Az én apukám nem volt híres,
De engem nagyon szeretett.
Öltönyt viselt, meg kalapot mikor megjelent
Soha sem félt, és védett, ha baj ért engemet.
Az én apukám vigyázott rám eleget,
És nagyon, nagyon szeretett.
Ha rossz voltam és csíntalan, és sírtam,
Mint az eszement, megfogta a kezemet,
És akkor is nagyon szeretett
Az én apukám olyan volt,
Amilyen nem volt sohasem,
És engem nagyon, nagyon szeretett.
De egyszer elment, nem búcsúzott, nem,
Csak nézett szomorún és elengedte a kezem,
De én azért őt most is nagyon szeretem…
*
A kisfiú a járdaszélen könnyes szemmel, csendben tovább üldögélt, majd megszólalt: „Bácsi, tessék feltenni még egyszer. Itt van egy húszas!”
És újból megszólalt a verkli: „Az én apukám, … mint amilyen még nem volt sohasem…”
http://www.youtube.com/watch?v=Tn2gvBhlYpY&feature=related
Legutóbbi módosítás: 2008.11.13. @ 19:43 :: dr Bige Szabolcs-
