Kühne Katalin : Kincsem

Kincsem

 

1.

Édesapám családi gyökerei messzire nyúlnak. Egy távoli rokonunk, akit édesapám ismert, szintén nagy családfa-kutató volt, mint ?. Gyurka bácsi levéltárakban felfedezte, hogy az Urayak családfája a 12. századig visszamen?leg levezethet?. Különleges ember volt, 80 éves korában ismertem meg, el?ször csak levelei alapján. Azokban egy régi vágású, múlt századi úriember pátosszal teli stílusa uralkodott. Els? találkozásunkkor egészen más arcát mutatta. Megbeszéltük, hogy melyik vonattal érkezem, az állomáson várt. Délceg termet?, egyenes tartású ?sz öregember, látszott, hogy katona volt. Huncut szeme azonnal felt?nt. Beszélgetni kezdtünk, meglepett, hogy a korábban ismert személyiség elt?nt, helyette egy vidám, bohém, fiatalos, modern gondolkodású ember állt el?ttem. Gazdag, színes életér?l, családunkról ízesen mesélt. Magányosan élt, mégis örökké társasági lény maradt, barátaival gyakran jött össze, nem tagadta meg magától az élet örömeit. A debreceni nagytemplom közelében lakott, a mellette lév? lakásban egy távoli rokonnál, Magda néninél aludtam. Ã??k tartották az évszázados rokoni kapcsolatot. 

Gyurka bácsi másnap, a finom reggeli után történeteivel szórakoztatott. El?ször a családunkról, Margitról, a híres írón?r?l mesélt, gyermekkorában gyakran megfordult náluk férjével. Margit nagymamám testvére volt, édesapám is emlékezett a vele való találkozásra. Gyurka bácsi régen elfeledett családi titkokba avatott be. Fotókat mutatott, Annusra hasonlítottam szerinte, már ami az orrom formáját illeti. Margit regényeit, verseit már gyermekkoromban olvastam, igaz, akkor még barokkos stílusát, szürrealista képeit nem igazán élveztem. Kés?bb újra el?vettem a könyveket, akkor már feln?ttem hozzá, valóban tehetséges író volt abban a korban. Arról az id?r?l mesélt Gyurka bácsi is, egyik pillanatban a múlt század, és a századel? életformájáról, gondolkodásmódjáról hallottam, a következ? pillanatban már a jelen tárult fel meséi nyomán, egy modern kor, annak minden szépségével és nyomorúságával. Tiszteletemre vett egy tokaji aszút, amikor felbontotta, az els? pohár tartalmát a sz?nyegre loccsintotta. Ez meglepett, holott láttam már filmen a katonatisztek mulatozásait, amikor a pezsg?spohárral a tükröt összetörték, de ez más volt, ilyet még nem tapasztaltam. Gyurka bácsi azt mondta, hogy ez egy régi magyar szokás volt, az ?sök emlékét tisztelték meg vele. Keveredett a múlt és a jelen, az egyik történet pajzán humora után következett egy mély, érzelmes, a múltat, hagyományokat idéz?, megható gondolatsor. Kapkodtam a fejemet, pillanatok alatt változott a m?faj.  

Olyan távoli múltba vezetett engem, a fiatal lányt, amit addig csak olvasmányaimból ismertem. Nemes emberi tulajdonságokról, dics?séges harcokról mesélt. Huszárezredes volt, természetes, hogy imádta a lovakat. Szinte egész életét nekik szentelte. Lelkesen kutatta, gy?jtötte a lovakról szóló tudományos munkákat, m?vészi ábrázolásokat. Dobozokban több ezer rajzot, fametszetet, fotót ?rzött, levéltárban, könyvtárban jegyzetelt, hatalmas anyag gy?lt össze a lovak eredetér?l, az ember és a ló évezredes kapcsolatáról. Sajnos mindez kéziratban maradt, megjelentetésére nem volt mód. A kéziratban az ?slovaktól kezdve a nemesített magyar fajtákat, a lovasságot, lósportot, lótenyésztés fortélyait mutatta be sok-sok illusztrációval. A fotókon szinte megelevenedtek a gyönyör? paripák. Az ?smagyarok kapcsolata a lovakkal közismert, a hunok harcmodorukkal sok csatát megnyertek, féltek is t?lük az akkori világban. A lipiczai ménes nemes ménjei világhíresek. 

