P. Szabó Mária : A férfi

Már s?r? volt az id?. Ködös, szemerkél? es?s, hideg. Ahogy ott ült a szobában az asztal mellett, mintha teljesen idegen lenne.

 

Már s?r? volt az id?. Ködös, szemerkél? es?s, hideg. Ahogy ott ült a szobában az asztal mellett, mintha teljesen idegen lenne. Csak úgy ide menesztett. Pedig ötvenhárom éve élt itt, azóta, hogy megszületett. Hirtelen hangos kutyacsaholás verte fel a csendet. Na talán most…rezdült meg, de amikor a kutyák elhallgattak, ismét merev bábu lett. Nem jön, már tudta, mégis várt.

Hirtelen elkezdte az asztalt püfölni. „Miért, miért?” kiáltotta hangosan. A hálószoba szekrény tetején italok sorakoztak körbe. Nem ivott, de id?nként kapott egy- egy üveggel. Min?ségi italok. Most levett egyet. Lassan nézegette, a lámpa felé tartotta, szinte szemével ízlelgette. Konyak. „Piszok kurva” mondta, és megbontotta az italt. Az asztalon egy vizes pohár, teletöltötte, lehúzta. Láthatóan megremegett, hirtelen forróság lepte el. Lehúzta a másik pohárral is, majd a szekrényhez támolygott. Két éve szokott le a cigarettáról, akkor az utolsó megbontott csomagot elrejtette. Rá kellett gyújtani. Nem szabadna, érezte, de inni sem kellett volna. Lassan rágyújtott a zizeg?re száradt cigarettára. Mélyen, jóles?en slukkolta le. Mint régen. A kutyák ugattak megint, de már nem hallotta. Azt sem vette észre, amikor nyílt az ajtó.

– Mi az Isten van itt? Mi ez a bagó szag? – lépett be dühösen az asszony. – Mi van, te iszol? – folytatta a kárálást.

– Én iszom, te pedig kurválkodsz! – fordult a n? felé félig kábán.

– Nem vagy te normális! – a n? ugyan érezte, talán hallgatni kellene, de nem ment. – Ülsz itthon egész nap, ahelyett, hogy munkát keresnél!

– Hol voltál eddig, te kurva? – nyögte ki nagy nehezen.

– Tökrészeg vagy! Csillapítsd le magad, mert ha beszállok a ringbe, alulmaradsz! – A n? kezdte türelmét teljesen levedleni, mint kígyó a b?rét. A harag hullámai el?ször a gyomrát érték el, majd felkúsztak a torkáig. „Még neki áll feljebb”, gondolta.

– Hol a picsába csavarogtál? – A férfiból zihálva tört fel az otromba kérdés. Szemei vörösben villództak. Úgy könyökölt a szobába beállított étkez?asztalra, hogy látszott, ha felemeli könyökét, a kopott parkettán landol mind a teljes száz kiló. „Egy darab rongy”, így kommentálta magában a látványt az asszony. „Kész hányinger.”

– Hol a fenébe lettem volna? Dolgoztam! Négyig az irodában, négy után takarítottam. Hogy legyen mivel megtömnöd a beled. De ebb?l cigarettára, piára nem telik! – Csapkodta a szekrényajtót dühében. – Jó lesz, ha id?ben eszedbe vésed!

– Jól van anyukám, ne haragudj! – öklendezve bugyogtak fel a szavak, és követte ?ket a teljes gyomor tartalom. A b?z elárasztotta az egész szobát. Az asszonyt is hányinger kerülgette, a látványtól, az illattól egyaránt. A férfi lefordult a székr?l, és már aludt is, ott a parkettán. Hangos hortyogása felverte az éjszaka csendjét.  Etel próbálta felemelni, talán eléri vele az ágyat, de nem tudta mozdítani. Végül megtörölte a száját, párnát tett a feje alá, betakarta egy pléddel. 

Másnap, amikor felébredt, minden porcikája fájt, hasogatott a feje. Egyedül volt a lakásban. Kitámolygott a fürd?szobába, belenézett a tükörbe, rosszulléte fokozódott a látványtól. „Édes Istenem’, mit vétettem?” gondolta, miközben úgy érezte magát, mint aki mocsárban gázol térdig. Egy pillanat és elsüllyed. Nem szokott visszanézni, de most így, zsibongó fejjel, ott a fürd?kád szélén, a hideg fürd?szoba szegletében emlékezett.

– Fiúk, itt bajok lesznek! Próbáljatok gondolkodni, hogyan tovább! – A munkás?rség parancsnoka reggeli megbeszélésen intette így ?ket. Nem hittek neki. Mert ugyan forrongott az ország, változást akart, de ami jött, azt nem tudták elképzelni.

