A cím magáért beszél. A képet Sánta Kira készítette, egy szerepjátékos oldal világleírásához borítóként…
Aprócska láng, a gyertya kanócán.
Nehézkesen kapaszkodik meg.
Hangosan sercegve kel életre,
És bizonytalan, inog még.
Nyújtózkodik, hogy nagyobbnak lássék,
Majd megunja a mászást, és visszahullva
Nézi magát a forró-olvadt viasztóban
Tövében a cseppek tükörként mutatják arcát.
Büszkén, kacéran hajlongva csábít,
Még nem tudja, mit akar, hát ide-oda kap,
S ha egy hirtelenjött szell? rendreutasítja
Riadtan hajtja meg fejét a nagyobb er? el?tt.
Majd újra felküzdi magát a csúcsra,
S már komolyabb, nyugodt táncot lejt
Egyenesen áll, érett valójában ragyog,
Majd meggörnyed, s reszketegen
a végs? sercenésbe kezd.
(Ha a képet nem jeleníti meg, nem tudom, mit teszek, de valakinek fájni fog.. :S)