Édesapámmal gyakran kirándultunk a fennsíkra, sokszor láttam a ménest Csipkéskúton az istállóban, vagy amikor kiengedték ?ket a Nagymez?re. A gyönyör? állatok a szabadság szimbólumai, a látvány leny?gözött, amikor az erd? fái közül kibukkanva, nekiiramodtak, vágtattak a hegyoldal felé, majd a tebrek közt, a mez?n lecsendesedtek, megnyugodva legelésztek a dús f?ben. Hortobágyon is végigjártuk az istállókat. Tavasszal láttam egy kancát, aki pár hetes csikója mellett állt, id?nként lehajolt hozzá, gyengéden szagolgatta, nyalogatta fejét. Megható az a szeretet, ahogy az állatok gondozzák, tanítják, nevelik utódaikat.

Kint a karámban egy id?sebb csikó ugrándozott, futkározott, erejét próbálgatta. Össze-vissza rohangált, majd visszatért anyja mellé, odatörleszkedett. Fej-fej mellett haladtak, olyan mélységes viszony volt köztük, ami hasonlít az anya-gyermek kapcsolatra. Egyszerre mozdultak, valódi egészet alkottak, majd mintegy varázsütésre, megugrottak. Lendületük, mozgásuk, ritmusuk az egyetemes, mindenekfelett uralkodó zenét idézte. A mének egymás mellett vágtattak, fejükkel a másikhoz finoman közeledtek, táncot jártak, szinte ölelkeztek, egymást érintve hajladoztak, testük egyszerre mozdult. A nemes lovak harmóniája gyönyör?séges volt, szinte eggyé váltak. 

Láttam kocsiversenyeket, díjlovaglást, díszszemlét, ló és lovas egymásra utalva, egymást segítve, szinte együtt él a versenyre való felkészülés alatt, közös sikerüket csak így érhetik el. Ha nincs köztük valódi szeretet, ha nem becsülik meg a másikat, ha nem éreznek felel?sséget egymás iránt, akkor nagy hibát követnek el. Ugyanúgy, ahogy az emberek közti kapcsolatokban is lényeges a megértés, megbecsülés és szeretet, ember és állat között ez még inkább így van, hiszen az állat kiszolgáltatott helyzetben van, mint az embergyermek. Felel?sséget kell éreznünk minden lény iránt, gondoskodni kell róluk, mint ahogy a szül?nek is kötelességei vannak gyermekeivel kapcsolatban. 

Ha ló és lovasa hosszú utat tesz meg, vagy kivételes, különleges körülmények között vannak, egymásra utaltak. Érzik, mikor fárad el valamelyikük, amikor szükségesnek tartják, megpihennek, vagy addig küzdenek, er?ltetik magukat, ameddig csak bírják, hogy egy feladatot teljesítsenek. Tekintettel vannak egymásra, megérzik, mikor kell száguldozni, mikor csak poroszkálni. Az ember addig biztatja lovát, amíg célba nem érnek, a ló szót fogad neki. Ha megsérül a ló, akkor viszont a lovasnak kell azt észrevenni és félretenni a gy?zelem iránti vágyat. Sok ilyen esetet láttam a versenyeken, ezt nevezik fair playnek. Ha megbotlik a ló, hátáról lebukik a lovas, és meghal, ott maradt, mellette virraszt, amíg megtalálják ?ket. Addig nem mozdul, míg el nem temetik gazdáját. H?sége felülmúlhatatlan, ott hal éhen, de nem tágít mell?le. Ahogy az ember, id?sebb korában a ló is elfárad, már nem bírja úgy a megpróbáltatásokat, mint fiatal korában. Megáll és lefekszik, nem bír tovább menni. A lovas ilyenkor hiába ösztönzi, nem képes a tovább haladásra. A ló megpróbálja a lehetetlent, fel akar állni újra, de már nem tud, itt a vég. Ez a legnagyobb fájdalom az embernek is, kedvence elveszítése. A ló szomorú szemmel néz, a gazda is sír, nem segíthet. Mint Kincsemnek, a leghíresebb ménnek, a többi lónak is ugyanúgy emléket kellene állítani, hiszen legh?ségesebb társunk a ló. 

