A színpadon egy sivár, de rendezett utca képe. Nappal van, úgy délután három óra felé jár az id?. A kép elején egy buszmegállót jelz? tábla. A megállóban egy csavargó külsej?, id?sebb kopasz férfi. Arca borostás, nyaka körül egy piros babos kend?, szakadt piszkos farmerkabát, és nadrág van rajta. Az inge igénytelenül kilóg. Mellette egy igen csinos fiatal n? s egy kövérkés, olcsó ruházatú középkorú asszony.)
CSAVARGÓ: (a fiatalabbhoz fordulva): Hé kisanyám! Van tüzed?
(Csend. A n? nem reagál.)
CSAVARGÓ: (a közönség felé) Látják? Látják, hogy milyen közömbösen elnéznek mellettem? Ez a spiné úgy tesz, mintha nem is hallott volna. Átnézne rajtam, vagyis próbál átnézni rajtam, de nem hagyom. Zavarom. Zavarba ejtettem már most. Nézzenek csak rá! Rajtam nem lehet ám átnézni… Majd megmutatom.
(kissé meginog, arcán kaján félmosoly) Hé! Kisanyám, neked pofázok ám én itt!
(Megpróbálja megérinteni a n?t, de az rémült arccal hátrál, majd hirtelen megfordulva elrohan.)
Na ez a cicomás cafka tisztességgel berezelt! (kacarász) De tüzet azért nem adott… Hé! Nyanya, ott a túlvégen! Neked sincs tüzed? Mi?
(A n? nem néz rá.)
ASSZONY: Nincs.
CSAVARGÓ (a közönség felé): Látják? Ez se néz rám! Ebben az odalökött nincsben benne van minden undor, lenézés, megvetés és minden… minden szánalom. Most meg elfordul. Ez is mindjárt menekül?re fogja, mint a másik. (kacarász)
(Az asszony szép lassan fordul egy negyed fokot, így szemben áll a közönséggel.)
CSAVARGÓ: Hé! (Meglökné a n? vállát, de az elhajlik enyhén hátrad?lve, s így kitér el?le. Az egész úgy néz ki, mint egy groteszk lassított balett. A csavargó meglepetten megtántorodik el?re s lép egyet-kett?t, hogy az egyensúlyát visszanyerje. Zavartan toporog egy keveset maga elé motyogva.) Ezt velem nem lehet! Nem lehet. Nem lehet érted?! (A n?höz fordul, de csak egy lépés távolságból kiabál felé. Az asszony lassan elindul az ellenkez? irányba, de a férfi a távot megtartva utána tántorog.) Csak mert neked van lakásod s ruhatárad, nekem meg nincs, még én is ember vagyok! Te ezzel a ruhatárral mit tudsz kezdeni, he?! Beleolvadsz a semmibe. Bele ám! És tudod mért? Mert csak egy vagy a sok közül! De engem mindig mindenki ilyennek lát! (Megáll, széttárja enyhén dülöngélve el?re hajolva a kabátját.) Felismernek, mert én mindig – érted?- mindig ugyanolyan vagyok!
(A n? lassan a férfi felé fordul, mire az elhallgat. Egymás szemébe néznek, aztán a n? megcsókolja az ujjai hegyét s megérinti vele a férfi homlokát, végighúzza a borostás arcán, végül az ajkán megpihenteti.
ASSZONY (kedvesen, halkan) Már eleget ittál. Menj haza kérlek! (Ezzel elfordul a férfit?l s újra elindul az ellenkez? irányba az utcán. Miközben távolodik, a csavargó a közönség felé:)
CSAVARGÓ: Hallottam, ahogy serceg a borosta az ujjai alatt. Isten bíz! Hallottam, ha mondom! (elnéz a n? felé, aki már nincs sehol) Ez most egy kiélt szajha volt, aki most szabadult az utolsó vendégét?l, vagy…(újra megtántorodik) vagy…egy álruhás angyal, aki most bocsátotta meg a b?neimet?… Hát …az álcázás, az jól sikerült neki. (kuncog s pár percig egy pontra meredve, enyhén dülöngélve áll. A homlokát ráncolja, majd hirtelen hangosan kifakad) DE AZ ÉN BÃ?°NÖMET SENKI SZAJHÁJA NEM VEHETI EL TÃ??LEM! ÉRTVE VAGYOK?! SENKI! Mert azok az én b?neim! AZ AZ ENYÉM! …És még tüzem sincs… Hogy a rossebb… (hirtelen elsötétül a színtér)
(Függöny)
Legutóbbi módosítás: 2008.02.09. @ 20:08 :: Péri Györgyi