is elsajátította annyira, hogy Rusztavelli 800 éves eposzát: Tarielt híven lefordította. Született gyorsírótehetség is volt; VI. realista korában már egész iskoláját tanította egyéni rendszerébe átültetett Gabelsberg-gyorsírásra. Somogyban, szül?földjén korán megfogta lelkét a paraszt nóták, mesék világa. Édesanyja ajkáról jegyezte le gyorsírással az els? dalokat, majd az 1879-es években az egész megyét bejárta. Kár, hogy kottázni nem tudott, mert így két évtizeddel korábban örökíthette volna meg a pusztuló népi dallamokat. Vikár a kilencvenes években ismerkedett meg Rákóczi Izidor pesti m?szerésznél az Edison-féle fonográffal s az egész világot megel?zve ment ki falura, fonográffal dalt gy?jteni. 1896 ?szén kezdte meg Borsod megyében, Mez?csáton a viaszhengerre való felvételt. Mikor a külföldön ráeszméltek a gy?jtés ilyen módjára, neki már egész sorozat hengere volt. A Néprajzi Társaság vezet?i hiába jártak segélyért gr. Csáky kultuszminiszternél, csak jóval kés?bb, Wlassicstól sikerült némi támogatást kapniok, hogy Vikár folytathassa gy?jt?útjait. Az 1900-as párizsi világkiállításon Sebestyén Gyula e fonogrammokat mutatta be. Világcsodája volt az akkor, de a folklore-nak akkor is kevés volt a megért? közönsége… Vikár ösztönösen érezte, amit a kés?bbi kutatók (Bartók, Kodály és Lajtha) kodifikáltak, hogy a legrégibb népi dallamnak mik a sajátosságai: a pentatónia mellett legf?bb tulajdonságuk, hogy eltérnek az egyenletes ütemezést?l (rubato), gazdagon cifrázottak s elbeszél? jellegük gyakran a dallamot versszakonként módosítja. Vikár megérezte, mennyire mások az ?s parasztdalok, mint m?dalaink magyarkodása, amivel elárasztották az országot s mostanában, az ú.n. gépzene korában ezek zuhataga a falu fiatalsága lelkéb?l az ?si népköltésnek még a nyomát is kimossa! A gyorsírásos följegyzések fonetikai hitelessége ugyan vitatható, de az is biztos, hogy a versek, mesék anyagához legalább semmit hozzákölteni nem lehetett, mert a gyorsírás tempója kizárta. Így mindenesetre hitelesebb tartalmúak, mint némely folyóírásos gy?jtés. Anyaghalmozó érdeme is nagy, mintegy hétezer dalt jegyzett föl 19 vaskos füzetében Vikár. Ezeket a Tudományos Akadémia vásárolta meg, évtizedeken át életjáradékkal segítve e kiváló tagján, a szövegek kés?bbi kiadása reményében. Vikárnak a Néprajzi Múzeumban ?rzött sok száz fonográf hengerét pedig maga Bartók Béla is oly nagyra becsülte, hogy többszöri gondos lehallgatás után saját kez?leg kottázta le. Ezeket a nagy népzenei Corpus-ban Kodály Zoltán irányításával most a magyar állam adja ki, a többi 10 meg 10 ezer népi dallam között. Vikár fonográfhengereinek kétharmad része pótolhatatlan zenei régiséget tartalmaz! A gyorsírásos följegyzéseket faluzásairól hazatérve azon melegiben letisztázta Vikár és 1910-ben átadta a Népköltési Gy?jtemény szerkeszt?jének, Vargha Gyulának, kinél azonban az egész kézirat elveszett s így ma csupán ez az említett gyorsírásos gy?jtemény maradt fenn gy?jt?útjairól. Míg a hengereken általában az els? versszakok vannak fölvéve, így gyorsírásban megmaradt folytatásukból derül ki a teljes értelme, néhol 10-16 strófán keresztül. Vikár els? dalközléseib?l, amelyek a Vasárnapi Ujság, Erdélyi Múzeum, Magyar Nyelv, Nyelv?r hasábjain kívül f?leg az Ethnográphiában, egész tanulmányok kíséretében láttak napvilágot, kiemelem, hogy már a II. évfolyamban, 1891-ben mutatta be somogyi szemelvényét s egyúttal rámutatott a pusztuló népzenei emlékek gy?jtésének sürg?sségére. 