A fiú azt gondolja, meggy?z?désében komolyan véve saját véleményét, hogy a lány arra hivatott, hogy ?t várja.
Gazdátlan árva.
Túl sok képet, és túl sok önmagát kényszeresen ismétl? szót tettetek a horizontra ahhoz, hogy révetegen nézegethetném azt magam lelkének megnyugtatására.
Ha behunyom a szemem, akkor meg még többet látok, akkor jönnek a hangok is, odaszeg?dve a formákhoz, és nem mindig és feltétlenül alkotnak egymással így komplett tulajdonságokat.
Akkor viszont: nem komplett.
A lány azt gondolja, nem alaptalanul bizonyosodva meg maga feltevésében, hogy neki várni azért kell, mert dolga ez.
Minden korokban.
Pénelopé vagyok, éjjeleimben kínlódom minden addig elkészített munkám cérnáira bontásával. Nappal kell sorokat rakni, nappal szúr a fény, nappal emberek jönnek, megesznek, megölnek! Miféle megtévesztés leple ez? Ennyi munkának sincsen eredménye.
Nem szövök tovább, fektesse a sorokat, aki akarja, elmegyek, itthagylak benneteket, és megehettek mindent, amit találtok!
Dézsmáljatok!
Kiálltam hajnalban a víz elé, és néztelek a tétova tükör ringó meséjében. Láttam minden merülésedet, bukásodat benne, és azt, hogy hogyan kapaszkodsz a fodrokba, láttam ahogy vérzel a vastól. Hallottam habzó tüd?d kínjait, és ujjam hegyén simítva éreztem, hogyan szelídülnek a forradásokkal fájdalmaid.
Szegény sebesült hajós!
Most is morzsolgatom a verejtékcseppeket, miket a vízi szél hozott t?led, beleszövöm abba a halotti lepelbe, ami a végtelen munka vászna lesz, a kényszeré, a hitemé, a hitedé bennem, a házad tisztaságában. Azt mondják, hogy a kér?k közül ötvenen, vagy százan is bebocsátást nyertek otthonodba, de ne gondolj ezekkel a hazug szavakkal, megmaradt a szentély!
Igen, mégis visszaültem a munkám vontatott csendjét csapkodni h?séggel, kitartással, ugyancsak hamar belefeledkezem, elfehéredik minden küls? és bels? világ, míg tépem a fonalat, megszállva, látomásokba menekülök…
Betépve.
Mindent látok, vizes szemekkel bújnak ki a padlóból a víziók, egyszer majd nem bontok tovább, hogy a leszegett végeket fordíthassam halotti lepelb?l nászággyá. Szentségtelenkedni fogok vele, rajta, benne, és kiengesztelésemre szolgál majd a megszámlálhatatlan, félresikerült, várakozással vonagló évért, amit rám mértél.
Addig még toldom a toldanivalót, kényszerrel…
Legutóbbi módosítás: 2008.08.14. @ 14:35 :: Kerekesné Varga Veronika