Kopácsi Judith : A Szájharmonika

Néha egy olcsó szájharmonika is kapcsolatot jelenthet az elveszett múlt és jelen közt.

 

Útban hazafelé megállt egy ócskaság üzlet el?tt. A kirakatban régi fényképez?gépek, porosodó zeneszerszámok: gitár, trombita, és szaxofon között észrevette az árván maradt kétoldalú szájharmonikát. Nem volt árcédula rajta, de ez nem is volt lényeges. Az szájharmonika szinte utánanyúlt, mondhatnám két kézzel markolt a lelkébe. Utoljára tíz éves korában látott ilyet az apja kezében. Féltve ?rzött, dédelgetett darab volt, amit ünnepnapokon vett el? és muzsikálta vele kedvenc dalait. Ha jókedve volt odaadta lányának, aki szeretettel forgatta, és id?nként félénken bele is fujt. Dalokat még nem tudott bel?le kifacsarni, csak szívta, meg fújta, és az bizseregtette ajkait. De megígérte, hogy majd megtanítja vele játszani. Ha lesz rá ideje.

      Aztán közbejött egy forradalom, és hét évi börtön. A szájharmonikát már el?z?leg elajándékozta egy nyolc éves kisfiúnak, akinek az apukáját még a kisfiú születése után nem sokkal, koholt vádak alapján kivégeztek. A kislány nagyot sóhajtva vette tudomásul, hogy a féltve ?rzött szájharmonikát a kisfiú kapja fájdalomdíjként.

      Majd tíz év telt el, és a kislány már nagylány lett, és az ócskaság üzlet a világ másik végén volt, ahova az a régi kislány nem túl régen érkezett. Egyedül, barátok nélkül, honvágya volt. A szájharmonika utánanyúlt. A kislány benyitott az üzletbe, és megállt a pult el?tt. Egy alacsony, öreg, fehérszakállas bácsi ült a pult mögött. A kislány csöndesen rámutatott a szájharmonikára.

      – Azt kérem. Mennyibe kerül?

      – Magának? Két dollárba – és máris nyúlt a kirakatba, hogy gyengéden a kezébe vegye, és zizeg?s papírba csomagolva neki átnyújtsa.

      – Köszönöm – rebegte a kislány meghatódva, miután pénztárcájából el?kotorta az aprópénzt.

      Aznap este lábát maga alá húzva a fotelben ült és áhítatosan emelte szájához a harmonikát. Szája szélét bizsergetve csalt ki bel?le halk és futó dallamokat. Aztán szépen visszatette a dobozba, és gondosan eltette a szekrénye egyik fiókjába. Másnap este, amikor munka után hazatért és kibontotta az otthonról érkezett levelet, eszébe jutott a szájharmonika. Odament a fiókhoz, hogy kezébe vegye a kis dobozt, mert meg akarta osztani vele az otthoni híreket. A doboz, a harmonikával együtt elt?nt. A kislány kihúzta a fiókot, a földre öntötte tartalmát. De hiába. A harmonika elt?nt. Csöndes könnyeket hullajtott utána, aztán belenyugodott. Annyi mindent elveszített már, egy kétdolláros ócska szájharmonikáért csak nem fog sírni?

      Évek teltek el. A kislány már feln?tt asszony lett, boldog házasságban élt, és két aranyos gyermeke volt. Egy nyári estén vendégségben voltak rokonoknál, amikor a két gyermek felfedezte az egyik sarokban a szájharmonikát. Örömmel csaptak le rá, fújták és szívták, egymás kezéb?l kapkodták. A háziasszony méregt?l rikácsolva szaladt utánuk.

      – Megáll az eszem! Hol találtátok meg? Én ezt még annak idején anyátoktól vettem el, mert meg?rjített a hülye zenebonálásával. 

 

      A nagylány nyelt egyet, megfogta a két gyermek kezét és kis családjával együtt hazament. Otthon a kisfiú diadalmasan nyújtotta anyja felé a zsebébe süllyesztett szájharmonikát.

 

Legutóbb szerkesztette - Kopácsi Judith
Szerző Kopácsi Judith 29 Írás
1946-ban Miskolcon születtem. Három éves koromba kerültem fel Budapestre, ahol aztán 1965 Decemberéig tartózkodtam. Akkor indultam el a nagyvilágnak, hogy végre megvalósithassam önmagam. Azóa Kanadában élek, és két nyelven is publikálok.