Kovács Henrietta : Egyedül vagyok

Nyomtatás

Úgy érzem néha,
nekem zordulnak a felh?k sötétté
s elmereng? láncuk hiába tépné
segít?m, a szél, könny? foszlányokra,
esküt tettek, hogy hamis árnyú, lomha
pára-testük nem enged szabadon:
hát egyedül vagyok.

Úgy hiszem néha,
hogy a szelíd Örökök vigyáznak rám,
csak elrejtik ?ket a hatalmas fák
s árnyukba temetik a fényeket,
hogy meg ne lelje a hideg félelem;
titkon óvnak e tündér-alakok:
nem egyedül vagyok.

Úgy félek néha,
mikor elt?nik a képzelt pillanat
s érzem valahol, hogy végleg itt hagytak;
elragad az éj, a felh?ké leszek,
t?n? habbá válok égi ereszen,
tán észre sem veszik, hogy meghalok.

Hisz egyedül vagyok.