Hepp Béla Szerző
Vezetéknév
Hepp
Keresztnév
Béla
12 év 6 komment

Vak némasággal fojtó büszkeségem
a végtelenben állni kényszerít,
talpon vagyok, de gondolatban térden
bens?m kavarja fáradt rímeit.

 

Most sziklaként állunk egymással szemben
hol egyikünk, hol másikunk remeg
én úgy hittem hogy nem teszed velem, nem,
a józan ész ezt már nem érti meg.

 

Szolgáltad eddig minden vágyamat,
?széjben is majd vad tavaszt találsz
súgtad és égni százszor láttalak

 

de tánc volt csak és elmaradt a nász
a lassan h?l? sápadt hold alatt.
Engedj szívem, ma már utamban állsz.

12 év 18 komment

 

Szeretnék átbeszélni hosszú éjszakákat,

hallgatni csak repked? mondatod,

nézni, hogy hangra formálod a szádat,

s hajadba túrni, hallak, itt vagyok,

 

szeretném, ahogy ölemben fejeddel

mesélnél új és új történetet,

szeretném, hogy egy percre se feledd el,

én hallgatlak, és itt vagyok veled,

 

szeretnék aztán bársony csendbe bújni

hogy képpé váljon minden gondolat,

színnel teljen minden, minden új, mi

rakoncátlan szavakban szalad,

 

aztán majd én is hosszasan mesélek,

a múlt id?kben mi történt velem,

beszélnék arról, hogy sodort az élet,

mint épült bennem fáradó jelen,

 

beszélnék arról, a hétköznapok csendjén

hogy vált ünneppé az, hogy létezel,

és a napjaimat élni hogy szeretném,

hogy kérdésemre lényed mit felel…

 

te válaszolsz ha nem is kérdezek,

egyszerre érzem minden rezdülésed

ahogy nyakamra ráfonod kezed,

és csendbe fúl egy megfogant ígéret

ahogy összebújik ajkad és az ajkam,

így, sóhajommal hagynám, hogy mesélj…

 

lépteid mellettem hallom gondolatban,

s látom, ahogy továbbsodor az éj.

 

1 év 16 komment

 

Amott zacskót, ázott papírlapot rugdal az esti szél,
ahogy bejárja szürkül? utcáink zegzugát,
halkan fütyül, felnyögve padra ül, s egy elkorhadt levél
lapul, ne hágjon féktelen kedvében rajta át.

 

Bealkonyul, az oszlopon kigyúl a bágyadt sárga láng,
alatta bokrok árnyékába gy?lik a sötét,
remegve fél, nehogy a kósza szél az elhagyott palánk
alá söpörje rongyait, kibomló köpenyét.

 

Kicsit pihen a távozó jelen, a fénykörben megáll
múltnak hajítva mindent, mit hajnalban elhozott,
a csend a tér szívébe visszatér, az éj talán halál,
s a szél csak önmagának fúj egy régi dallamot.

 

 

12 év 8 komment

 

 

Most halk zene emel az összed?lt világ fölé,
kicsit talán a végtelen id? repít,
nézlek, e széttört zöld tükör magába rejtené
kimondott kínját, cseppnyi, fényl? csendjeit.

 

Még minden léptünk fáj, ?szinte, eltört mozdulat
követ egy sóhajt, hangszilánkja felsebez…
alattunk összetört tegnapban botlik a tudat,
ahogy belénk kuszál egy régi hanglemez,

 

s minden újabb csendb?l lágyan kibomló dallamív
továbblendíti tört varázsú éjszakánk,
minden lassan ringó léptünk megállni visszahív,
hogy száz képét a nyárnak úgy borítsa ránk,

 

ahogy megéltük mind. Ezernyi féktelen öröm,
már sodor a tánc, test a testnek válaszol,
egy szó dobol csak bennem újra, újra: köszönöm,
szállhattam Veled, percekre, valahol…

 

Lábunk alá a csend a hajnal fényeit veti,
élesen hasít belém a józan értelem.
Nem, a tiszta ész hogy vesszelek, azt nem jelentheti.
Múltam romjain is táncolj, táncolj velem.

 

 

12 év 3 komment

 

 

Hagyjuk ezt, Angyal. Fáradt a szárnyalásod,

határozatlanul topogsz a küszöbön,

kócos hajaddal, szemeddel minden álmot

elmondtál már nekem, én újra költözöm.

 

Ruhám a széken, levél az asztal sarkán,

rongyosra olvasott ponyvák a sz?nyegen,

koszos pohárban a tegnap esti orkán

beszáradt b?ze ül. Nem voltál itt velem.

 

Látod az ágyon nincsen jele az éjnek,

a kósza fénysugár szemed el?tt szalad,

sehol egy lábnyom, egy csomóba gy?rt ének,

egy folt, egy csendbe fulladt boldog pillanat,

 

sehol egy hajszál, sem emlék, sem ígéret,

a végtelen fehér üresség rád mered.

Angyal, ha szólnál, hát most kell elítélned

múlt éjszakákba sorvadt szolgalelkemet.

 

Egykor hófehér, most tört ezüstnek látott

szárnyadnak szélei a földre hullanak.

Hagyjuk ezt, Angyal. Oly más a te világod.

Add vissza békés, b?nös földi múltamat.

 

Hajnalonta majd leslek fenn az égen,

hogy szárnyalsz ott…

és fájni fog, hogy én nem…

 

 

1 év 9 komment

 

 

Csak mint az ?sz, ahogy üzen,

az els? levél súlytalanul,

nem sejtve még, ? lesz tüzem,

táncol, forog, és szívemre hull.

 

Rakoncátlan rajta futó

hétköznapi bet?k, szavak…

hibás talán a vak nyárutó…

kezed nyomán felizzanak.

 

S ahogy az ?sz továbbrepít,

köröttem száz és száz levél,

bens?m elrejtett kertjeit

elborítja, már bennem él,

 

fénysz?nyeg, amin gázolok,

szavaid szorítja két kezem,

tudnék sorolni száz okot,

amiért újra létezem.

 

Pajkosan élve vágyait,

minden bet?d egy kis Te vagy..

Élvezem, ahogy elborít.

Rád éheztem. Most így ne hagyj…

 

 

 

 

 

12 év 2 komment

 

 

Mi visszavárjuk mind a bölcseket,

ülünk a lassan h?l? t?z körül,

hogy lelkünkbe új békét töltsenek,

ahogy az éjre újra nap derül.

 

Majd mantrát zúgunk egy frekvencián,

és hangjainkban egyesül a vágy,

ahogy zengése végtelent kíván,

nem szúr a szó, s az esti tüskeágy,

 

és összeérnek majd az ujjaink,

hogy körbezárjunk es?illatot,

friss földszag vár, és durva vászoning

vállába égett, fáradt tegnapok,

 

és táncolunk majd, nem lesz vad riposzt,

a léptünk inkább szállón ellebeg

az ég felé, hogy mind amit kioszt,

a legszebb bels? útját lelje meg,

 

és sírunk is, mert így tisztul a szem,

és így gyógyulnak feltépett sebek,

a könny segít, ha ?szintén hiszem,

forró cseppje fájdalmam fejti meg,

 

nevetnünk is kell majd, mert felrepít,

a hang amit a vén rekesz kitol,

a nagy közös vidámság húrjait

pendíti meg, és szívünk válaszol.

 

Ha bejártuk mind a lélek útjait,

elengedjük a régi bölcseket,

alszunk egy jót a dolgos reggelig,

majd elsodor a józan ?rület.

 

 

 

 

 

 

 

Hepp Béla Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.