– Ha pedig nem változik semmi, tönkre megy az ország! – jegyezte meg halkan.

– Gábor, te jó dolgodban nem is tudod, mit beszélsz. Mire gondolsz, mi jöhet? Z?rzavar, Káosz! És hol a helye a munkás?rnek? Utcára kerülnek. Szóval csak ne ácsingózzatok a változásért! – Az öreg lehet már el?re tudott valamit, mert valóban úgy történt. Egyik pillanatról a másikra utcára került. Ennek éppen féléve. Most ötvenhárom éves. Kinek kell egy kivénhedt munkás?r? Bármilyen munkára jelentkezett eddig, mindenünnen elhajtották. Ugyan szakmája is van, géplakatos, de azoknak sincs munka. Els? napja otthon még elment. Egész nap kertészkedett.

– Apukám, milyen szépen rendbe tetted a kertet – nézett szét az udvaron délután az asszony.

– Hát igen!

A kert pedig két héten keresztül szépült. A második hét végén érezte, ez nem megy. Pihent eleget, két hét alatt kipihente a harmincöt munkában töltött évet.

– Hétf?t?l munkát keresek – szólt Etelnek. Az nem nézett rá, de így is érzékelte szúrós tekintetét.

– Éppen ideje, ennyi pénzb?l nem lehet megélni! – Közben idegesen vágta le a felszeletelt kenyeret. Csattant a kenyeres kosár, tartalma repdesett. Neki is elég volt ebb?l a két hétb?l. Lassan kezdett belefáradni a tudatba, a másik bel?le él. Mert ez a gondolat hamar felsejlett benne. Azután helyet keresett magának, befészkel?dött, szép lassan hízásnak indult. Szóval hétf? lett az igazi választóvonal. Tervkészítéssel kezdte a napot.

El?vett egy kockás papírt és írta:

A lap közepére szépen nagy bet?kkel, TERV. Felírta a dátumot, és sorszámokkal az elképzeléseket:

1. hirdetési újság

2. ismer?sök számba vétele

3. hirdetés feladás

A kész terv birtokában kiment a sarokra újságért. Azután indult a telefon. Két helyre bekérték önéletrajzát, a többi próbálkozás sikertelen volt. Vagy fel sem vették, vagy elhajtották, vagy ? gondolta úgy, neki ez nem menne. Ilyenek voltak az ügynöki tevékenységek. „Én nem erre születtem”, állapította meg magában. Délután volt már, amikor enyhe gyomorgörccsel nekilátott a járda felseprésének. A mozgás majd helyrerázza gondolatait.

– Szia! Na? Sikerült valami? – Az asszony hangja vidáman csengett, de ez a vidámság csak addig tartott, amíg meghallotta a választ. Ekkor elkomolyodott, és szótlanul f?zni kezdett. Indulatait csak a kezébe vett tárgyak érzékelték. Az eltörött tányér, „hogy bassza meg!”, a kiömlött olaj, „a kurva életbe!”. Igen, lassan utat tört magának a káosz. Éppen a levest szedte tányérba, amikor rápillantott az urára.

– Mi bajod? – repítette felé fullánkját.

– Mi lenne?

– Látom, valami nem stimmel.

– Ha látod, akkor muszáj fokoznod? – vágta bele a kanalat a tányér levelesbe. Kiment az udvarra. „Jó lenne egy szál cigaretta”, de még nem jutott el a szekrényhez, a maradékhoz. Ahogy ott állt az udvaron, fázni kezdett. Ez a fázás más volt, mint amit eddig megszokott. A szívéb?l indult ki, elárasztotta egész testét. Remegni kezdett, mint a nyárfalevél. Másnap ismét megvette az újságot, de már tovább lépett. Felírta az összes lehetséges ismer?st, aki esetleg segíthet. Ez a nap nehezebb volt. Lassan szembesült a hirdetések egyhangúságával. A csalódás gyarapodott azzal a nehézséggel, amelyet az ismer?sök felé irányzott kérések fogadtatása jelentett.

– Hát Gáborkám, ha eszembe jut valami, vagy hallok valamit, jelentkezem, de most ebben a pillanatban nem tudok semmi értelmeset mondani. Nagyon nehéz.

– Persze tudom én, de mégis, ha véletlenül…köszönöm! – válaszolta csalódottan. Az áprilisi nap vidáman sütött, de ?ket nem érte el. A kudarc a telet tartósította a Bodnár házaspár életében.

– Na mi újság? – az asszony hangja fáradtan csengett. Miután meghallotta a választ, hallgatásba és a szokásos feszültségébe burkolózott. Egyik nap mégis beszélgetni kezdett.

– Ennyi pénzb?l nem lehet megélni. Össze kell húzni magunkat, vagy nekem kell még munkát vállalnom, ha tudok. Te pedig itthon segítesz. Más variáció, úgy látszik nincs.

