Szilágyi Hajni - Lumen : Lángoló árnyékod

Tűz-szikrát

éleszt a szél

tested féktelen

elvakít a fény

lángoló árnyékod

lehull előttem

tűzbe simuló arcod

sebezhetetlen

 

Őrült tekinteted

szikrákat szórva

feszíti szét testem

az égető homokban

a vonagló fájdalom

lassan átjár…

felhevít…

szorító akaratom

teríti bennem a kínt

 

perzselő kezed

érintő vágya

végig suhan rajtam

mint kiégett máglya

foglya lettem

foglyom testének

tüzet gyújt bennem

minden érintésed

 

sikolyba oldódik

az őrjítő tudat

sercegőn parázslik

a lüktető kárhozat

vágyad olvadó lávája

bőrömön lassan kihűl

ringató kéj-katlanba

nyel most el a tűz

 

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"