 

Kincsem

 

2

Enik? kutyája, Fickó volt a másik Kincsem. Mindig szerettem a kutyákat, ezt ?k megérezték, azonnal befogadtak, kifejezték szeretetüket. Bármilyen fajta kutyával találkoztam, én mélységes szeretetet éreztem irántuk. Úgy éreztem, ?k is így viszonyultak hozzám. Teljesen idegen kutyákkal is azonnal kialakult a baráti kapcsolat. Megszagolgattak, megnyalogattak, simogathattam a legnagyobb méret?, ún. harci kutyákat is. Meg sem fordult a fejemben, hogy félni kell t?lük. Ha magányos sétáimon olyan vidéken jártam, ahol szinte alig fordult meg ember, ott sem éreztem félelmet, ha felt?nt egy kutya. Nem riadtam meg, de ?k is barátságosan közeledtek, csóválták farkukat, engedték, hogy megsimogassam ?ket. Ã??k érzik, ki a barát, ki az ellenség. Ha a gyerekek kegyetlenül megkínozzák ?ket, megdobálják, vagy kiabálnak velük, ne is számítsanak arra, hogy kedvesen viselkedjenek velük a kutyák. A ház?rz? védi a portáját, gazdáit, ? van otthon, az az ? területe, oda ritkán enged közel valakit. Ha idegen közelít a ház felé, tudják, hogy el kell riasztani ?ket, hangosan ugatnak, hogy figyelmeztessék a gazdájukat. Nehéz megállapítani els? alkalommal még az embereknek egymásról is, hogy ki a barát, a kutya pedig addig nem bocsát be senkit a házba, amíg a gazda meg nem engedi. Id?be telik, míg a rokonokat, barátokat már nem ugatja meg. Nem tudni, mib?l fakad az, hogy ha egy másik kutya arrafelé sétál, elvonul a kerítés el?tt, vagy lovas kocsi halad el az utcán, a környéken minden kutya hangos ugatásba kezd. Amint tovább mentek, elhallgatnak. Elhárult a veszély, helyreállt a rend, megpihenhetnek. Ha felt?nik egy rosszul öltözött, vagy nehezen mozgó, rossz kinézés? ember, azt is ellenségnek nézik. Ösztön vagy tapasztalat ez? Talán mindkett?.

A gazda kutyájának minden gondolatát ismeri, az állat is az ember hangulatait, rezdüléseit, indulatait megérzi, hatnak egymásra. Minden bánatunkat, örömünket átéreznek, hiába titkolnánk el?lük azokat. Ilyenkor vagy kushadnak, magányba menekülnek, vagy igyekeznek kedveskedni, megnyalják kezünket, mindent megtesznek azért, hogy helyreálljon a rend, elmúljék minden rossz, újra kedvesen, barátságosan fogadják közeledésüket. Ha a családban hangos szót hallanak, nem értik ugyan a szavakat, de a hangsúlyt igen, jelzik felénk, hogy megértették, most valami kellemetlenség érte a gazdát, valami fáj neki, próbálják megvigasztalni ?t. A lélek nyelvén kommunikálnak velünk. Az ember suttog az állatok fülébe, ez érzékeiket felkorbácsolja, hat rájuk az, amit közvetíteni szeretnénk velük, értik, érzik gondolatainkat. Megérzik bels? világunkat, szavak nélkül, a lélek pillangószárnyán repülnek a gondolatok egymás felé. Ösztöneikkel reagálnak rá, ha nem is tudnak beszélni, látszik szemükön, hogy értenek bennünket. Ha sétáltatjuk kutyánkat, megérzi, hogy mikor kell ránk vigyázni, mikor kell harcolni értünk egy másik kutyával, vagy mikor kell megvédeni minket és mikor ballaghat mellettünk nyugodtan, csak úgy, mintha semmi veszély nem leselkedne. Megérzik, mikor vagyunk feszültek, mikor nyugodtak, átveszik érzéseinket, ?k is ingerültek, vagy békések lesznek. Rajtunk múlik, milyen a kapcsolat köztünk. Felel?sségünk nagy, hiszen nem ? szeretett volna velünk élni, mi döntöttünk úgy, hogy otthonunkba fogadjuk, ezért igyekezzünk megteremteni számára a nyugodt, boldog életet, mint ahogy gyermekünk születésér?l is mi döntöttünk, neki is joga van ahhoz, hogy szeretetben, gondoskodásban részesítsük, hogy boldog feln?tté váljék.   

