Tizennyolc éves nagyesz? koromban történt meg velem ez a tanulságos eset.
Egyik nyári reggel Ferkó barátom, azzal a hírrel fogadott kedvenc padunknál, hogy tegnap megkapta els? kett?ötvenes motorját, egy gyönyör?en csillogó, vadiúj álompiros ETZ-t. Irigyen bámultuk mindannyian a fényl? csodát, hiszen nekünk "földi halandóknak" csak verhovina vagy komár moped jutott. Még az akkori id?k k?gazdagnak számító maszek virágos fiának, Kutyának is "csak" egy két éves Simsonja volt az akkori NDK csodamasinája. Nosza gépre fel. Nagypofájú, vezérked?, önmagam természetesnek vette, hogy Ferkó engem visz el az els? körre. Még barátn?jének Zsuzsának is be kellet érnie a második pozícióval. Természetesen arról szó sem lehetett, hogy netán egyedül próbáljam ki, többek közt, mert nem volt nagymotor jogsim és – mint már akkor éreztem – palotaforradalom készül a nagyobb motor jogán. De akkor még én voltam a f?nök. A fehér kisk?rösi sisak alatt végig ordítva száguldottunk a vekeri tó felé. Olyan összehangolt mozgásunk volt a kanyarokban, amit csak a sok éves barátság és a bizalom hozhat létre, hogy Ferkó is vigyorogva vette le a szkafander bukóját, és azt mondta:
– Hét végén ki kellene menni Románba rajoskodni az új mocival a kinti csajok el?tt. Neked Csacsa van ott valami rokonod, igaz?
– Összehozhatjuk Fecókám, Jóska bátyáméknál megalszunk, és másnap lehúzunk a fürd?be.
– Hol is van az? – kérdezte Ferkó.
– Tasnádon, Nagykárolytól pár kilométerre, vagyis nincs messze – válaszoltam nevetve. – Megosztjuk a benzint, és még marad is valami kajára meg piára.
Megegyeztünk. Egész héten kuporgattunk még a felmosást is elvállaltuk a házmester nénit?l némi kis apróért. Szombat reggelre együtt volt a pénz, cuccok a cs?vázas hátizsákban meg a motor oldaltáskájában. Már csak némi ajándék a rokonoknak, men? cigi és t?z a határ. A csodagép két óra alatt befalta a kilométereket. Nagykárolyban megálltunk a f?téren és telefonáltunk a rokonnak. Mire visszatértünk a motorhoz, már hatalmas tömeg vette körül a gépet, de a cuccunkhoz nem nyúltak, csak messzir?l csodálták. Itt sem hagytuk ki, éretlen kamasz fejünkkel, hogy rágyújtsunk egy amerikai Marlbóróra ami már nálunk kapható volt, de ott még akkor sajnos Snagov sem mindig. Messzire l?ttük a csikket lazán és azt hittük, hogy hatalmas arcok vagyunk. Pár perc múlva már Tasnádon fordultunk a Malom utcába, ahol a rokonok nagyon örültek nekünk és a fél utca összefutott a hangos motorzajra. Tudni kell, hogy a nyolcvanas évek eleji Románia csúcsmotorja a Mobra nev? népgép volt, mert a Kárpátok Géniusza nem engedett országába idegen technológiát. Tehát érthet? a nagy felt?nés. Meg is jegyezte Jóska bátyám, hogy talán még a policáj is felfigyel majd ránk, úgyhogy, ha megyünk valahová, hagyjuk itt a motort, nehogy belénk kössenek. Hatalmasat röhögtünk a képtelen ötleten. Még hogy mi, a nagy magyar macsók bajba kerülhetünk?
