Molnár Zsolt : Elárul szemed

 

Érett asszonyok

erős kezekkel

göngyölnek

vaskos rúdformára,

sűrűjét túrónak

a lágytésztába,

 

Vihognak a nagy szemű

manga lányok.

Szőrök szúrják a kiscicájok’

Ha szél se fúj,

Vajh’ mitől libben

a kisszoknyájok’?

 

Ölelésben sóhajából

Feszes kebel dagad,

Öléből falják lovaim

a mézízű parazsat,

Megduzzad minden,

Levethető szemérem

keresztcsontján

Járja táncát

Hevülő lihegésben

kegyes halál

agyaknak,

Kapcsoló a kéjnek

Más ingerek hajtanak

Belülről jön elő a kívül

Mint nappalok az éjnek.

 

Ágy körül

ólálkodó lidércek

hajamba ha bele-belekapnak,

a félelmes árnyak

aludni nem hagynak

álmodnék már,

nem baj, ha

csak hazugot

keresném vissza

vagy előre

azt a nyugodt

zugot,

hol

szeme sem réved távolabbra,

mint hogy most állok

hátrahagyva,

hol

nem táncol ki

ölelésből,

lidérceim nem vihognak,

a langy sötétből

őt csalnám most

csontra vert húsketrecembe,

vitorlámnak vetve szelet,

vihar vánkos tengerekre,

Születek és szülök

a magam árbocán feszülök

Mindenestül

költözik fejembe,

Táguló szeme,

az én szemembe,

Csak

most rémlik minden,

Hogy ismerem,

Hogy háltam már ölébe,

Vagy csak úgy

fontam magam

köréje,

Erős háttal

merülve

szelíd szégyenébe,

A rajta csüngő

Gyermek sóhaj zenéje,

Mi voltam,

Csak most látom,

Mi megmozdít,

Benne ott van,

 

***

 

Mindig más,

most épp te,

én meg

mindenhol vagyok,

látod,

körbeveszlek,

mint medrét a folyó,

töltöm ki e földi formát,

mutatom,

meggyúrva éltem,

minden szobrát

Mint madár,

az égen úszok

veled,

hazug a szád

és

elárul szemed.

 

 

Illusztráció: Kabar Vivien: A Múzsa bánata II.

Legutóbb szerkesztette - Molnár Zsolt
Szerző Molnár Zsolt 87 Írás
Bonyhádi bohèm, - tollforgató. A 80-as èvekből itt felejtett valaki.