– Ahogy gondolod anyukám!

– Nagyon jó! Jobb lesz neked így, igaz? Miért is strapálnád magadat? – kezdte hergelni magát Etel.

– Ne forgasd ki a szavaimat. Én keresem a munkát, tudod. Mit tegyek, ha kutyának sem kellek? – ingerült válasza csak az asszony türelmetlenségét fokozta.

– Még neked áll fentebb? Mindenki engem irigyel, milyen jó férjem van! Persze, nem látnak a négy fal közé. Jó az én férjem, igaz. Csak két gyengéje van. A munka és a szex.

– A szex? Ezt most miért mondod? – a méltánytalan vádaskodás ?t is dühösebbé tette. Mert a szex fájó pont volt férfiúi létében. Való igaz, az utolsó hónapok nem hagytak semmiféle lehet?séget. Néhány elutasítás azt jelentette, amikor szexre gondolt és az asszonyra, görcsölni kezdett a gyomra. Még az önkielégítés sem ment. Már pedig ? házon kívül nem kószált soha. Hülyének is tartották kollégái, de ? szerette Etelt, és szerette a nyugalmat. Heti egy alkalom már hosszú ideje elég volt. Az utóbbi id?ben azonban ez is füstté vált, a nyugalommal együtt. Kedély állapotát hirtelen eddig nem ismert férgek kezdték ki. Úgy t?nt, védekezésre teljesen alkalmatlan. Csak rágták belülr?l egyre mohóbban és kitartóan. Lassan olyan lett, mint az odvas meggyfa az udvaron. Kívülr?l szép, még termett is, de ? már tudta, nem sokára ki kell vágni, mert belülr?l rohad. Meg is beszélték egy ideje, szól egy f?részesnek, de érthetetlen módon egyre jobban ragaszkodott a fához. Egyik alkalommal meg is fogalmazta magában, „olyan vagy, mint én, kívülr?l minden rendben, de belülr?l férges”. A fa lassan szimbólummá n?tte ki magát. Amikor pedig eljött az ?sz, a fakivágás ideje, nem engedte.

– Mit ragaszkodsz ahhoz a szerencsétlen fához? Meg vagy teljesen húzatva? A jó lét az agyadra ment? – mérgel?dött Etel. ? pedig csak hallgatott, és egyre inkább érezte, addig él, ameddig a meggyfa. Október volt, amikor egy hatalmas szélvihar rázta meg a környéket. Kavargott a por, mint az örvény. A fák törzsei kicsavarodtak, tet?cserepek potyogtak a földre. Mindenfelé recsegés, ropogás, és jaj. A táj, az utca, ezer sebb?l vérzett. Reggelre minden elcsendesedett, csak a meggyfa kettétört törzse árulkodott az éjszakai eseményekr?l. Ez volt az a nap, amikor életében el?ször berúgott.

És most ott ült, a hideg fürd?szoba barátságtalan sarkában. El?ször azt gondolta, már nem él ? sem. Iszonyatos fejfájása azonban emlékeztette, neki még nincs itt a vég. Eszébe jutott az asszony gúnyos tekintete, a tudat, még az is lehet, szeret?je van. Meg az is, hogy ? most eltartott. Gondolatai röpködtek, az ébrenlét, és az álom határán. Hirtelen minden világos lett. Sorsa a meggyfához kötötte. Szétnézett a kamrában, ott tárolták a gyógyszereket. Sorra kiöntötte a konyhaasztal viaszosvászon tetejére az apró szemeket. A vizespoharat megtöltötte konyakkal, rágyújtott egy cigarettára, és elkezdte a pirulákat lenyelni, módszeresen. Egyiket a másik után. Id?nként leöblögette a torkát konyakkal, mélyet slukkolt a cigarettából. Hamar elveszítette az eszméletét. A cigaretta ég? parazsa nadrágjára pottyant, az gyulladt meg el?ször. Semmit nem érzékelt bel?le. A narancsos t?z vidáman vágtatott tovább.  Sercegett, ropogott a berendezés. Mire a t?zoltók megérkeztek, már lángban állt a ház. Minden lehetségest megtettek, mégis, amikor az asszony hazaért, már csak a füstölg? falak várták.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2009.01.06. @ 11:23 :: P. Szabó Mária
Szerző P. Szabó Mária 75 Írás
"Soha nem történik semmi, csak aminek megengedjük, hogy megtörtént legyen" Nem én mondom, de hiszem.....:) www.pszmirodalom.hu 3 novellás könyvem jelent meg, az egyik a nyári könyvvásáron siker listás lett (Imádom, hogy nő vagyok, Szerelem és bűn, Én, Báthori Erzsébet)....10 évig nem írtam...most talán újra kezdem....