dr Bige Szabolcs- : Bálint úr és a termodinamika harmadik törvénye

Bálint úr szelíd volt, udvarias és szolgálatkész.*

 

 

Ha valaki a híres orvosprofesszor szobájába belépni óhajtott, az ajtó előtt ott talált egy diszkrét eleganciával öltözött urat, aki udvariasan kinyitotta az ajtót a látogató előtt. Úgy hozzátartozott a professzor úr szobájához, mint Gizike, a titkárnő.

         A titkárnő az íróasztal mögött ült, az előszobában. Az említett úr pedig az ajtó előtt állt.

         Ha nem volt forgalom, Bálint úr — mert ez volt a neve —, az ablak beugrójában állt, és a kezeit dörzsölve várta az alkalmat, hogy szükség legyen rá. Ha másképpen nem, akár mint ajtónyitogatóra is.

         Fiatalos lendülettel nyitott be a folyosóra nyíló ajtón egy egyetemista lány. Odalépett Gizikéhez, és kérdően ránézett. Gizike, a titkárnők gyöngye szó nélkül a telefonért nyúlt, felvette és néhány szót súgott bele, kicsi várt, majd intett a lánynak:

         — Bemehet kedves, a professzor úr várja.

         Bálint úr már ott is termett az ajtónál, és kitárta a belépő előtt.

         Nem volt azonban mindig ilyen Bálint úr élete.

         Kicsi Bálint korában, mint iskolás gyerek, ha nem is volt elzárkózott, magába forduló, de a labdajátékokban nem vett részt, kivéve az asztaliteniszt, a pingpongot. Azt szerette. A szervákat magabiztosan fogadta és kivédhetetlenül adta vissza. A kis fehér labda röppályáját, érzékkel irányította, leütései hajszálra precízek voltak.

         Igazi szenvedélye azonban nem a sport, hanem a matematika volt. Veleszületett tehetsége volt a számtani műveletek megoldásához. Az osztálytársai hamar felfedezték különleges adottságát, és minden számtanpéldát vele oldattak meg, vagy jobb esetben vele ellenőriztették az eredményt. Szünetben oda-odaszaladtak hozzá és nevetve adtak fel neki feladatokat: szorzást, osztást. „Mennyi harminckétszer huszonöt?” „Nyolcszáz!” vágta rá kapásból. „És száztízszer kettőszázötvenöt?” „Huszonnyolcezer ötven” válaszolt gondolkozás nélkül. Egész csoport gyűlt köré és szájtátva hallgatták a hihetetlen gyors válaszokat. Még a futkorászásról is elfelejtkeztek.

         A gimnáziumot befejezve, felvételi nélkül vették fel a Matematika-fizika szakra. Onnan egyenesen a Lomonoszov Egyetemre küldték. Az újév már Moszkvában találta.

         Megtanult oroszul, és sikert sikerre halmozott az egyetemen. Nyáron is kinn maradt, mert munkát kínáltak neki a szünidő idejére a nukleáris laboratóriumban.

         Már csak fél év volt hátra a végzésig, amikor történt valami.

         Egy nagyobb lélegzetű tanulmányt nyújtott be, melyben precíz matematikai módszerekkel, logikai következettséggel az entrópia elvéből kiindulva adalékokkal szolgált a termodinamika törvényeihez és korszakalkotó következtetéseket helyezett kilátásba. Az egyetem professzorai értetlenül álltak a dolgozat előtt, mert minden precizitása, logikája mellett a végkövetkeztetés teljesen hibás és zagyva volt. Nem értették. Végül egy orvosprofesszor, egy elmegyógyász mutatott rá, hogy Bálint súlyos elmezavarban szenved — elmebeteg.

         Gyorsan felpakolták és hazaküldték, s hogy ne kerüljön az utcára, mert a Lomonoszovból hazatérő ifjú nem lehet munkanélküli, vagy betegnyugdíjas — a világ szégyene lenne — ezért bedugták a klinikára, egy homályosan körülírt feladatkörrel bíró tanácsadói állásba.

         Nem érezte haszontalannak magát, mert gyakran vették igénybe szolgálatait, mint fejszámoló zseninek. Tudományos dolgozatok számításait ellenőrizte, segített a professzornak a statisztikai elemzések megszerkesztésében.

         — Bálint úr! Lesz szíves? — szólt ki a professzor. — Lenne egy kérésem…

         — Kifejthetem a véleményemet — csillant fel reménykedve Bálint úr szeme — a termodinamika harmadik…

         — Erről majd legközelebb — vágta el a fejtegetés fenyegető áradatát a professzor —, a kolleganő számadatait szeretném önnel ellenőriztetni.

         — Ezer örömmel — fordult a látogató felé.

         Bálint úr szelíd volt, udvarias és szolgálatkész. Csak azt nem volt szabad megkérdezni tőle, hogy „hogy van?”, mert akkor rögtön elkezdte a mondókáját a termodinamika harmadik törvényéről, és ha belelendült, órákig képes volt kedvenc témájáról beszélni megállás nélkül.

         A társadalmi konvenciók be nem tartása időnként bonyodalmakat okozott körülötte. A múltkor is, amikor a könyvesboltból egy szakkönyvvel a hóna alatt fizetés nélkül távozott, számára teljesen érthetetlen vita támadt és rendőrségi ügy lett belőle.

         Nem értette, mi itt a baj? Dehogyis akarta ő ellopni a könyvet, csak meglátta a polcon, beleolvasott és rájött, hogy milyen jelentős munka, és hogy neki erre szüksége van a kutatásaihoz, amit a termodinamika harmadik törvényével összefüggésben folytat.

         Otthon a szobájában több mint harminc ily módon hazahordott könyvet találtak. Visszavitték őket a boltba, pénzbüntetésre ítélték, amit az öccse fizetett ki.

         A nyomozó, aki Bálint úr kihallgatását vezette, másfél órán át hallgatta a termodinamika bonyolult kérdéseit, és mikor elbocsátotta a vádlottat, az indignálódva jegyezte meg.

         — Sajnálom, hogy az érdekes beszélgetésünk félbeszakadt, mert az igazán érdekes részei a tételemnek csak most következtek volna.

         — Én nem sajnálom — motyogta a rendőrtiszt szédelegve, s az ajtórésen át leste Bálint urat, vajon nem fordul-e vissza, fejtegetéseit folytatni.

 

Legutóbb szerkesztette - dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 599 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.