Nem értettük, hogy Jóska bátyám saját családját is félti az atrocitásoktól, ami akkoriban nem volt ritkaság, mint utólag megtudtuk. Saját rettenthetetlenségünk tudatában parádéztunk az utcákon ebédig. Ebédre Marika néni magával hozta a kórházból – ahol dolgozott – két fiatal ápolón? kollegináját. Gondolta, hogy örülnénk egy magunk korabeli idegenvezet? párosnak. De mi féktelen ifjúságunkban csak a meghódítandó prédát láttuk bennük. Ebéd után Ferkó sorban lefuvarozott minket a strandra. El?ször Évát, akit – mint megállapodtunk – én próbálok meg elcsábítani, azután engem, majd Enik?t. Mikor megérkeztem a strandra, már akkurátusan ki volt terítve a pléd és kipakolva rajta a néhány szendvics, Marika nagylelk? ajándéka szinte a semmib?l és a lányok kis pénzéb?l hírtelen vásárolt üveg konyak. Mint mondtam a pofám akkoriban akkora volt, hogy csak lapméterben lehetett volna mérni, ezért míg Feriék leértek, én felvásároltam a büféb?l az összes besztercei sört, ami igen jó min?ség? volt. Mit tör?dtem én felfuvalkodottságomban a lányok kedves kis ajándékával, a konyakkal, amit valószín?leg utolsó fillérkéikb?l vettek. Vásároltam még két üveg CLUJ NAPOCA brandyt. Minek ennyi pia négy embernek? Ráadásul motoron. Kit érdekel? Megtehetem és kész. Mikor megérkezett Ferkó és Enik?, már éppen a brandyt feszegettem és Feri is boldogan csatlakozott hozzám az észjátszásban. Tizennyolc éves kockahas, feszül? bicepszek, csinos lányok, szájtáti bámészkodók, lazán a szánk sarkába dugott Marlboró, egyszóval mi voltunk a császárok. Véletlenül meghallottam Enik? félt? suttogását:
– Csak Noldi meg ne tudja, hogy itt vannak magyarból a srácok, mert akkor lejön.
– Nem hiszem, hogy itthon lenne- válaszolta Éva, szintén suttogva.
– Ki az a Noldi? A pasid? – kérdeztem gúnyosan a kelleténél kicsit hangosabban. A lányok ijedten néztek körül azután megfogva a kezeinket, lehúztak minket a plédre. Ott aztán suttogva elbeszélték, hogy Noldi a helyi rosszfiú, aki utálja a magyarokat. Kétméteres és iszonyú er?s. Zsil völgyi bányász és Vasgárdista. Ha a faluban bármilyen rendezvény van és megjelenik, akkor ott a fiúk összehúzzák magukat, f?leg a magyarok. A rend?rök sem bántják, mert még ?k is félnek t?le. Összenéztünk Ferivel és nem vallottuk be, hogy kicsit megijedtünk. Ehellyett még nagyobb arccal kezdtünk el hangoskodni, hogy mit nekünk egy helyi nagyfiú, már két éve kung-fu-zunk. Demonstrálva er?nket Feri még egy felugrós, pörg?s rúgást is bemutatott, aminek persze pofára esés lett a vége. A drága lányoknak még így is tetszett, legalábbis nem röhögték ki. Kés?bb a fél láda sör hatásaként elrohantam a távoli WC-re. Visszafelé a büfénél jöttem át, ahol egy kis édességet kerestem hiába, a lányoknak. Ahogy ott bámulok, a hátam mögött megszólalt egy mély bársonyos hang.
– Gyere csak ide kisöcsém! – Otthon egy kisöcsémért már ordítva rugdostam volna a delikvenst, de itt valamiért csendben megfordultam. Jól tettem. B? kétméteres óriás állt fölém magasodva, karján iparikábel-szer?en kidagadó erekkel. Hatalmas lapátkezét barátságosan felém nyújtotta. Elfogadtam a parolát és csak a büszkeségem miatt nem estem össze az óriás kézfogása miatt. Gyorsan oldalra pillantottam és láttam, hogy Ferkó és a két lány a medencében ugrándozik, nekem háttal. Már éppen felkészültem a kilátástalan harcra, hiszen ez nem lehetett más csak a magyargy?löl? Noldi, a bányász. Ekkor megszólalt a sz?ke hegyomlás:
– Meghívnálak egy sörre magyar haver, de valami barom felvásárolta az összes beszterceit, a többi meg lóhugy.
