Itt vagy néha a kis színpadomon, ahol
csillagok éneke helyett is csak a zaját,
de az is lehet, hogy a saját hangom,
szól a magnó, hozzám, engem keres,
de csak egy keservesre sikerült
rozsdás válasz pukkan ki a számon.
a sorsomat magam is szánom,
de szép, hogy most itt vagy
ez az a ritka zeng? pillanat,
amikor erd?t találok magamnak,
madarast, és ha maradsz,
te is alhatsz ott!
csak te, mert veled,
és benned vagyok otthon,
a szomjamat oltom,
t?led j? minden ásvány
ami folyik,
bel?led növekv? zárvány
lettem,
leszek még megörökölt
mese,
meg?rzött halk éneke
a végtelen égnek.
te se, én se értem,
miért vágyom a véred,
nem is ismerlek.
nem is merlek,
csak gél, amiben mozog
az ebihalikra elmém,
csak vedelném
mindig ha lehetne
a nektárt,
ha hintenél rám
még soká,
ha nem hagynál el,
mert én csak a térrel
lépnélek,
én nem tépnélek,
nem vagyok barbár!
Legutóbbi módosítás: 2008.02.27. @ 05:59 :: Kerekesné Varga Veronika
