Ma van a házassági évfordulójuk. Mindegy, hogy hányadik. Sokadik. Tegnap vett pezsg?t egy üveggel, és egy hatalmas cserepes virágot, egy szép, piros broméliát.
Átadta még az este, aztán puszi, puszi, – jaj, de fáradt vagyok, lefekvés, alvás. A pezsg? a h?t?ben maradt. Talán, majd holnap!
– Van itthon valami édesség?
– Nincs drágám, de leszaladok, hozok neked.
– Esik a hó, nagy pelyhekben esik. Talán, meg is marad reggelig.
– Tudom, feltettem a kapucnit – szól vissza az ajtóból.
Valóban, nagy pelyhekben esik. Szereti a hóesést, jó lesz t?le a hangulata. A sarkon négyen állnak, kezüket dörzsölik, fáznak. Nem lehet több egyikük sem, harmincnál. Nem rosszul öltözöttek, de látszik rajtuk, hogy hajléktalanok. Az egyik fiatalember odalép hozzá, és megszólítja.
– Uram, ne haragudjon, de borra gy?jtünk. Tudna adni pár forintot? Hideg van, és hát, tudja, ilyenkor…
– Igen, tudom – mondja meggy?z?déssel, mert ? is fázik. Hát, még ?k!
El?veszi a pénztárcáját, és megnézi jobban ezt a négy szerencsétlen flótást. Nem sajnálatot érez, és nem is megvetést, szánalmat. Örömöt, hogy segíthet. Magától nem adna, mert legszívesebben mindenkinek adna, aki szembe jön vele, és rászorul, de nem teheti. Ha kérik, az, más. Azt nem tudja visszautasítani. Egy ezrest vesz el?, és átadja, miközben csak úgy, megfogja az el?tte álló, tágra nyílt szem? férfi vállát.
– Tessék – mondja – egészségükre.
A férfi átveszi a pénzt, és hálásan megköszöni. A többiek is, szinte kórusban mondják – köszönjük, uram, nagyon szépen köszönjük.
A boltban megveszi, amire szüksége van, és a pénztárnál összefut a hangadóval. Éppen két darab kétliteres boros palackot tesz be a kosarába, és nagyon elégedettnek látszik. A többiek kint várják a bolt el?tt, látja ?ket a kirakat üvegén keresztül. Amikor észreveszi, hogy figyelik, felderül.
– Uram, meghívhatom egy kávéra? – Kérdezi, és már veszi is el? az aprót a zsebéb?l, és a kávéautomata felé mutat.
– Igen, köszönöm, elfogadom – válaszolja meglep?dve.
Jólesik neki ez a meghívás, bár tényleg váratlanul éri.
– Miért ilyen jó ember maga? – kérdezi a férfi. Meglep?dik a nyílt kérdésen, és várakozóan néz rá. – Azért kérdezem, mert nem találkoztam még hasonlóval, mint maga. Jártam már Hollandiában is, de ott sincsenek jó emberek. Maga miért ilyen, honnan jött? – Valami frappáns válaszon töri a fejét, miközben a kávéját kortyolgatja.
– Talán, fentr?l, onnan a csillagokból – mutat felfelé az égboltra. A fiatalember arcán semmi meglep?dést nem látni.
– Az lehet – mondja elmélázva -, az, nagyon is lehet. A jó emberek csak onnan jöhetnek.
Legutóbbi módosítás: 2009.01.30. @ 11:00 :: Horváth János
