Pogány Gábor : Szögesdrót karrier 1.

Többfelől kellene kezdenem. Egyrészről létezik egy törekvés, miszerint a büntethetőség korhatárát le kellene vinni egészen 12 esztendős korig. Másrészről a magam részéről abban sem vagyok biztos, hogy az egyébként kiváló javítóintézeti nevelés, önmagában vett büntetésként egyáltalán helyes-é? Fogalmazzunk úgy talán, hogy egyelőre ez a legkevésbé rossz? *

 

Továbbfőzöm és megmagyarázom a bevezetőt.

Látni fogjuk: sokszor az már egy folyamat vége, hogy a tizenévest elítéli a bíróság és a jogrend szerint esélyt ad a fiatalnak arra, hogy ne társadalomra veszélyesen éljen, mikoron büntetése letelik. De lehetséges, hogy a folyamatba jóval korábban beavatkozva eredményesebben lehetne fellépni és nem csak akkor kellene már pusztán adminisztratív eszközöket igénybe venni, amikor baj történik. Elméletileg létezik család- és gyermekvédelem Hazánkban, de ennek mintha nem lenne nyoma a következő történetekben. Pontosabban létezik, de a hivatali szinteket nem lépi át és nem a valós védelem a fontos, hanem a bürokrácia létének igazolása. Utóbbit is meg fogom magyarázni, pontosabban több példával is fogom igazolni. Előzetes eszmefuttatásként most ennyi, csapjunk a média résibe és kezdjük a történeteket!

Még annyit: a gyerekekről szóló jellemzések nem azok. Mármint nem jellemzések, hanem felületes ítéletek a magam résziről.

 

(G.I. 16 éves)

A fiú alacsony, még a javítós átlaghoz képest is. Vézna, sápadt arcbőrű, a haja szőkés, hangja még közelebb egy gyerekéhez, mint egy nagykamaszéhoz. Eleinte félénk, meghúzza magát, szeret a felnőttek közelében lenni, talán biztonságot keres. Ami persze okozhat számára bajt is. A kisebb testi erőt szolgálat-készséggel és néha nagyotmondással helyettesíti. Dohányzik, bevallása szerint drogokkal is próbálkozott. Zűrös a családi háttér, bár szüleivel élt-él. Illetve: néha nem. Két szobás, kertes házban élnek, Debrecen egyik kisházakkal jellemezhető részén. Hagyományos családmodell az övék: a két szülő két gyereket nevel. Az apa rokkantnyugdíjas autószerelő – ezt a fiú többször is kihangsúlyozza, mintegy büszke az apja szakmájára –, s mint megtudom, sokáig dolgozott a szakmában. Az anya cukrász, a gyerek szerint úgy négy esztendeje munkanélküli. Húga majd’ két évvel fiatalabb nála, úgy tudja, jól tanul.

 

Cigivel indul a napom, reggel is azzal kezdek már négy éve lassan. Kipróbáltam már a füvescigit is, meg a sziput, hígítóztam. Vettem már rusht, az olyan szintetikus bepörgető, meg speedet is. A pénz? Járunk alkalmi melóba, a zsibin pakolunk, meg lomozunk is és azt áruljuk. Amikor munka van, anyu pakol kaját, hajnalban indulunk. A zsibire például már ötkor kelünk és megyünk is. Tizennégy éves korom óta járok a faterral dolgozni.

Apu ivott. Nagyon ivott. Olyankor agresszív volt, verekedett, kötözködött, de főként anyukámat verte. Olyan is volt, hogy le akartam szúrni, mikor verte anyát. De nem bántottam sosem. Nem akartam bántani. Sírtam, amikor ütötte és odaálltam elé. Néha engem is bántott. A hugomat soha nem. Volt egy haverom, ő már huszonkilenc éves, a kocsmában találkoztunk, őt kértem meg rá, hogy verje meg apámat. Fizettem érte néhány felest, meg sört. Elintézte. Megverte rendesen és azt mondta neki, hogy legközelebb erre gondoljon, ha a családjához akar nyúlni. A haverom akkortájt szabadult. Amikor ez volt, nem jártam iskolába. Nem az volt, hogy elindultam és máshová mentem, hanem el sem indultam. Otthon maradtam, mert féltem, hogyha elmegyek, akkor apám megint megveri anyámat. Egy hónapban egyszer mentem be az iskolába. Akkor jött a gyámhatóság, látszódtak a sérülések anyámon is, rajtam is, elvittek Komádiba (a gyermekotthonba – a szerző). 2005 novemberétől majdnem egy évig ott voltam. Jártam rendesen az iskolába addig.

Aztán szeptemberben megszöktem, egyenesen hazamentem. Addig nem voltam otthon, mert nem mehettem, emitt pedig a szüleim nem kerestek. Ahogy hazaértem, megvert apu, mert minek szöktem haza. Akkor elmentem otthonról. Haveroknál, barátnőmnél aludtam, azt hazudtam a szüleiknek, hogy anyámék elutaztak otthonról. Ez ment három-négy napig. Napközben csavarogtam. Nem ettem semmit és már nagyon éhes voltam. Akkor kezdtem lopni. Telefont, pénztárcát. megkérdeztem egy kisebb gyerektől, hogy hány óra, kikaptam a kezéből a telefont és elszaladtam. Pár ezer forintot kaptam érte, azon vettem kaját, italt. Később egy pénztárcát kaptam ki egy gyerek kezéből. Volt vagy négyezer forint benne. Rá három óra hosszára egyszercsak megállt mellettem egy rendőrkocsi, kiugráltak és már vittek is a Sámsoni útra. Három év javítót kaptam. Közben kétszer szöktem, így jövő év novemberében megyek ki innen.

A szüleim úgy hébe-hóba meglátogatnak. De amikor szöktem, akkor is azért, mert bántott az apám.

A nyolc általános még nincs meg, de jövőre, mire szabadulok, meg lesz. Tanulok majd valami szakmát és dolgozok. Asztalos, vagy festő szeretnék lenni. Ha fater folytatja, elköltözök otthonról, vagy a barátnőmhöz, vagy a nagymamámhoz. A barátnőm az anyukájával lakik, az apukája meghalt. Január óta ismerem.* 

 

No, már itt a legelső vallomásban, vagy miben, itt az elásott eb. Mert mi van akkor, ha a gyermekvédelem az apát emeli ki ideiglenesen a családból. Vagy valóban védve a gyereket, naponta többször ellenőrzi a gyerekek épségét, esetleg elviszi a gyereket iskolába és figyel rá, hogy ott is maradjon. Miért egyszerűbb intézetbe dugni? Az apát miképpen ellenőrzik, kötelezik arra, hogy igenis nevelje, ne verje a gyerekeit? Itt, azt hiszem, egyre több kérdést lehetne föltenni, és egyben szeretnék visszautalni egy másik írásomra – “Szép, ződ gyep” – amelyben a gyerekek jogait semmibe vevőt nagyobb rokonszenv kísérte az olvasók többségének részéről.

 

Folyt köv…

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:52 :: Pogány Gábor
Szerző Pogány Gábor 79 Írás
Üdvözlöm a Héttorony közösségét, és köszönetem a meghívásért! Magam firkász volnék eredetileg, de miután korábban írtam egyebet, mint újságot, így laptól távoztom után is folytatom a billentyűzet püfölését. Kérem, fogadjátok kritikával szösszeneteimet, bár megjegyzem: a bírálatokat kritikával tűröm.