Lucskai Vincze : Zongoraest

 bársonyba  
 süpped  
 és elhal a zsivaj  
   
 a mester még áll  
 a szellem hangol  
 csillogó tekinteten át  
 talán épp  
 az ördöggel cimborál  
 csend köpenyét  
 meglibbentve  
 suttog még egyet  
 a zongoraszék  
   
 a Bösendorfer öblén  
 sóhaj rezonál  
 s futamokkal vibrál  
 a hullámzó világ  
 ezer nesze süllyed  
 vagy száll  
   
 min? súlytalanság  
     legato  
 ölelkezik patak zokogás  
 dübörög a kavics horda  
      staccato  
 dobban léptek zaja  
 korhadt palló gerendán  
   
 csukló játszik  
 ujjak siklanak  
 szárnyakat ölt  
 apró mozdulat  
   
 szül új hangot  
 hangra hang  
 szárnyalás  
 zuhanás  
 futamhoz simuló tenyér  
 ujj alig ér  
 rezgés ficánkol szabadon  
   
 a váll üzen  
 s mint csermely h?s vize  
 hömpölyög az akarat  
 szelíden  
 lágyan  
 teríti álmát  
 a megfogott billenty?  
 lüktet? ned?  
 csacsogó et?d  
   
 vörösen izzik  
 a szív felé a dallam  
 delejes mámora  
   
 piccolo diavolo  
   
 s hallom  
 hallom  
 a mestert  
 hosszasan  
 az est nyomán   
   

Legutóbbi módosítás: 2009.01.29. @ 14:54 :: Lucskai Vincze
Szerző Lucskai Vincze 200 Írás
... ha majd a dalnok, kihal belőlem és állok ismét éktelen ... buckámat hordja szét kóbor szél, reménytelen, ha majd jönnek daltalan, kopár szavak lanttalan és gőg táplálja dacos lelkemet, kerüld majd érintésemet ... mi marad, egy morzsányi falat egy cseppnyi harmat ...