Petz György : LEGYEN MÉLT

Egy szókeres?s szétválás négy tételben.

 

 

 

LEGYEN MÉLTÓ

 

1.

Egy szót akartam kikerülni.

Szólni csak úgy érdemes,

Ha seb fínom héját óvatosan,

de megsértjük újra, meg újra.

Majdnem olyan legyen,

Mint a teremtés, gyöngyház vagy akármi.

Köszönöm, ha veled

újjászületnek számban a szavak,

s érdemessé válnak a leírásra.

Azt mondtad, tó vagy.

De te tudod, hogy én hal vagyok

– ilyen egyszer?ek a szavak,

és remélem, te komolyan

gondoltad, amit mondtál.

 

2.

Az a kéz fáj, amivel ütsz,

ott a seb, ahol sebezel,

ha azt mondom: szeretlek

vagy azt, hogy nem szeretlek –

mindkett?ben közös szó a szeretet.

Most tanuljuk, amit eddig

készen kaptunk,

legyen lélek benne.

Hatalmas nyelvet készítünk,

amit csak mi beszélünk,

pedig szavai mind megvoltak.

De nem így, mert így mi vagyunk:

sosem volt lények, akik el?ször

élnek ezen a világon, s úgy,

akárha utolsó emberpár lennénk.

Felel?s vagyok minden szóért,

akkor is, ha szótlan szeretnék,

s élni veled.

Legyen méltó a hallgatásunk,

Mint akik tudják, a világ emlék;

a holnap és mi azért vagyunk,

hogy emlékez? legyen.

Mert nincsen a jelen, csupán a

múlt és jöv? pántjain egy szösszenet.

Ezért szerettelek, ezért a könny?,

oly egyszer? hétköznapért, amelyben

napot láttam feljönni, de már lement.

Nálam már másfelé lesz kikelet,

egy sugárral gazdagabb fénymez?vel.

 

3.

Ismerem:

szemed alján két ráncodat,

és homlokodon,

vékonyka válladat,

rossz gerinchajlatod,

apró melleden

a sz?rszálat tudom,

széles csíp?det,

nagy fenekedet,

nem igazából szép:

lábadat, lelkedet,

széles gesztusaid,

merev-lazaságod,

táncban kellet?

maga-oda’dásod,

és ismerem

benned, ki

mindezeket tudja,

ki éjeket nem alszik,

folyton ezt vágyja,

mert emlékszem:

tavaszzöld szemedre,

sz?ke mosolyodra,

simító kezedre,

illatodra, szagodra:

hogy egymásban

nyugodtunk,

keltünk, visszatértünk –

s az itt maradt zárványra:

gyötr?-szép hangodra.

 

4.

Meg kell tanuljak beszélni.

Elölr?l, újra a szavakat,

amik többek, mint a gondolat,

s néha ki sem mondatnak.

Az izgalom, hogy elveszíthetlek –

eltávolít t?led;

miközben mindig rád gondolok –

nem vagy velem.

Le kéne mondjak rólad –

hogy megkapjalak;

legyek így a lélegzéssel,

akár egy könnyed semmiséggel –

de gy?lölöm a paradoxonokat.

 

Ha lemondok rólad –

megkaplak;

mint bármi mást,

amihez nincs közöm.

Hogyan feledjelek?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Petz György
Szerző Petz György 1167 Írás
Sose feledd a gyermeket, aki voltál; benne a kulcsa annak, aki ma vagy. Középiskola: biológia-kémia tagozat; novellaírás, versek; kézilabda. Egyetem: 1974-1979 Szeged, magyar-történelem-Latin-Amerika speciális képzés; összehasonlító világirodalom szakkör, versek; kézilabda. Lakás: Békásmegyeren. Családi állapot : nős; három fiú, egy lány (38, 26, 19, 16). Tanítás: szakmunkásképzőtől az egyetemig hét éven keresztül Szegeden, Budapesten; tolmácskodás. Tíz évig szerkesztés, irodalmi vezetés könyvkiadóknál (Gondolat, Babits, Göncöl), majd újra tanítás a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, majd a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumban; valamint szerkesztés, könyvírás. Bolha a világ ura (gyerekkönyv), Te is Az vagy (versek), Maga a tettes (krimiparódia és rádiójáték), Murphy-kötetek, Szerelmem, Mexikó (regény), Az ecetfa illata (regény; a Konkrét könyvek pályázatán NKM-különdíjas ), Kérdések és válaszok a görög mitológiából; Kérdések és válaszok a Bibliából újszövetség (ismeretterjesztő könyvek), Irodalom feladatgyűjtemény és Tanári segédkönyv (CD) Madocsai László gimnáziumi tankönyveihez. Üzenet társainak - az Alföld Kulturális Egyesület novellapályázatán II. díj 2006-ban.