Ez az este nem olyan volt, mint a többi. Az asszony tudta, ma valami különleges történik vele. Nem volt felkészülve a találkozásra, de elfogadta a meghívást. Türelmetlen volt. Az elmúlt napok azzal teltek, hogy megpróbálta meggy?zni magát arról, hogy még egy esélyt megérdemel. Nem bízott a változásban. Tudta, hogy az évek nyomot hagytak benne, a vágy tompult, csak halványan éltek már az emlékezetében ifjúságának rajongásai. De jó volt játszani a gondolattal. Talán, ez most másképpen alakul! Volt tapasztalata, ismerte az embereket, a foglakozásával járt, hogy meggy?zze ?ket.
A tükör el?tt állt, nézte a testét. Szép, formás melleit, csíp?jének finom hajlatait meg?rizte, de a kerek, telt formák már az id? múlását jelezték. B?re olyan volt, mint a selyem, puha volt és ránctalan. Szerencsés alkat. Talán, mert annyit tör?dött mindig a megjelenésével, gondot fordított a legapróbb részletekre is. Szemében a régi t?z égett. Ezt jóles?en nyugtázta. Arcának finom vonalai, érzéki szája, duzzadt ajkai szépséget sugároztak egész lényének. Olyan volt, mint egy kíváncsi kamaszlány, aki testének felfedezésére indul. Inkább számvetés volt ez, mint felfedezés. De az eredmény megnyugtatta. Igen, az esély még megvan. Tudta, ma este hódítani fog.
Elindult a garázsba, útközben még megigazította a haját az el?térben. Amikor belenézett a tükörbe, elégedetten fogadta a látványt. Talán tíz éve is elmúlt már, hogy ilyen jól érezte magát. Beült az autóba és beindította a motort. Csak a találkozóra tudott gondolni. Nagyon várta ezt a napot, és amikor telefonon megbeszélték a részleteket, tudta, ma minden megváltozik, más mederbe terel?dik az élete. Miel?tt elindult volna, megnézet a telefonját. Nem volt hívása, sms-e sem érkezett. A telefont odadobta maga mellé, az ülésre. Nem csatolta be az övet, nem akarta, hogy nyomot hagyjon a blúzán.
A kórházban tért magához. Lassan tudatosodott benne, hogy mi történt. A m?téten már túl volt, a gyors beavatkozás megmentette az életét. Szerencséje volt. Az autó darabokra szakadt, a felismerhetetlenségig összeroncsolódott. A felborult autóból kiesett, kisebb zúzódásokkal megúszta, de a leszakadt ajtó eltörte a bal combját. Halványan derengett neki, hogy amikor félrerántotta a kormányt, a telefonja volt a kezében, és az sms-t olvasta. „Ne haragudj, de nem tudunk ma találkozni. Fontos tárgyaláson kell részt vennem, ez az utolsó esélyem, hogy…”
Megfordította a fejét, meglátta a telefonját a kisszekrényen. Kinyújtotta a kezét. Érezte, el tudja érni. Nem értette, hogyan lehetséges, hogy a telefonja is épségben el?került. Felnyitotta a fedlapot, megkereste benne az üzenetet. Amikor újra elolvasta, kitört bel?le a sírás. – Igen, kedvesem, nekem is ez volt az utolsó esélyem.
(Budapest, 2008. február)
Legutóbbi módosítás: 2009.01.08. @ 20:39 :: Horváth János
