Kastély Máté : Jaj anyám, leestem a mérleghintáról

Nyomtatás

                        I

Megtompult aggyal gondolok magamra,

S mindenre, mi itt-ott valaha volt, s lesz még.

Gépzajos szívemben némán gubbasztva,

Mint magamból dúlt árva had drótra ültek a fecskék:

Szelíden és némán. Én is így, tétlen, könyéken az ablakba,

Míg komoly csúzlim mögött bújó gyermeki szemtelenség;

II

Árulkodik. Ki anyját, apját épp úgy megtagadta mint falhoz vert haragját.

Hiába ha sorsából indult föl a vére, hiába ha sose kérte,

Hiába ha csak úgy, mint földobott érme, hiába ha érte

Harminc véres ezüst ütötte cserébe a markát.

                        III

Hiába: Fegyverekké keményedtek a csúzlik, kesely?kké korcsosultak a fecskék,

S homlokomon e megrogyott verejték, rég kimarta már sorsom csontos keresztjét.

Pogány istenek hadonásznak csontjaimon, s ejtenek csapágyas Göncölök ölébe;

S így l?n, hogy Halállal n?tte feln?tté (ki) önmagát mérte kötélre.