Lucskai Vincze : Az utolsó dodómadár

lám  
 csak meresztem keresztem  
 itt a szél szaggatta koponyák hegyén  
  hosszú ez az év 
 és bármerre nézek bitangol  
  gaz lator 
 fesztelen  

 egy  sincs kereszten  
  eliszkoltak rég 
 nyáladzik mindnek dölyfös  
  nagysága 
 trónusok gazsága  
 itt alattam a seggenül? hodály    
  benne birkák nyája  
  jámbor nyalók  sárgaháza 
 bambán ás   
 vájja vermét a bódítás  
 és nyúl nyaka a balgáknak   
  kopasztásig 
  hát ásson csak itt 
 hajnal hasadtáig  
 szivárogjék el a fekete város  
 tehénlepény hévvel  
  karba tett kézzel 
 szánalom hömpölyög a hegek földje fölött  
 vermek alján mint vándork?   
  a  hordalék  
 tehetetlen -tétlen 
  vétlen
 ó te kék ég 
 ny?tt kézzel teregetnélek még  
   
  de reményem oly sebzett
  röpképtelen már

 szárnyaira roskad  az utolsó 
  boldog
 dodómadár 

Legutóbbi módosítás: 2009.01.27. @ 19:15 :: Lucskai Vincze
Szerző Lucskai Vincze 200 Írás
... ha majd a dalnok, kihal belőlem és állok ismét éktelen ... buckámat hordja szét kóbor szél, reménytelen, ha majd jönnek daltalan, kopár szavak lanttalan és gőg táplálja dacos lelkemet, kerüld majd érintésemet ... mi marad, egy morzsányi falat egy cseppnyi harmat ...