Az „öreg” csont önállóan járni nem bír, de van egy jó barátja, ki ott van ha kell, és segít neki. -Gondoljunk bele, hány ember van akinek járása nem lenne megoldva, bot, mankó vagy járókeret nélkül.-
A szoba közepére állítottak,
nem mell?znek, pihentetnek.
Az id?s hölgy aludni tér,
miel?tt lefekszik, feléd néz.
Tekintetében hála tükröz?dik,
járását Te könnyíted meg.
Két szeme huncutul nevet,
tudja milyen volt nélküled.
Már nem mélázik rajta,
miként táncolt, futott a
téren, rohant fel a sokadik
emeletre, ha kellett. –
Azok az id?k elmúltak,
az emlékek maradtak.
Az öreg csont gyenge,
támasztékra szorítkozik.
Büszke, – Te tudod.
A gyámolításból nem kér,
beléd bátran kapaszkodik,
társa lettél élete végéig.
Segítsd meg járását,
könnyítsd meg öreg napjait,
hidd el megtiszteltetés
mellette, segítségére lenni.
Meghajlunk mélyen el?tted,
átérezzük a kínt, a szenvedést,
mi átjárja a poros utca
kövén koptatott kerekeidet.