– Ééén… voltam az a barom, hhaver… – nyögtem és hírtelen láttam a kiutat. – Gyere, ott ülünk, van még két ládával meg egy kis konyak. Nekünk úgyis sok.
– Ja, hallottam, hogy Ti jöttetek azzal a piros csodával. A Filkó lányokkal vagytok? Jó csajok.
– Azok, na jössz?- kérdeztem, hiszen aki id?t nyer, életet nyer.
– Jövök, és bocs a baromért.
Talán mégsem öl meg azonnal, gondoltam, miközben letelepedtem a plédre. Noldi mellém. Még mindig remeg? kézzel felé nyújtottam a Marlbórót
– Gyújtasz? – kérdeztem és örömmel vettem észre, hogy hangom már magabiztosabb, mint el?z?leg.
– Á nem, jobb szeretem a románt – mondta. Ez az, témánál vagyunk, gondoltam, etnikai különbség és már jön is az els? pofon. Nem jött.
– Ne haragudj haver, hogy megszólítottalak, csak azt akartam megkérdezni sörözés közben, hogy az iskola igazgató úrnál laktok most?
– Igen – feleltem csodálkozva, értetlenül. Ekkor rövid lábdobogás után dühös kis fúria vágódott közénk.
– Noldi, ha bántani mered, megfojtalak! – sziszegte a negyvenkilós, drága Éva.
– Húzzál már innen hülye picsa, csak dumálunk – felelte tömören Noldi. – Csak kérdezni akarok valamit a barátodtól, ami nem tartozik rád. – Felhúzva csinos kis orrát Éva arrébb ment és szólt Ferkónak meg Enik?nek, hogy menjenek fagyizni.
– Ennek elmentek otthonról – dörmögte Noldi.
Kiderült, hogy újdonsült óriás barátom, matematikai korrepetálást akart kérni Jóska bátyámtól, aki a Szántói Álltalános Iskola igazgatója volt. Azt mondta, hogyha kijárná a középiskolát akkor robbantásvezet? lehetne a bányában, de az öreg mindig meghúzta matekból és iskola végén csak azért engedte át, hogy egy ilyen rossz gyerek menjen már innen a fenébe. Ezért lett bányász. Ami a magyargy?löletet illeti, az pedig a Zsil völgyében szinte kötelez? volt. Persze nem úgy gondolja. Miután megivott egy láda sört és egy üveg konyakot és én is megígértem hogy beszélek az öreggel, felállt és kezet nyújtott. Tanulva az el?z? esetb?l csak haveri alapon megpaskoltam a hatalmas kezet. Noldi miel?tt várakozó sleppjével magindult, meghívott négy?nket az esti mulatságra, a saját asztalához.
A dombra felfelé már toltuk a motort a kiállt izgalmak és a pia miatt. Félúton száguldó Daciát láttam felénk jönni. Mikor odaért, Jóska bátyám ugrott ki bel?le izgatottan, mert azt hallotta a faluban, hogy Noldi belekötött a fekete hajú magyar motorosba. Ferkó pedig sz?ke. Tehát a jó öreg jött összekaparni a maradványaimat és körz?jével véres bosszút állni. Mikor elmondtam neki az eseményeket, nagyot nevetett és megígérte, hogy megpróbálja a betonfej? Noldit matekra oktatni hálából az életemért.
Estig, amíg a lányok elkészültek, sokat gondolkodtunk és beszélgettünk Ferkóval. Elhatároztuk, hogy visszaveszünk a nagy arcunkból, ami majdnem bajt okozott. Este ragyogóan szórakoztunk a boldog Noldival és a két lánnyal. Évikém, drága, kedves kis fúriám, örökre hálás leszek neked, hogy akkor a védelmemre keltél és bocsásd meg, hogy nem mehettem el a diplomaosztódra, hiszen nagyon beteg voltam. Feri is ott ült nap, mint nap az ágyam mellett és a tanulságos túránkról mesélt.
Arról, hogy mit is tanultunk… Emberséget.
Legutóbbi módosítás: 2008.01.28. @ 12:47 :: Orosz T Csaba