Napok óta tombol a kánikula. Aki csak teheti, árnyékos helyre vonul, és igyekszik nem kimenni az utcára. Jómagam is ezt tettem volna, habár eléggé jól bírom a meleget, de ilyenkor én is, ha lehet, szeretek egy hűvös sarokba elvonulni. A kérdéses napon azonban el kellett mennem ide–oda, mert sok elintéznivalóm felgyülemlett. Hiába nem dolgozom már, sajnos önhibámon kívül azért ez nem azt jelenti, hogy az élet apró–cseprő dolgait más intézgeti el helyettem. Például ilyen a napi bevásárlás. Elvileg és gyakorlatilag ezt sem kéne megtennem, de mivel sajnos szeretem a hasamat és a jó ételeket, inkább magam indulok felfedező útra, és nem hagyom, hogy a családom tegye meg ezt helyettem, mert nem egy az ízlésünk. Nőuralom van, így sokszor előjön a jól ismert probléma: „már megint olyat hoztál, amitől csak hízni lehet. Nem érted meg, hogy magas a koleszterined és túlsúlyban vagy? Vigyázni akarunk rád, na meg magunkra is”. Szóval ezért megyek magam vásásrolni. Nem azért, hogy titokban egyek, hanem hogy olcsón és számomra kedvelt élelmet szerezzek be. Most is éppen az ilyen feladatomra készülődtem.
– Te nem vagy eszeden – figyelmeztetett feleségem. – Pont a legnagyobb hőségben mész le az üzletekbe vásásrolni?
– Bírom a meleget, semmi bajom vele. És ilyenkor nincsenek annyian, hamarabb tudok végezni.
– A hasad fog a sírba vinni, már többször mondtam neked. De olyan vagy, mint egy rossz gyerek.
Elindultam a figyelmeztetések ellenére. Az utca szinte néptelen volt, az aszfalt olvadó–félben. Csak egy pár elszánt vakációzó gyerek szaladgált az utcán. Az egyik átjáróban gördeszkás fiú, nem törődve a piros lámpával belement a kereszteződésbe. Szinte egy pillanat műve volt az egész. Hirtelen fékcsikorgás és a szegény gyerek felkenődött az autó motorházára. A sofőr látta őt, de a melegtől bágyadt volt, így a reakcióideje nem volt olyan, mint normál körülmények között. Mégsem lett katasztrófa. A fiú így is nagyon megütötte magát, a mentőket kellett kihívni. A rendőrség is pillanatok alatt megjelent. Gyorsan ellátták a mentők a sérüléseit és már rohantak is tovább. A rendőrök meg az adatait vették fel. Alig telt el pár perc, a lassan szaporodó bámészkodók között egy nő riadt arca tűnt fel.
– Mi történt, hol a fiam? – próbált utat törni magának.
Miután eljutott a rendőrök sorfalán keresztül a gyerekéhez, különös, nem várt esemény történt. Normál esetben, ha egy anya meglátja ilyen helyzetben a gyerekét, azonnal karjaiba veszi és próbálja nyugtatni. Ez a nő azzal kezdte tevékenységét, hogy két nagy nyaklevest lekevert neki és szidni kezdte, mint a bokrot. Az emberekben meghűlt a vér. Még a sokat edzett rendőrök is blokkoltak. Aztán mikor feleszméltek, figyelmeztették az asszonyt, hogy nem ez a módja a gyereknevelésnek és örüljön, hogy nem történt tragédia.
Nem ácsorogtam tovább ezt látva, hanem tovább mentem.
Már késő délutánra járt, mire minden dolgomat elintéztem. Vettem a handimet és hazatelefonáltam.
– Te merre jársz? – kérdezte a feleségem. – Azt mondtad, csak vásárolni mész és már több mint négy órája nem jelentkeztél. A telefonod ki volt kapcsolva, hívni sem lehetetett. Miért csinálsz ilyet, hiszen az ember mindig a legrosszabbra gondol.