1896-ban kiadott népballadáink különösen fontos anyagára figyelmeztet s néphagyományaink kodifikálását sürgeti, 1900-ban a bánffyhunyadi és zentelki dalok kottáit közli fonográfhengerekr?l, 1905-ben pedig a borsodi Szücs Marcsa-balladáról írt tanulmányt. Ez évben adta ki a Kisfaludy-Társaság népköltési sorozatában Somogy megyei gy?jtését, 1910-ben folyóiratunkban a reg?s énekekr?l ír nagyszabású tanulmányt s jóval Bartók megállapítása el?tt leszögezi az ?si magyar népköltés egységét, amit azóta gy?jtött dalaink tömeges egyezései is meger?sítenek s 1920-ban Bartók Béla részletesen ki is fejtett. 1921-ben 150 régi erdélyi dallam 1/3-át Vikár gy?jtéséb?l közölte Bartók és Kodály. Vikár gy?jt?útjai sikerét több jó tulajdonsága eredményezte, mégpedig tréfálkozó modora, mély életbölcselete, kedvessége, a paraszt nyelvének és hangulatának megismerése, abba való beilleszkedése. A megmaradt, több mint ötvenéves gyorsírójegyzetek csonkasága, az anyag túlnyomó részének sehol sem közölt volta teszi nehézzé, hogy a következ?kben gy?jt?útjai térképén minden, általa felkeresett falut (közel kétszázat) felsoroljunk. A kutató mindenesetre örömmel fogja lapozni – ha jó gyorsíró is – az Akadémián ?rzött gy?jteményt, amelyben száz és száz közöletlen dalt és mesét fog találni. Az alábbiakban közlöm e füzeteinek falujegyzékét. Somogy megyei kötetében kiadott 356 dal, 17 mese, 22 ballada anyaga 19 faluból ered. Fonográfanyaga arányára jellemz?, hogy ezeknek csak 8%-át vette hengerre s ez áll nagyjából többi gy?jtésére is. E kiadott kötetén kívül, gyorsírásos feljegyzésben 21 somogyi névnapi és násznagy köszönt? van. Legúsabb dunántúli dalszürete Vas és Zala megyében volt, amelyeket el?ször 1898-ban járt végig, de a gy?jtés zöme (fonográffal) 1906-10 között történt s hétszáznál több dal és ballada, 17 még sehol sem közölt mese került ki e két megyéb?l. Vas megye: Pankasz, Viszák, Senyeháza, ?riszentpéter, Nagyrákos, Kisrákos, Szatta, Farkasfa, Szombatfa, Velem, K?szegszerdahely, Lukácsháza, Egervár, Nagycsömöte, Dozmat, Olad és Fels??r. Különösen értékes nyelvtörténeti szempontból és f?leg helytörténeti vonatkozásaiért a zalamegyei Boldogfán és Bagodon valamint vasmegyei Fels??rben gy?jtött határ-, d?l?- és családnevek anyaga. Gy?jteményében hasonlóra nincs példa. Mindenesetre megérdemelné a figyelmet nyelvészek részér?l. Zala megye: Jakabfa, Boldogfa, Bagod, Resznek, Kerkaszentmihályfa, Golicamajor, Andráshida, Nagypáli, Hottó, Szepetk, Zalaegerszeg, Nemesnép, Szentgyörgyvölgy és Dergecs. Tolna megye: Öcsény (323-331. fon. hengerek egyeztetve). Veszprém megye: Pápa és környéke. (58-65. hengerek egyeztetve). Fejér megye: Perkáta és Székesfehérvár. Pest megye: Zöldhalom-puszta, Kecskemét, Bugac, Jászszentgyörgy. Csongrád megye: Szegvár. (16-17 henger.) Csanádpalota (énekesek neve nincs följegyezve). Torontál megye: Tornyospuszta és Sz?reg. Nógrád megye: Ver?ce és Szécsény. (294-303 heng. egyezt.) Borsod megye: külön nevezetes arról, hogy több, mint ötven évvel ezel?tt Mez?csáton kezdte Vikár a fonográfos gy?jtést; 1. szám alatt ?rzött néprajzi múzeumi hengerén Fehér László balladája van megörökítve. Gy?jtött még Csincsén. Érdekes