Magyar Csaba : A közmondások eredete – Ki korán kel, aranyat lel

Mai el?adásunkban dr. Tóth El?d antropológus professzor beszél a „Ki korán kel, aranyat lel” közmondással kapcsolatos kutatatásának az eredményeir?l.

– Átadom a szót dr. Tóth El?d antropológusnak, aki mai el?adásunkban a "Ki korán kel, aranyat lel" közmondással kapcsolatos kutatásának az eredményeit ismerteti.

 

– Jó estét kívánok! Örömmel tettem eleget meghívásuknak, habár ilyen nagylétszámú csoport el?tt egy kicsit mindig zavarban érzem magam. És ugye, valakire, például ha színész az illet?, a lámpaláz kedvez?leg hat, hát rám ugye, vagy pontosabban velem, ez nem így van. Vagy legalábbis többnyire nem.

Khmmm. ?Ã?â???, szóval igen, tulajdonképpen az késztetett e közmondás alaposabb vizsgálatára, hogy ?szintén szólva gyerekkoromban magam sem értettem, hogy miért nem hagy apám szombatonként nyugodtan aludni, és miért ver ki az ágyamból azt ismételgetve, hogy ki korán kel, aranyat lel. Eleinte hittem is neki, de soha egy fikarcnyi aranyat sem sikerült találnom, habár, most, hogy így felidézem, egyszer a reggeli takarítás közben kihúztam az ágy alól anyám egyik gy?r?jét. Ett?l eltekintve azonban soha semmi.

Már nagyobbacska, amolyan sihederféle voltam, hát bizony kérem, én is csaptam a szelet a környékbeli lányoknak, volt közöttük egy olyan szendekép?, Jolán vagy Mariska, már nem emlékszem pontosan. Na szóval, akkor, hogy így már pelyhedzett az állam, eszembe jutott, hogy esetleg nem is direkt gondolta az apám ezt az aranyat, hanem úgymond átvitt értelemben. De még így sem tudtam rájönni, hogy mi a mondás értelme, mert ekkor meg az volt a bökken?, hogy mit is értsek az arany alatt. Például, hogy több id?m lesz, ha korán felkászálódom, és így több mindent tudok csinálni aznap? Ezzel szemben, kérem szépen azt tapasztaltam, hogy már reggel álmos és lassúbb vagyok mind máskor, ráadásul rosszkedv? is. És a kialvatlanságot csak úgy tudom ellensúlyozni, hogy hamarabb lefekszem.

Kérem férfiasan bevallom, hogy annyira zavart, hogy nem tudok rájönni a dolog nyitjára, hogy kés?bb, már végzett antropológusként visszatértem erre a kérdésre. Akkoriban sokat olvastam Alaszka történelmér?l és többek között az aranyásók kemény életér?l is. Próbáltam elképzelni, ahogy nehéz prémekbe burkolózva és dacolva a rettenetes hideggel, ?zi-hajtja ?ket a meggazdagodás vágya.

És egyszer, amikor épp azon merengtem, hogy mi lett volna, ha a dohos íróasztal és egy neurotikus feleség helyett egy másik korban aranyat ástam volna Alaszkában, s?t kérem, mondjuk találtam is volna egy rakással, és-és kérem, mondjuk egy kis b?rtokban a prémeim alá rejtettem volna az aranyrögöket, na akkor hirtelen eszembe jutott, hogy biztosan lettek volna ott körülöttem, mondjuk más aranyásók is, akik kérem, lehet, hogy nem is lettek volna a barátaim, s?t mondjuk kifejezetten kapzsi természet?ek lettek volna, és modjuk hozzám hasonlóan ?k is meg akartak volna gazdagodni. Nos ezek a nélkülözésekt?l és a hidegt?l lesoványodott, a skorbuttól pedig foghíjas mindenre elszánt gazemberek, ezek kérem, ha hajnalban felkelnek, miközben én mondjuk még éppen holtfáradtan alszom az el?z? napi aranyásást kipihenend?, nos kérem akkor ezek a gazemberek nem kizárt, hogy az én elrejtett kis b?rerszényemet kikutatva, egy rakás aranyra leltek volna.

És ekkor végre megértettem, hogy a mára már az eredeti jelentését elveszített közmondást az aranyláz hívta életre, hiszen ezzel a kifejezéssel figyelmeztették magukat a vacogó aranyásók nehogy elaludjanak a dermeszt? alaszkai csillagok alatt.

Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:12 :: Magyar Csaba
Szerző Magyar Csaba 174 Írás
Már gyerekként is tudtam, hogy írni jó, mégis hosszú időre megfeledkeztem róla. Kicsit a véletlennek is köszönhetem, hogy újra felfedeztem magamnak ezt a nagyszerű játékot.