A fürd?szoba sötétjénél
már csak a kád tud
barnább lenni.
Vízköves. De hogyan lehet
ennyi penge,
hogy karimáját szórja
tele, és tele vagyok én is?
Benne. Gyenge, mint a víz,
mi anyagát nem tartja…
Az a valami,
mi szememet marja,
látomás lila oltárral.
Rajta én vagyok
áldozati bárány,
tarka virágok hátán.
Buta testem magánya,
mindig olyan fránya
velem, valami
sosem jut nekem,
s?t valamikor
még valaki sem vagyok.
Lélegeznék most nagyot,
hátha akarok
akkor akarni!
De nem tudok,
sem adni, sem elvenni,
elmenni kéne, hívnak
leveleket írnak,
hát azt hiszik, hogy
valami díva, vagy n?,
vagy barát lennék ott.
De még mindig,
maradok csak itt,
most is csak olyan
agnus dei forma,
mit kitalálok magamnak
látomásos világom
borult délutánjain.
Legutóbbi módosítás: 2008.08.05. @ 18:38 :: Kerekesné Varga Veronika