útinaplójának néhány tétele a költségekr?l: a kocsisnak 50 fillért fizetett a beszél?gép és a hengerek félmázsás ládájának szállításáért, Kis Zsófinak pedig egésznapi éneklésért 1 koronát. Nyitra megye: Pográny. Hont megye: Ipolyság. Heves megye: Erd?kövesd, Pétervásár, Füzesabony, Kadács, Eger. (177-243 hengerek.) Békés megye: Pusztaföldvár. (27. és 314-5. sz. heng.) Bihar megye: Derecske. Zemplén megye: Takta és Szada Szabolcs megye: Petneháza. Vikár gazdag dunántúli anyagát is felülmúlja b?ségben az erdélyi. Jegyzetei közt hét erdélyi kötetet találtam. A gy?jtést 1898-ban kezdte Kalotaszegen és Torda-Aranyos megyében és attól fogva szerelmese lett ennek a földnek. Évtizedeken keresztül lejárt gy?jteni nyaranta (71-125. sz. hengerek). Kalotaszegen 1928-36 közti tanulmányutaimon találkoztam olyanokkal, kiket fiatalkorukban fonográfba énekeltetett. Zentelkén a már 88 éves Vince Andrással, Szentkirályon Vince Annával és Kulcsár Katival, Gyer?monostoron Váróné Dési Katival, Inaktelkén Gál Ilonával, a falu molnárnéjával, és egyben rigmusfaragójával. Ezeken kívül természetesen még több más kalotaszegi faluban gy?jtött Vikár, leggazdagabb anyagát Bánffyhunyadon szerezte egész Erdély legjobb és legszebb paraszti el?adójától: Tamás Katától, akit Pesten is énekeltettek az 1900-as években. Torda-Aranyosban, Mészk?n, Sinfalván és Torockón gy?jtött. Torockón beszéltem 1930-ban Vikárról az Öreg Zsigmond Ferenccel, aki jól emlékezett rá, hogy egy “szép magas pesti úr járt ott úgy 1898 táján, kinek nagy hivatala volt az ország házában” (t.i. Vikár parlamenti gyorsíró volt). A Brassó megyei Hétfalu csángóit is több ízben felkereste Vikár. Türkös és Pürkerec községb?l való a 89-113. sz. muz. hengere. Hunyad megyében Marosnémetiben és a Déva melletti csángóknál (1904) gy?jtött. Háromszék megyében Bükkszádon és Sepsiszentgyörgyön gy?jtött. Csík megyében Gyímesen és Csíkszentsimon községben. (525-530. sz. hengerek.) Marostordában Szovátán, Mikeházán és Erd?szentgyörgyön. (88.-98. fon. henger.) Mindezeknél b?vebben ontotta Udvarhely megye általa bejárt 33 községe a szebbnél-szebb ?si dalokat, balladákat: Árvátfalva, Boldog-asszonyfalva, Máréfalva, Atya, Szombatfalva, Enlaka, Firtosváralja, Bözöd, Lövéte, Siklód, Fels?boldogfalva, Kadicsfalva, Szejke, Szentábrahám, Betlenfalva, Lengyelfalva, Csekefalva, Gagy, Martonos, Kénos, Tordátfalva, Szentegyházasfalva, Fenyéd, Oláhfalu, Bögöz, Zetelaka, Oroszhegy, Siménfalva, Rugonfalva, Korond s végül a megye székhelye: Székelyudvarhely. (A 88. és 346-577. sz. hengereket egyeztettem a gyorsírásos folytatással.)

Áttekintettünk Vikár Béla gy?jt?útjain. Hosszú életén át (1859 ápr. 1ââ?â?¬1945. szept. 22.) mindig a haladás és a fiatalság oldalán állott, tudományban és irodalomban egyaránt. Sohase irigyelte a nálánál nagyobbat, legkevésbé Bartók és Kodály, a folklór igazi tudósai dics?ségét, s?t gy?jtésük elején útbaigazította ?ket és szívb?l örült kés?bb fényes, nemzetközi sikereiknek is. Mid?n 1906-ban Bartók Béla a M. Tud. Akadémia kutatási segélyével megkezdte gy?jtéseit, Vikár jósolta meg els?nek Bartók világhírét, amelyb?l az egész magyarságra mindenkor dics?ség sugárzik!

 

Forrás: wikipedia.org

 

Legutóbb szerkesztette - H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1142 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva