Ebergényi Németh Magda : Felkel? Nap

“….könnytelen szemekkel kereste minden sarjadó hajtásban a kései gyermeket.”

 

 

Józsika gyorsan tömte magába a friss túró utolsó morzsáit, mert a Feri gyerek a kapu el?tt várta és a tehenek is megindultak. Anyja jól megrakta a  tarisznyáját friss kenyérrel, csuporba töltött illatos tejjel.

Rozika osonva követte és számon kérni igyekezett ígéretét, hogy a kis fapapucsot a húsvéti nyúl a kamra egyik szakajtójába rakja. Megnyugtatta a kislányt, hogy lesz a mez?n id? és elkészül az áhított cip?.

Er?sen kiléptek, hogy utolérjék az állatseregletet. Az erd? illatát hozta feléjük a szell?, az els? békés virágzás illatát a háború után. A madarak himnuszukat zengték, a barmok a vérrel áztatott föld s?r? zöldjét legelték. Furcsa volt a nyugalom, a csend. Nem robbantak bombák és nem kerepeltek a puskák.

Józsika a tizenötödik tavaszt élte, éppen húsvétkor tölti majd be. S ebben a rövidke életben s?r?n volt a rossz, az iszonyatos. Mélázva nézte az eget, szája szélében egy f?szálat rágcsált, s nevetve lesett a Feri gyerekre, aki egy elkóborolt borjút terelt az anyja után. Szerette az erd?t, azt tervezte, hogy, mint az apja ? is erdész lesz. A csend és nyugalom, mely lelkének oly kedves volt, az mind az erd?ben honolt. Ett?l a sok öldöklést?l keresett sokszor menedéket az erd? s?r?jében. Ha megharagították, kedves fái odvában úgy elbújt, hogy csak apja talált rá. Mert mégis jobb a vadakkal, mint az emberekkel. A vadak a létük miatt ölnek, az emberek meg érdekb?l és parancsra. Olyan tiszta volt az ég, nem szántották B-62-sek a kékjét, s a felh?k, mint égi bárányok legelésztek ott. Józsika most Rozikára gondolt s lassan feltápászkodott. Ideje, hogy nekilásson s egy takaros kis papucsot farigcsáljon.

A csorda, ahogyan a Nap emelkedett, egyre jobban a fák felé közelített. Ez az izgága Feri gyerek meg ott tekergett s hatalmasat esett. Józsika arcáról a sötét gondolatok kámforként t?ntek el, hatalmasat nevetett. Feri jó ideig nem kelt fel s ez megijesztette. Annyi mindent látott már, hogy gyanakvóvá vált.

– Ide nézz, mekkora bomba!- Feri , mire odaért, már visította.

– Ne nyúlj hozzá, még felrobban!

– Ez? Majd ha fagy! Hát, ha ekkora becsapódáskor nem tette meg, most már sütheted!- szólt Feri oktatólag. Lehetett valami igaza, meg hát tapasztalt is volt, sokat ellesett az apjától, aki t?zszerész volt.

– Én inkább hagynám…

– Na , telement a gatyád? Gyere, szedjük szét, még nem láttam a belsejét! – Józsika megadóan bólintott, de magában megfogadta, hogy holnap megfaragja a papucsot.  A Nap olyan er?vel t?zött rájuk, hogy ledobták a dolmányt s inget és el?ásták a bombát. Keményen megizzadtak tervük miatt. Aztán meg nem tudták felnyitni a héjat, azon szorgoskodtak. Sehogy sem ment. Ekkor rájöttek, hogy apró ütögetésekkel fel lehet nyitni a hengert. Józsika volt a magasabb s er?sebb, hát ? ütögette a farönkhöz

A faluban elnémította a harangot a hatalmas robbanás és a félelem, ami évvel el?tte mindennapos volt, most visszaszállt. Most vajon kik jönnek? A házfalat meszel? asszonyok kezében megállt a meszel? és kis csoportokba gy?lve találgatták a történteket. Az öreg erdész is vállára emelte puskáját, magához szólította kutyáját és indult a rengetegnek. Nem jutott messze, a falu túlsó felén már összegy?lt a tömeg és a Feri gyereket hordágyra emelték. A fejét?l a sarkáig vérben volt, s mint egy kosarat, úgy cipelte a kiszakadt hasfalat. Az öreg erd?kerül? nem kérdezett semmit, lehajtott fejjel indult az erd?szélnek. Már messzir?l mutatták a véres nyomok az utat, amit a Feri gyerek hagyott. Józsika ezerre szakadt lénye szétszóródott a térben, mintha jelezni akarná, hogy megérkezett, itt az erd? fái közt nyugalmat talált. S az id?s apa könnytelen szemekkel kereste minden sarjadó hajtásban a kései gyermeket.

Amikor felkelt a Nap, sugarai egy félig faragott papucsra hullottak.  

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Ebergényi Németh Magda
Szerző Ebergényi Németh Magda 15 Írás
ÁÃ?llok a létra középső fokán. Mellettem a Társam, mögöttem két fokkal Lányaim. Nem siránkozom rosszkor megszületett mivoltomon. Idáig tiszta még a lapom. Gerincesnek születtem, s arra vigyázok, hogy tartásom egyenes maradjon. Anatómiát tanultam, de jobban szeretem az ÀžembertantÀ?. Ha érzelmeimmel gondolatokat váltok másból ki - megéri. Tisztelem a gyermek őszinteségét, az idős tapasztalatát, s aÀ? középutasÀ? igazát. Egyezséget akarok, mert magam is ellentmondás vagyok! A külsőségekre mai világunkban - rossz megfontolásból? - keveset adok. Az ember szépsége lelkében rejlik, azt kell megkeresniÀ¦