Nem akartam sokat magyarázkodni, hiszen valahol teljesen igaza volt. Sokat kellett várakoznom az orvosnál, de már útban vagyok hazafelé.
– Éppen a metrónál vagyok. Még olyan húsz perc és haza érek.
– Jó, de ne siess, vigyázzál magadra.
– Vigyázok magamra, nincsen mit félteni, nem vagyok gyerek.
Éppen letettem a telefont és már közelgett is a szerelvény. Ekkor a semmiből egy gördeszkás gyerek tűnt fel. Egyenesen a beálló metrószerelvénynek tartott. Úgy gondolta, hogy mire megáll, és kinyitja az ajtókat, addigra pont odaér és anélkül, hogy fékezne vagy leszállna a deszkáról, egyenesen a kocsiba tud érkezni. Csak azt nem mérte fel, hogy rajta kívül még utasok is vannak, akik nem fognak neki utat biztosítani a mutatványához. Akarva–akaratlan én voltam az, az alak, aki útját álltam. Egyszerre akartunk beszállni a szerelvénybe. Illetve ő berepülni. Úgy összecsattantunk, mint két autó a kereszteződésben szokott, ha az egyik nem adja meg az elsőbbséget. Mind a ketten a földön kötöttünk ki. Ő alulra került, én meg fölébe. Az első, amit éreztem, a térdembe nyilalló fájdalom volt. Kezdte elönteni a fejem a vörös köd… Ahogy a fájdalom erősödött, tehetetlen düh kerített hatalmába. Szerencsére volt még némi önuralmam és csak egy oroszlánüvöltés tört ki belőlem, pedig a gyereket akartam volna felképelni. Sikerült felállnom, és első kitörésem a gyerek ellen irányult.
– Meg vagy bolondulva? Elvette a meleg az eszedet? A metróban különben is tilos a gördeszka használata.
A gyerek is kezdett feltápászkodni. Leszegett fejét csak most emelte fel, de mikor szólásra nyílt volna a szája egy nő termett ott.
– Mit akar a fiamtól maga vén hülye? Nem lát a melegtől? Miért nem állt félre, akkor nem gázolták volna el. Maguk csak hátrányára vannak az embereknek. Miért nem maradnak otthon ilyenkor?
Próbáltam nyugalmat erőltetni magamra, de a fájdalom miatt, ami egyre nőtt a térdemben, nem bírtam.
– És mondja meg nekem – fordultam a hölgyeményhez –, mi történt volna, ha én nem állok ott, ahol állok és a kedves fia a síneken landol? Gondolkodjon már egy kicsit. Ha nem belém ütközik, akkor felkenődik a metrószerelvényre, és nem ennyivel ússza meg.
Lassan kis csoport kezdett körénk gyűlni, és többen helyeseltek nekem, hogy igazam van.
A nő megrángatta a még mindég sokkos állapotban lévő fiát és lekevert neki egy fülest. Aztán dühösen odavágta nekem és a bámészkodóknak.
– Vén marhák, maguk miatt nincsen most annyi pénzünk, hogy nyaralni vihetném a gyerekemet és itt a városban csak a bajok érik.
Nem csak engem értek váratlanul ezek a szavak. Valaki oda is mondta neki, hogy nem muszáj elmenni, sőt a gyereknek is lehet találni megfelelő programokat. A városban nem egy olyan hely van, ahol még vigyáznak is rájuk önkéntesek, és tartalmas programokat csinálnak nekik. És mindez ingyen. De a nőt már nem érték el ezek a mondatok. Maga előtt tuszkolva a gyereket, a kijárat felé igyekeztek.
Míg haza nem értem, ezen rágódtam. Milyen szülő az olyan ember, aki veréssel és nem magyarázattal neveli a gyermekét. Aztán meg abba gondoltam bele, milyen társadalom fog kialakulni ezekből a gyerekekből, ha egyszer felnőnek. Beleborzadtam. Lehet, hogy ezért olyan máris a mai világ, ahogyan most kinéz?
Legutóbbi módosítás: 2008.08.03. @ 11:50 :: Avi Ben Giora.