Fickó h? társa volt Enik?nek. Amikor férjét elveszítette, és egyedül maradt, kislánya is férjhez ment, akkor lett részese életének. Vigyázott rá, óvta, féltette, ?rizte ?t, amikor szomorú volt, vigasztalta, amikor örült valaminek, ? is ugrándozott, ficánkolt. Magányos sétáin elkísérte, vidáman futott mellette, id?nként annyira megel?zte, hogy rohant utána, alig tudta utolérni. Boldogan törleszkedett Enik?höz, szemében minden gondolat tisztán tükröz?dött, szavak nélkül is kifejezte érzelmeit. Enik? is úgy gondozta, mintha gyermeke lenne, Fickó pedig igyekezett jó gyermekként viselkedni. Gyakran jártam hozzájuk, ?k is jöttek hozzánk, pici korától ismertem. Sokszor nyaraltunk együtt, egy szobában aludtunk, sokat kirándultunk. Amikor megérkeztem, boldogan futott az ajtóhoz, hozott egy félcip?t, ez volt az ajándéka. Körülszaglászott, ugrált rám, majdnem feldöntött, olyan nagy volt az öröme. Természetesen én is nagyon örültem, hogy ennyire szeret. Ha ettünk, az els? falatokat kicsalta szánkból, de szívesen adtuk neki. Reggelenként ? ébresztett, megnyaldosta kezemet. Egyszer a Bükkben nyaraltunk, éjszaka ki kellett vinni sétálni. Harmatos volt a f?, Fickó sz?re vizes lett, amikor hazajöttek, arra ébredtem, hogy megrázza magát. Nem tudtam rá soha haragudni, olyan kedves teremtés volt. Enik? sok nehéz évét megkönnyítette jelenlétével, kedvességével, mókáival felvidította. Az is jót tett mindkettejüknek, hogy szoros volt a kötelék köztük, nem voltak magányosak, elhagyatottak, figyelmes szeretettel vették körül egymást.  Amikor Fickó megöregedett, nem tudott olyan gyorsan futni, ahogy kölyök korában, méltóságteljesen ballagott Enik? mellett. Ha el?rement, és kutatott valami után a bokrok között, és Enik? hívta, sokszor már nem hallotta a hívó szót, akkor Enik? megkereste, ? pedig követte engedelmesen. Utolsó idejében nagy fájdalmai voltak, alig tudott mozogni, Enik? ölbe vette, úgy vitte le az emeletr?l, úgy sétált vele, cipelte a nehéz, szinte tehetetlen testet. Mindkettejüknek nagy fájdalmat okozott, amikor végs? búcsút kellett venni egymástól. Azóta nincs másik kutyája, hiába kínáltak neki ugyanolyan fajtájú kiskutyát, már nem tudta volna elviselni, hogy attól is el kell válni egyszer. Persze ? is nagy kutyabolond, minden kutyát megszólít, megsimogat ? is, ahogy én szoktam.  

Amikor családi házba költöztünk, a szomszéd kutyája, Rexi úgy vigyáz portánkra, mint a sajátjukra. Els? pillanattól kezdve szívembe zártam és úgy vettem észre, a szeretet kölcsönös. Hazafelé jövet a kerítés mentén követ, alig várja, hogy mellé érjek. Feláll, a mancsát is felteszi a kerítésre, simogatni kell. A dróton átnyúlok, ? addig-addig igazodik, hogy elérjem, álla alatt, hátát simogathassam. Cirógatás közben megnyalogatja ujjaimat, ezzel is érzékelteti, hogy barátjának fogadott Ha kilépek az ajtón és meglát, olyan pillantást vet rám, hogy nem tudom megállni, odamegyek hozzá és megcirógatom, becézgetem. Sokszor jobban érti, érzi, mit gondolok, jobb barátom, mint bármelyik embertársam, h?ségesebb barát, mint bárki. Szemében fénylik az az arany, amelyik bármelyik ékszer fényét elhomályosítja. Szeretete melegségét érzem csillogásában. Felmelegíti lelkemet egyetlen pillantása, mosolyt csal arcomra h?séges tekintete.

2007.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Kühne Katalin
Szerző Kühne Katalin 90 Írás
Nevem Hornyánszkyné Kühne Katalin. ÁÃ?rói nevem az egyszerűség kedvéért Kühne Katalin. 1947-ben születtem Szegeden, de Miskolcon élek pár hónapos koromtól. ÁÃ?rásaim az Irodalmi Rádió honlapján, CD-n és nyomtatott formában jelentek meg, elhangzottak az IR-ben. Eddig két kötetem van: Családi album (Miskolc: Felsőmagyarország, 2007), ami visszaemlékezéseimet és édesapám Töredékek a harctéri naplóból c. írását tartalmazza. A Jel a sziklán c. verseskötet (Miskolc: Irodalmi Rádió, 2007) válogatás régebbi verseimből. A harmadik idén novemberben jelenik meg Idősíkok címmel, az Uranus Kiadó adja ki, ez prózakötet. A Kláris c. folyóiratban és antológiákban szerepelnek írásaim. A könyvek, a természet, a művészetek szeretete kísért végig egész életemben. Szüleimtől, távolabbi őseimtől, barátaimtól az értékek tiszteletét örököltem, ezt próbálom továbbadni utódaimnak.