Kincsem, ne szeress, ha nem mersz…

Menekülni akartam újra, kerestem hova… itt maradok…

El?lem elbújhatsz a széles világba’,

bújhatsz falevélbe, fügefa-virágba,       

fehér billenty?nek öreg zongorában,

kérges keréknyomnak a földút sarába,

ég? pipacsfejnek zöldell? határban,

angyal szárnytollának fent, a mennyországban,

piros muskátlinak anyám ablakában,

le nem ütött köznek itt, versem sorában,

szenved? léleknek a pokol bugyrában,

forró ölelésnek… hosszú éjszakában…

De önmagad el?l, jaj, hova bújsz?

Szerző Pongrácz Ágnes 48 írás
Ott vagyokahol a felhők szaladnak az égen, ahol az alkony magányos fát éget, ahol a hullám eléri a partot, ott, hol a lelked megérti a hangom, ott, hol az álmok átlépnek a fénybe, ott, hol az elméd már semmit meg nem érthet, ott vagyok, ha neved már soha ki sem mondom, s maradok örökre ott,

5 Komment

Hagyj üzenetet