Széles karimájú szalmakalapja miatt ragadt rá ez a név. Sanchez. Ha jól emlékszik, talán egy els?s kollégista kiáltotta a matematika terem ablakából.
– Hello Sanchez!
Akkor nem haragudott. Kés?bb már egyre jobban bosszantotta, mert szemtelen jelz?kkel együtt használták.
Mindig szeretett volna középiskolába járni. Nyolc általános után azonban kimaradt a felvételiz?k közül, hiszen apja halála után anyja egyedül maradt a tehenekkel. Kés?bb aztán a teheneket sorban eladták és tizennyolc éves korára azzal szembesült, hogy se szakma, se gazdaság. Eladták a tanyát és az árából, éppen tudtak egy kis garzonlakást venni a közeli nagyvárosban. Hajnalonként vagont rakodni járt az állomásra, de gyenge fizikuma miatt ezt sem tudta sokáig csinálni. Maradt a mama kis nyugdíja. Egyszer eljutottak Hévízre a Mama kett?s beutalójával. Akkor vette ezt, a mára már megkopott kalapot a sétány butikjában. Sajnálta rá az ötszáz forintot, de a Mama megnyugtatta, hogy alig eszik és úgysem iszik alkoholt, tehát ennyi fény?zés jár neki is. Azóta télen, nyáron h? társa a kissé széles karimájú szalmakalap. A kalapnak köszönhette Erzsit is. Amikor hazafelé tartottak Hévízr?l a vonaton véletlenül az ülés feletti csomagtartón felejtette. Erzsi a jegyvizsgáló szaladt utána a kalappal. Azóta már házasok. A Mama elment, de jött helyette Zolika. Sanchez Zolika születése után került a középiskolába kertésznek. Papírja nem volt róla, hogy kertész, de olyan szeretettel beszélt a növényekr?l, hogy az igazgató felvette egy hónap próbaid?re. Ennek már öt éve.
Azt is elnézik neki, hogy néha reggelente láthatóan van benne néhány feles, mert a munkáját maradéktalanul elvégzi. Igaz ilyenkor szónokol a tujafáknak, és a gyermekeinek nevezi ?ket. Az igazgató még ezért sem szól, csak akkor hivatta fel, amikor a kollégisták letépkedték az aranyalmafa termését – dobálni, és ezért Sanchez min?síthetetlenül káromkodott. Nagyon agresszívvé vált, ha a növényeit bántották. Az iskolába járó fiúk sportot ?ztek abból, hogy ki tudja Sanchezt jobban felidegesíteni. Ilyenkor az egész tanulósereg hatalmas gyönyör?séggel hallgatta, hogy Sanchez üvöltve káromkodik, aminek mindig az lett a következménye, hogy az igazgató felhívatta.
Egy tavaszi napon az egyik harmadikos kitalálta, hogy a földszinti ablakból ráugrik az egyik tujára. Olyan jól sikerült az ugrás, hogy a kis tuja kettéhasadt és reggelre elszáradt. Sanchez sírva térdelt le a széthasadt kisfa mellé. Napokig csendben, lehorgasztott fejjel járt. Viseletes kalapját az elpusztított kis tuja helyére tette, mintegy emlékm?vet állítva annak. Nem reagált a fiúk otromba vicceire sem, így azok lassan abbahagyták a durva ugratást, és aggódva nézték kedvenc céltáblájuk állapotának romlását. Sanchez otthon sem vidult fel. Felesége félve kérdezgette, hogy mi a baja, de nem válaszolt. Már Zolikával sem játszott. Erzsi bement az igazgatóhoz, de ? sem tudott mit mondani.
Egy napon Sanchez véletlenül hátrament a kerítés mellé ahol a fiúk titokban dohányoztak. Az egyik negyedikesnél még egy üveg dugi pálinka is volt. Megkínálták az életunt kertészt, aki elfogadta. A harmadik korty után panaszosan felsóhajtott.
– Tudjátok, én soha semmit sem csináltam jól az életemben. Ezeket a növényeket úgy gondoztam mintha a gyermekeim lennének. Legjobban a tujákat szeretem. Az a szép kis tuja volt a mindenem. Biztos valami kutya ráugrott és azért hasadt ketté. A szívemmel együtt.
A fiúk összenéztek és a terv megszületett. Engedélyt kértek az igazgatótól, hogy a hétvégén benn maradhassanak a kollégiumban. Miután az meghallgatta a tervet, beleegyezett és felajánlotta, hogy segít.
Hétf?n reggel Sanchez szomorúan lépett be a kapun. Végignézett szeretett bokrain és a földbe gyökerezett a lába. A szalmakalap emlékm? helyén gyönyör?, délceg tuja állt. Tetején egy vadonatúj szalmakalap óriási karimával, középen egy felirat:
– KÖSZÖNJÜK A SZÉP KERTET SANCHEZ. GYERMEKEID! …
Legutóbbi módosítás: 2008.07.22. @ 14:00 :: Orosz T Csaba
