Az egyformán, vagy
rendkívül hasonlóan
szerveződő dolgok
jelenthetnék most
azt a biztonságot,
amit keresek.
Ha valaki megy,
az ajtó csukódik.
Itt is volt a szeretet,
még cipője nyoma
kövezetem hidegén…
A kényszeres
elköszönések után
következő kötelező
múlt idős grammatika,
az a valami,
amit nem lehet
megszokni.
Vagyok,
csak valami holmi,
látszólag önálló
gondolattal és
tűnődő vággyal
– azt hiszem.
Egy pár zokni,
mit kitapostak
olyan kényelmesre,
amilyen az én
pamutos természetem.
Most az a képzet legyen
a felkínált helyzet,
amit úgy szeretnék
magam előtt látni,
mint saját takarásába
göngyölt pihenést,
a szekrény zugának
legelérhetetlenebb
deszkáján!
