Hepp Béla : Kihunyó csillag

 

 

Hagyjuk ezt, Angyal. Fáradt a szárnyalásod,

határozatlanul topogsz a küszöbön,

kócos hajaddal, szemeddel minden álmot

elmondtál már nekem, én újra költözöm.

 

Ruhám a széken, levél az asztal sarkán,

rongyosra olvasott ponyvák a sz?nyegen,

koszos pohárban a tegnap esti orkán

beszáradt b?ze ül. Nem voltál itt velem.

 

Látod az ágyon nincsen jele az éjnek,

a kósza fénysugár szemed el?tt szalad,

sehol egy lábnyom, egy csomóba gy?rt ének,

egy folt, egy csendbe fulladt boldog pillanat,

 

sehol egy hajszál, sem emlék, sem ígéret,

a végtelen fehér üresség rád mered.

Angyal, ha szólnál, hát most kell elítélned

múlt éjszakákba sorvadt szolgalelkemet.

 

Egykor hófehér, most tört ezüstnek látott

szárnyadnak szélei a földre hullanak.

Hagyjuk ezt, Angyal. Oly más a te világod.

Add vissza békés, b?nös földi múltamat.

 

Hajnalonta majd leslek fenn az égen,

hogy szárnyalsz ott…

és fájni fog, hogy én nem…

 

 

Legutóbb szerkesztette - Hepp Béla
Szerző Hepp Béla 7 Írás
Hepp Béla (aLéb) vagyok, de ez korábban kiderült rólam. Jó néhány éve írok, aktívan azonban csak két éve, előtte hosszabban hallgattam. Verseim más portálokon, ahogy fent jeleztem, aLéb név alatt jelentek, jelennek meg. Röviden ennyit magamról, a verseimen keresztül sok minden kiderül majd még rólam, legalábbis én így gondolom.