dr Bige Szabolcs- : A “horahane”

Török idők maradványa *

 

 

 

 

Az etnikumok palettája olyan, mint egy tarka rét. Vannak harsányan a fény felé törők, vannak a többi közt csöndben meghúzódók, olyanok is ismertek, melyek sokasodnak és olyanok is, melyek kipusztuló félben vannak.

Egy nagyon színes, sajátos kislétszámú csoportról kaptam hírt nem régiben. Ragaszkodásuk az életformájukhoz több mint meglepő. Nincsenek többen 15 000 főnél, de valóságos keleti viszonyokat őriznek – gazdagság és szegénység; szépség és korai vénség; térdig érő sáros utca és ragyogó tisztaság bent a házban; kilencven éves vajda és tizennégy éves terhes kismamák; munkanélküliség és többnejűség, írástudatlanság és a Korán tisztelete…

Ezek csak találomra kiemelt megállapítások. Ennél persze sokkal összetettebb egy közösség élete.

Hogy kik ők? Azt hiszem, még maguk sem tudják…

Hol élnek? Romániában Babadag városának Bendea nevű negyedében.

Rokonaik élnek Bulgáriában, de nem vesznek róla tudomást.

Maga a létük is csupa ellentmondás, abszurditás. Muzulmán cigányok! Pedig így van.

De kezdjem az elején.

A török hódítások idején az Oszmán Birodalom alattvalói lehettek. Így kerültek a Balkánra, de hogy miképp kerültek a padisah védőszárnyi alá a messze Indiából, ma már nem lehet tudni. Megragadt egy csoportjuk a Duna-deltától délre, Dobrudzsában. Ezeknek egy része letelepedett és Mangalia mellett igazi turista látványosságot alkottak festői megjelenésükkel egészen a XX. század közepéig. Más részük megtartotta nomád életformáját és faluról falura vándoroltak kóberes szekereikkel, melyekben ott szorongott az egész család asszonyostól, gyerekestől, és egész ingóságuk. Koldulásból, jövendőmondásból, alkalmi munkákból tengették életüket.

A Mangalia melletti falut, tévesen, ki tudja miért „tatár falunak” nevezték. Hivatalosan „horahane” a nevük, ami cigányul annyit tesz, hogy „törökül beszélő”. Magukat pedig csengene (tr.- çingene) néven illetik, ami pedig törökül cigányt jelent. A legutóbbi népszámláláskor mindannyian töröknek vallották magukat, annak ellenére, hogy a török közösség nem fogadja be őket, mert szerintük is romák. Korabeli újságíró megjegyezte, hogy „ritka szép emberpéldányok” (Ilustratiunea romana 1923).

Nyelvük egy török-cigány keverék, de imáikban sok arab szó is előfordul. Igazi muzulmánok, akik tiszteletben tartják a Korán előírásait: nem isznak szeszes italt, nem lopnak, többnejűek, féltékenyek, és a nők hastáncot járnak a férjük szórakoztatására, de idegen férfiak nem láthatják őket táncolni meztelen hassal. Allah mentsen! Ki tudja, a féltékeny férj még mire vetemedne?

A nők öltözéke megőrizte a török hagyományokat, a férfiak átvették a városiak viseletét.

Az ötvenes évek vége felé, egészen pontosan 1957-ben törvényt hoztak a nomád életet élők letelepítésére. Területet biztosítottak nekik, hogy építsenek maguknak házakat. Babadag város északi szélén, a Bendea negyedben kaptak egy nagy üres telket erre a célra. Itt telepedett le nagy részük. A város krónikája megemlíti, hogy az akkori polgármester is cigányember volt, s ezért is segítette odaadóan a letelepülőket. Állást is kaptak a helybeli Tsz-ben, mint sepregetők, mázolók, vagy más segédmunkások – éhbérért. Most, hogy még ez sincs segélyekből élnek.

Az ügyesebbek meggazdagodtak, és palotának beillő házakat építettek maguknak. A szegények pedig putrikban tengetik életüket.

A gazdagok asszonyai drága kelmékbe öltözve járkálnak, míves ékszerek csüngnek a nyakukban, fülükben, és csilingelnek remekben készült karkötőik. Gyermekeik iskolába járnak…

A szegények egyetlen szobából álló agyagfalú házaikba zsúfolódnak össze: szülők, gyerekek, nagyszülők. Egyetlen nagy deszkaágy foglalja el a helyiség kétharmadát, s a szabadon hagyott hely közepét egy főzőkályha. Szegénység ide, szegénység oda, bent a házban rend van és tisztaság. Nem látni szétdobált holmit, a dagasztóteknő tisztára súrolva, az edények csillognak-villognak és a falra akasztott törlőkendők patyolat tiszták.

Az asszonyok tarka ruhái vidám színfoltot jelentenek és idevarázsolják a kelet hangulatát. Csak a fátyol hiányzik az arcukról — ma már nem viselik. Ahogy az utcán haladnak lépteik ritmusa a hajdani háremhölgyek táncait idézik. A kosarak, batyuk, kisgyerekek cipelése sem rontja le járásuk kecsességét. Előttük halad büszkén, dagadó kebellel férjük — uruk és parancsolójuk — természetesen üres kézzel hátra sem pillantva.

Szegénységük egyik oka a többnejűség és a sok gyerek. Példának hozható fel a Pamak család. A férfinak négy feleségétől huszonöt gyereke született, de ő meghalt, és az asszonyok ottmaradtak a gyerekekkel a putrikban minden segítség nélkül. Másik példa Musztafa Memet, aki öt feleséget és huszonkét gyermeket tart el. A város krónikájában így meséli: „A 42 éves Antusa Bahar 13 évesen lett a feleségem, tőle született tíz gyerek, Arnautu Robie is 13 évesen jött hozzám, most 26, és négy gyermeket szült, Malis Asa már 40 esztendős, de Allah nem adott gyermeket neki. Van még két másik is: Amide Arnautu, aki 45 éves és öt gyermekkel ajándékozott meg, valamint egy másik Antusa Bahar, ő még csak 27, de tőle már van három gyerekem.”

A hivatalok érthetetlen hozzáállása is sokat ront a helyzetükön. A 72 éves Antusia Asan elmondta, hogy mikor soron kívüli segélyért folyamodtak, elutasították, mert van egy lovuk.

A másik súlyos gond az iskoláztatás hiánya. „Nincs rá pénzünk!” — mondogatják.

Bár muzulmánok és tisztelik a Koránt, nem járnak gyakran a mecsetbe, legfeljebb nagy ünnepek alkalmával. A böjtöt is csak módjával tarják be. Az Áldozati-ünnepet pedig ki-ki lehetősége szerint, megtisztult szívvel ünnepli. A tehetősebbek áldozati bárányt ölnek, és a húsát szétosztják.

A putrikban, ha valaki meghal, nem tudják kiteríteni — nincs hol (!) — és a falnak támasztva tartják, amíg eltemethetik. A hodzsa pedig mit tehet? Megbocsájt, és segít eltemetni…

 

Hivatkozás:

– Monografia orasului Babadag — 1996

– mv.lycaeum.org — 2001

– www.jurnalul.ro — 17/02/2005

– www.szabadsag.ro — 2006. január 30

– Buletinul Divers nr. 19(306)/05/17/2007

 

 

Legutóbbi módosítás: 2008.11.10. @ 10:00 :: dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 617 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.